2024.12.17.
Ezért a szuperzöld rizottóért (is) érdemes kipróbálni a vegánságot
A vegán étkezés kapcsán rengeteg az előítélet, pedig lehet hétköznapi alapanyagokból és pofonegyszerűen készíteni izgalmas, laktató ételeket. Ez a zöldségekkel alaposan megpakolt orzórizottó pont ilyen: alig fél óra alatt elkészül, krémes, szaftos és ízekben gazdag.
A Vegán januárral indítani az évet nem csak azért jó ötlet, mert így kipróbálhatjuk ezt az életmódot, hanem azért is, mert így ezáltal (ha jól csináljuk) egy extra zöldség- és vitaminlöketet adhatunk a szervezetünknek. Mindezt az év amúgy legkomorabb, legsötétebb hónapjában, hiszen míg a december az ünnepek miatt gyorsan eltelik, addig januárban messzinek tűnik minden hosszú hétvége. Na ezen a sötét monotónián tud rengeteget változtatni, ha a megszokottól eltérően kezdünk főzni és enni.

Ha még csak most ismerkedtek az orzóval, akkor ezt a receptet mindenképpen érdemes kipróbálni
A vegán étkezés ugyan nem szükségszerűen jelenti, hogy egészséges is, de ha odafigyelünk, inspirálódunk, és kicsit előre tervezünk, akkor rendkívül változatosan ehetünk. Ehhez fontos, hogy elengedjük a megszokott ízekhez való ragaszkodást, és ahelyett, hogy a hús és a sajt ízét próbálnánk mindenben rekreálni, keressünk olyan, eleve zöldségközpontú recepteket, ami megfelel az ízlésünknek.
Kísérletezzünk új zöldségfélékkel és hüvelyesekkel, és nyugodtan kezeljük lazán a recepteket: ha épp nincs otthon valami, akkor bátran helyettesítsük mással.

A szuperzöld orzórizottóhoz ezekre az alapanyagokra lesz szükség
Ez a szuperzöld orzórizottó minden fenti állításra jó példa: a recept lelkét az orzó, ez a nálunk talán kevésbé ismert tésztaféle adja, na meg a sokféle, egymással harmonizáló zöldség. Az orzó (görög nevén kritharaki) a cuki kis rizsszemformájának köszönhetően remekül használható salátákba és egytálételekbe egyaránt.
Utóbbi esetben azonban véletlenül se mossuk át vagy főzzük bő vízben, helyette megfelelő mennyiségű folyadékkal felöntve főzzük puhára, tésztából kifövő keményítő ugyanis remekül működik sűrítőanyagként. Ez a tulajdonsága alkalmassá teszi, hogy hamis rizottót készítsünk belőle - így tettünk most mi is. A fehérbort ugyan mi elhagytuk belőle, de ti nyugodtan löttyintsetek hozzá, ha van kedvetek! (De arra azért figyeljetek, hogy a legtöbb bor nem vegán!)

Az orzó nem csak hamis rizottónak, de salátákba és más egytálételekbe is remek választás
A tésztát ebben a receptben leturmixolt spenótos-kókusztejes szósz és zöldségalaplé keverékében főztük krémesen puhára. Fontos, hogy a legmagasabb teljesítményű robotgéppel zúzzuk le a spenótot, ha pedig még így se lenne kellően egynemű a végeredmény, akkor érdemes szűrőn is átpasszírozni a spenótturmixot.
Az ételbe persze ezen kívül is kerül jó sok zöldség! Az elején hagyma (esetünkben póré és újhagyma), szárzeller és kaliforniai paprika hármasát pirítjuk üvegesre, majd menet közben hozzáfőzünk zöldborsót, egy jó marék spenótot pedig a végén is beleforgatunk. Ha ebből épp nincs otthon valami, azt a fentieknek megfelelően bátran helyettesítsük: friss spenót helyett használhatunk fagyasztottat vagy akár ruccolát, kókusztej helyett bármilyen más növényi tejszínt (vagy simát, ha nem fontos, hogy vegán legyen), borsó helyett pedig bármilyen más hüvelyes (pl. zöldbab, feketebab, kukorica, lencse) szóba jöhet.

Az orzórizottó pontos receptjéért katt a képre!
Ha mindennel készen vagyunk, akkor a végén ne feledkezzünk el a tálalásról sem, hiszen a szemünkkel is eszünk, így sokkal jobban esik a gusztusosan kitálalt koszt: az orzórizottó tetejét szórjuk meg aprított pisztáciával, kevés újhagymával, és reszeljünk rá kevés citromhéjat is!
A szuperzöld orzórizottó teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Próbáld ki ezeket a vegán recepteket is a január folyamán - vagy bármikor az évben:
- Szaftos-fűszeres török bulgurgolyók, amikhez húsra sincs szükséged
- A házi gombagyros, amit úgy vághatsz a nyársról, mint a büfések
- Portugál krémes tojás nélkül? Lehetséges, ráadásul pikk-pakk
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














