2022.09.29.
Így változnak a vásárlási szokások a drágulás miatt
Hónapok óta megállíthatatlanul drágulnak az élelmiszerek, a szakértők szerint pedig még közel sincs vége az áremelkedésnek. Hogyan változtak meg a vásárlási szokások? Már látszik, mely termékek fogynak a legjobban.
Aggódik, és változtat vásárlási szokásain az emberek többsége a magas infláció miatt – derül ki a KPMG kutatásának eredményeiből. A felmérés szerint tíz fogyasztóból hat azt tervezi, hogy kevesebb terméket vásárol, valamint sokkal jobban figyeli az akciókat, és olcsóbb árucikkeket tesz a kosárba.

Sokkal többen keresik az akciós termékeket
Az új helyzethez a kereskedőknek és a gyártóknak is alkalmazkodniuk kell a hvg.hu írása szerint. Az amerikai kutatásban ezer ember véleményét és szokásait mérték fel. Mind kiderült, a legtöbb részvevő már máshogy költi a pénzét, mint az előző években, sokan aggódnak az infláció és az esetleges recesszió miatt.
A megkérdezettek 87 százaléka aggódik az infláció miatt, 72 százalékuk a következő egy évben gazdasági visszaesésre számít, 55 százalékuk szerint pedig még biztosan várható további áremelkedés. Minden második fogyasztó tart attól, hogy nem fog elbírni további terheket saját háztartásának költségvetése, a résztvevők 51 százaléka pedig fél, hogy megfizethetetlenné válnak a háztartási cikkek.
Szinte mindenki (a válaszadók 94 százaléka) érzi, hogy sokkal többe kerül az élet. Sokan elkezdték átértékelni a szükségleteiket, tudatosabban vásárolnak, visszafogják az impulzív költéseket, kevesebb ruhát vesznek, vagy ritkábban mennek étterembe. Sokkal többen kezdtek el diszkontáruházakba járni, a vásárlók 14 százaléka jobban figyeli az akciókat, és nagyjából ennyien terveznek több akciós terméket vásárolni, sőt, akár több boltot is végigjárnak azért, hogy a legjobb akciókhoz jussanak.

A megkérdezettek többsége szerint még sokáig nem lesz vége a drágulásnak
Sokan aggódnak az áruhiány miatt is, többségüket aggasztja is ez a jelenség, főként az élelmiszerek, gyógyszerek és higiéniai cikkek esetében. Az orosz–ukrán háború hatásai tovább fokozták a növekvő szállítási költségekből, lezárásokból, geopolitikai bizonytalanságokból eredő ellátási nehézségeket. Eközben a kiskereskedői készletgazdálkodásban egyszerre van jelen a hiány és a felhalmozódó felesleg problémája – áll a közleményben.
Az online vásárlás népszerűsége is csökkent Amerikában, a fogyasztók nagy része visszaszokott a helyben vásárláshoz. A hvg.hu cikke szerint ettől némileg eltérnek a magyar adatok, a KSH szerint ugyanis míg áprilisban míg 4,2 százalékkal csökkent a csomagküldő és internetes kereskedelem forgalma, júniusban már 5,9 százalékkal nőtt.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Bezárt a főváros legjobb tésztázója, ez nyílik a helyén
- Így áldozza be nyereségét az Aldi a válsággal küzdő vevőkért
- Nem tart karácsonyi vásárt a főváros 2022-ben
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














