2022.02.18.
Vegán lesz péntekenként a közétkeztetés ebben a városban
Közel egy millió embert érint a változás, miszerint péntekenként (majdnem teljes egészében) száműzik az állati eredetű alapanyagokat a közétkeztetésből New Yorkban.
New York-ban már 2019-ben bevezették a közétkeztetésben, hogy hétfőnként húsmentes menüt szolgálnak fel, mindezek után tavaly úgy döntöttek, hogy péntekenként is száműzik a húst a menzákról. Az eddig szokatlan vegán irányt az új polgármester szorgalmazza.
Nem mondhatom meg az embereknek, hogy mit süssenek a grillen hétvégén. De a fenébe is, az egészségügyi válságot nem kellene táplálnunk a börtöneinkben, kórházainkban, és ami a legfontosabb, az iskoláinkban, ezért egy egészségesebb irányba akarunk elmenni
– nyilatkozta a polgármester a WNBC-TV-nek. A 2019-es adatok szerint a New York-i iskolába járók 40%-a túlsúlyos vagy elhízott az általános iskolás korcsoportban.
Mi lesz a menü?
A vegán menü összeállításakor figyeltek arra, hogy biztosan megegyék a diákok az ételeket, ezért egy kisebb létszámú gyerekcsoporton tesztelték a különböző fogásokat. Így olyan ételeket tálalnak majd fel a New York-i menzákon, mint például zöldséges taco citromos sárgarépasalátával, a csicseriborsós wrap, a feketebabos és a főzőbanános rizstál, az olasz manicotti vagy a „Super Hero spenót".
Taco feketebabpürével, sült zöldségekkel és salsával
Nyári Buddha Bowl
Marokkói sárgarépa-saláta
New Yorkban az összes állami iskolában elérhető megannyi vegán opció egész héten, de péntekenként a főmenü is vegán lesz.
A sulisok étkeztetése azért nem lesz teljesen vegán, mert tehéntejet egy érvényben lévő direktíva miatt minden nap kell kínálniuk az iskolákban, illetve az oktatási minisztérium döntése értelmében a diákoknak felkínálnak vegetáriánus választási lehetőséget is.
Az új polgármesternek szívügye a vegánság
New York polgármestere, Eric Adams nyugalmazott rendőrtiszt. A 61 éves politikus 2016-ban váltott vegán életmódra, amikor is 2-es típusú cukorbetegséget állapítottak meg nála. Véleménye szerint életmódváltásának és a növényi alapú étrendnek köszönheti, hogy mostanra megszabadult betegségétől. A férfi tavaly még egy könyvet is megjelentetett a témában.
Még több a vegánságról:
- Lewis Hamiltonnak már biztosan sikerült valakit meggyőznie a vegán életmódról, de az internet nem örül neki
- Ezért száműzik a berlini egyetem menzájáról a legtöbb húsételt
- Készítettünk egy vegán, olaszos öntetet, és rögtön hét fogásba csempésztük bele
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















