2020.11.30.
A város legjobb fagyireceptje
Fagylaltkészítő kurzuson vettünk részt a héten. Csodálatos környezetben, fantasztikus alapanyagokkal, remek kézműves terméket gyártottunk.
A Szamos Gourmet Ház impozáns cukrászdájának hátsó traktusában egy látványstúdióval is felérő előkészítő helyiségben három éve töretlen sikerrel működik a Csokoládé Iskola. Minden egyes meghirdetett kurzus – legyen az bonbon, makaron, trüffel vagy kézműves fagylat készítő – rendre betelik. Résztvevői mindig elégedetten, saját készítésű édesség-csomagjaikkal távoznak. Mindezt házigazdánktól, az iskola vezetőjétől, Törőcsik Ágnestől tudtuk meg, aki azt is elmondta, hogy nemcsak a miénkhez hasonló 4-5 fős tanfolyamokat, hanem 40-50 fős csapatépítő tréningeket is tartanak.
Múlt héten alkalmunk nyílt arra, hogy betekintsünk egy kézműves fagyikészítő óra menetébe. Fotós kollégámmal nem csak az elkészült fagylaltba, hanem a cukrászmesterek valódi munkájába is belekóstolhattunk. Három résztvevő társamat rögtön arról faggattam, honnan ismerik a Csokoládé Iskolát. Ildi már nem először járt itt. A bonbon kurzust is elvégezte. Egyszer, amikor sütiért jött a cukrászdába, akkor látta az Iskola feliratát, és rögtön jelentkezett. Zsófi és Peti motoron érkeztek: "Peti imádja a fagylaltot, ezért kapta tőlem ajándékba ezt a tanfolyamot" – mondta Zsófi, aki ezek szerint nagyon jól tudja, a legjobb olyan ajándékot adni, melyből mi is részesedhetünk egy picikét.

Tudd magadénak a titkot
Oktatónk, Haraszti Andor, a Szamos cukrászmestere nem tétovázott. Amint látta, hogy együtt áll a csapat, rögtön kiosztotta a csinos fejfedőket és kötényeket. Ildi a vanília-, Zsófiék a csoki-, jómagam az eperfagyi elkészítését kaptuk feladatul. Az asztalon található alapanyagokból recept alapján digitális mérlegen porcióztuk ki az adagokat. "Ildi, maga olyan akkurátus, mint múlt heti tanítványom, Ungár Anikó bűvészmester" – oldotta a grammok és dekagrammok közötti átváltás okozta izgalmakat Andor.

Aztán az alapanyagok jó minőségének jelentőségéről mesélt. Ez tulajdonképpen a Szamos védjegye is egyben. Megtudhattuk többek között azt is, hogy nem a harsanósan roppanós, friss gyümölcsökből lehet jó fagyit készíteni, pont ellenkezőleg: a kissé túlérett banántól vagy epertől jóval finomabb lesz a hűsítő édesség. Utóbbiból nyugodt szívvel használhatunk fagyasztottat is!

Jó fagylalthoz jó fagyigép kell
A világ legszuperebb alapanyagaiból is készíthetjük a fagylaltot, akkor sem lesz tökéletes, hacsak nincs egy fagylaltkészítő gép a közelünkben. Oktatónk, Andor töviről hegyire bemutatta az általuk használatos Carpigianit. Tényleg, ezek az olaszok tudnak valamit! Már maga a gép is ámulatba ejtő volt, holott a fagyikészítésig még el sem jutottunk!

Négy fagyialap
A legvilágosabb színű fagyival kezdjük a fagyikészítést – mondta oktatónk. Négy fő alap van: tejszínes, vaníliás, gyümölcsös és csokis. Ezekből az összes többi előállítható. Végre eljött az én időm! Az eperfagyiba majdnem hatvan dekagramm eper került. Az összes alapanyagot – a tojásfehérje kivételével – összeturmixoltam, és már mehetett is a fagyigépbe. Ilyen egyszerűen még nem készítettem édességet! Amikor a szerkezet már kellő állagúra és hőfokúra hűtötte az epres masszát, akkor kezdhette meg munkáját a fehérje. Általa világosabb, habosabb, könnyebb lett a fagylalt. A receptjét meg is osztom most mindenkivel. A többiért pedig menjetek el a Csokoládé Iskolába Ti magatok, hogy egy ilyen gyönyörű oklevél büszke tulajdonosai lehessetek!

…és figyelem! A fagyi maximum 48 óráig tárolható, csak annyit készítsünk belőle, amennyit ennyi idő alatt biztosan meg tudunk enni. Természetesen hívhatunk barátokat segítségképpen, hogy egy kellemes vacsora záróakkordjaként elfogyasszuk az egészet.
Tudj meg többet a Csokoládé Iskola tanfolyamairól itt!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















