Eszcájg

2020.11.30.

Vegán kaják, kompromisszumok nélkül - A Vegan Food Festen jártunk - VIDEÓ

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

A Vegán Food Festet negyedszerre rendezték meg Budapesten, most első alkalommal a Westend valóban hangulatos, de sokunk számára eddig teljesen ismeretlen tetőteraszán.

A négy napos Vegan Food Festre tartva felmerült bennem a kérdés, miben különbözik pontosan a veganizmus a vegetáriánus táplálkozástól. A Westend hangulatos, tágas és meglepően zöld tetőteraszán a rendezvény ötletgazdája és szervezője, a szabadúszó marketingesként dolgozó Preyer György tisztázta a kérdést.

Elmondta, a vegetáriánusok csak húst nem esznek, a növényi étrenden élők semmiféle állati eredetű ételt nem fogyasztanak, azaz tojást és tejtermékeket sem. A vegánok viszont etikai okokból nem esznek állati eredetű táplálékot.

Az etikai megfontolásokból az is következik, hogy a vegánok nem viselnek bőrcipőt és gyapjúpulcsit, és a nappalijukban sem díszeleg bőrkanapé. "Attól, hogy valaki növényi étrenden van, még nem vegán, mert lehet, hogy hord bőrcipőt" - tudtuk meg Györgytől.

Azt is hozzátette, a húsevés, a cigizés, évtizedek alatt kialakult, kőkeményen belénkivódott szokások, amin csak a kezdeti nehézségeken átsegítő, valódi, belülről jövő motivációval lehet túllépni. Neki is így sikerült mindkettőtől megszabadulni.

Azt elmondta, ezzel együtt nem jó, ha ez egy kellemetlen küzdelemmé válik. Amíg azt nem érezzük, nem tagadunk meg magunktól semmi fontosat, és csak régi szokásoktól akarunk megszabadulni, nem érdemes erőltetni az életmódváltást.

"Nem mondok le semmiről - egyszerűen nem eszek húst" - mondta György.

Nézd meg összeállításunkat a fesztiválról!

"Azokat a nyitott, vegyes táplálkozásúakat kívántuk megszólítani, akik azt gondolják, a növényi étrend lemondásokkal jár. Aki ide kijön, az hamburgerrel, falafellel, pizzával, mexikói, magyaros ételekkel találkozik" - mondta György.A húsevéshez szokott látogatók így ismerős ételek vegán variációin keresztül ismerhetik meg ezt a táplálkozási kultúrát.

mangós, chiás és pisztáciás fagyi is volt az Anjuna Ice Pops kínálatában

A szorosan egymás mellett álló kajásbódékban ennek megfelelően sok húspótló készítménnyel készült étellel találkoztunk, és a Vegan Junk Food standjánál jelen volt itt a vásárokból jól ismert nagy, kör alakú vasserpenyőben rotyogó, nem kevés paprikával készült ragu is, óriási oldalasdarabok és hurka-kolbász helyett gabonakolbásszal.

Hamburgert is lehetett kóstolni, amiben a husi helyett gabona - vagy répaalapú pogácsa volt a főszereplő. A Las Vegan's verziójában a fűszerek, és nem az alapanyagul szolgáló zöldségek voltak kihangsúlyozva, mi viszont jobban örültünk volna, ha ez fordítva van.

Nálam az igazi sztár a Vegan Love olajban sült édesburgonyája volt, amiből egy vödörrel is fel lehet falni - nekem legalábbis biztosan sikerülne.

A Say Cheez Raw aktív szenes, érlelt kesudiósajtjával csak messziről szemeztünk, kipróbálni nem volt merszünk, de találkoztunk olyan bátor emberrel, aki nagyon dicsérte.

Megkóstoltuk a Vegazzi fatüzelésű kemencében sült, nápolyi recept szerint készült vegán pizzáját, ezen belül is a magyaros verziót. A tészta finom volt, ráadásképpen vékony és roppanós, a feltét pedig, hiába a növényi alapú kolbász, nem sok meglepetést tartogatott. Az biztos, hogy paprikából, fokhagymából, köménymagból pont ugyanannyi volt a tetejére morzsolt gabonakolbászban, mint egy gyulaiban. Megbízhatóan ismerős volt, ami ízlés kérdése, kinek jön be és kinek nem.

Az Anjuna Ice Popsnál finom, gyümölcsös, kókusztejes jégkrémekkel lehetett lefolytani a töményebb főételeket.

Steiner Kristóf a fesztivál minden napján főzött azoknak, akik előre feliratkoztak ezekre az alkalmakra.

Kristóf fontosnak tartja, hogy aki nem vegán, adjon egy esélyt ennek az életformának, mert valójában nem jelent lemondást semmi jóról. Humuszos karfiolja és céklacarpacciója elég meggyőzőnek tűnt.

Ha lemaradtál az őszi Vegan Food Festről, és nem akarsz tavaszig várni, látogass ki egy Vegan Sunday Marketre az Anker'tbe. A havonta, vasárnap megrendezésre kerülő piacon csak vegán termékeket lehet vásárolni.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Kicsi emberek nagy étvággyal - Christopher Boffoli világa a haspókok mennyországa

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept