Család

2022.01.10.

Ismert arcok a Felelős Gasztrohős idei vegán kampányában

Nosalty profilképe Nosalty

A Felelős Gasztrohős Alapítvány – a Fenntartható Vendéglátóhely minősítéssel rendelkező Fruccola kezdeményezésére – is csatlakozik a nemzetközi Veganuary mozgalomhoz. Januárban az alapítvány a helyi és szezonális növényi alapú étkezésre buzdítja a lakosságot, amelyhez, a tőlük megszokott módon, számos segítséget és információt ad.

Helyezzük növényi alapokra az új évet! 

Az év eleje a fogadalmak ideje: szeretnénk egészségesebbek, kedvesebbek lenni, amihez számos tevékenységet társítunk. A Veganuár kezdeményezéshez csatlakozva mindkét fenti törekvést kipipálhatjuk, hiszen a húsfogyasztás csökkentése bizonyítottan jót tesz az egészségünknek, és a környezetünkkel is kedvesebbek leszünk, hiszen nagy terhet veszünk le a bolygó válláról.

Indul a Vegán január a Nosaltyn – kibírod velünk hús nélkül a januárt?

Indul a Vegán január a Nosaltyn – kibírod velünk hús nélkül a januárt?

A Veganuary kezdeményezés 2014-ben indult, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az állattenyésztés környezetkárosító, etikai szempontokból is problémás folyamataira, és egy egy hónapos kihívással népszerűsítse a növényi alapú étkezést. A kihíváshoz évről évre egyre többen csatlakoznak világszerte; a tavalyi évben már több mint félmillióan próbálták ki a vegán étkezést egy hónapon keresztül. 

„A kommunikációnk során mindig hangsúlyozzuk, hogy fenntartható étkezésről a hús-, és tejtermékek fogyasztásának csökkentése nélkül nem beszélhetünk. Az ipari állattenyésztés elképesztően energia-, víz-, földterület-igényes folyamat, ráadásul az üvegházhatású gáz kibocsátása is hatalmas, nagyobb mint az egész közlekedési szektoré együtt. Már heti egy vegán nappal hatalmas eredményeket érhetünk el, több mint 4000 liter vizet és egy étkezőasztalnyi erdőt menthetünk meg a pusztulástól” – mondta el Kiss-Szabó Eszter, az alapítvány kommunikációs vezetője.

A növényi alapok mellett pedig arra is érdemes figyelni, hogy helyi, szezonális alapanyagokat fogyasszunk, ami első nekifutásra januárban lehetetlennek tűnhet, de a kampány során megmutatjuk, hogy sokkal szélesebb a lehetőségek tárháza, mint azt gondolnánk.

„Fenntartható Vendéglátóhelyként évek óta bővítjük a kínálatunkat vegetáriánus, vegán fogásokkal, hétfőnként a napi menükínálatunk is teljesen húsmentes. Úgy látjuk azonban, hogy a vendégeink még mindig inkább a húsos fogásokat keresik. A Felelős Gasztrohőssel közös kampányban szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni a növényi alapú étkezés pozitív környezeti hatásait” – mondta el Saás Petra, a Fruccola tulajdonosa.

Vegán Snickers szelet Steiner Kristóftól

müzliszelet

Vegán Snickers szelet Steiner Kristóftól

Fűszeres rizspiláf ropogós csicseriborsóval és kesudióval

zöldséges rizs

Fűszeres rizspiláf ropogós csicseriborsóval és kesudióval

Vegán bolognai

bolognai

Vegán bolognai

Beszélgetések és hírességek várnak

A hónap során, ahogy azt a Gasztrohősöktől megszokhattuk, infografikával, a mindennapokba könnyen beépíthető tippekkel, szakértőkkel való online beszélgetésekkel és ismert emberekkel várnak mindenkit. A kezdeményezéshez csatlakozott: Antal Éva vagyis a Vászonzsákoslány, Fiala Borcsa, Mautner Zsófi, Nagy Réka, Vida Kata, Puskás Peti, Steiner Kristóf, Jancsa Jani, Hering András és Papp Endre is, akik kedvenc növényi alapú receptjeikből álló gyűjteménnyel is segítik a környezetbarát étkezés iránt érdeklődőket.

Ráadásul akkor sincs okunk aggodalomra, ha házon kívül kell étkeznénk, az alábbi Fenntartható Vendéglátóhely minősítéssel rendelkező éttermek kínálatában biztosan találunk vegán fogásokat: a Fruccola, KIOSK Budapest, Szabad Bisztró, Bartók Pagony, La Mimosa, Four Bites catering és a Mezna is csatlakozott a kampányhoz. 

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept