2020.11.30.
Vegasztrománia - nem csak vegáknak
Egy hiánypótló szakácskönyv vegetáriánus ételekkel, nem csak vegáknak. Változatosság, kreativitás, kísérletezés - van élet a rántott sajton túl is.
Bede Anna, gasztroblogger első könyve

Bede Anna közel nyolc éve húsmentesen éli az életét és saját bevallása szerint egész életében vegetáriánus volt, csak korábban inkább a „válogatós” jelzőt aggatták rá és ő is saját magára. Aztán egy szép napon úgy ébredt, hogy a szervezete nem kívánta többé a húst, ugyanakkor a gasztronómia iránti szenvedélyétől hajtva igyekezett túllépni a rántott sajton és olyan ételeket megalkotni, amelyek legalább olyan ízletesek és változatosak, mint a húsevők ételei. Ennek nyomán született meg 2007-ben Vegasztrománia című blogja, amelynek népszerűségét és létjogosultságát az is jól mutatja, hogy tavaly a gasztroblogok kategóriájában elnyerte a Goldenblog díjat, sőt a napokban megjelent első szakácskönyve is, amellyel mi is közelebbről megismerkedhetünk.
A könyvbemutató menüje

Október 4-én, a Mom Parkban található Non+ pop-up üzletben egy divatbemutatóval egybekötve ismerkedhetett meg először a nagyérdemű a blog nevét viselő szakácskönyvvel. A letisztult ruhadarabokhoz Anna ételeit párosították, méghozzá színek szerint. Így született meg a konyhai kifutó és egy kis ízelítő a könyvből, ahol is lila-fehér kombinációt a lilakáposzta krémleves tejszínnel képviselte vagy a narancssárgát a gyömbéres-sütőtökös frissítő, míg a fekete-zöld párost a fekete babgolyó marinált zöldpaprikával.
Gyömbéres-sütőtökös frissítő

És ez valóban csak ízelítő volt, hiszen alig vártam, hogy végre belelapozhassak a könyvbe, hiszen egy jó ideje én is figyelemmel kísértem Anna munkáját, másrészt tudtam, hogy a Boook könyvkiadó vette gondozásába a kötetet, akik ritkán nyúlnak mellé és időről-időre piacra dobnak egy idényesen összeállított és minőségi tartalommal megtöltött gasztroszerzeményt. Nem is kellett csalódni, hiszen ez a könyv is jól illeszkedik a kiadó stílusába.
A Boook kiadó könyveinek legnagyobb erénye a csodálatos fotókban rejlik. Jól érzik a trendeket és a Vegasztrománia rusztikus, vidéki hangulat igencsak közel áll a szívemhez. Ráadásul nem profi fotóssal dolgoztak, hiszen az összes ételfotó szintén Anna munkáját dícséri. Kevés körítéssel, de a kiegészítőket tökéletesen megválogatva, szépen fényelve és nagyszerűen komponálva gyönyörködhetünk a finomságokban. Már átlapozni is megéri, persze azzal számoljunk, hogy 4-5 oldal után meglehetősen éhesek leszünk.
Gréti és Nóra a szerzővel, Bede Annával beszélget

A receptek érthetőek, átláthatóak, bár ezen nincsen mit csodálkozni, hiszen a szerző blogos múltját figyelembe véve elvárható az efféle rutin. Kapunk egy-egy személyes sztorit vagy leírást is hozzájuk és ez adja meg a könyv valódi karakterét. A néhány mondatos szösszeneteket végigolvasva elénk tárul nem csak a szerző személye, de saját világa is, amelyben alkot. Ezt segít vizuálisan is értelmezni az a néhány életkép és hangulatfotó, amelyet Erdőháti Áron készített. Ezek is mind-mind tökéletesek, csupán egy baj van velük: kevés. Annyira tetszetősek, hogy néznék még. (Én személy szerint direkt ezeket kutatva is újra átnéztem a könyvet.)
Szerkesztés tekintetében meglehetősen egyszerű: a fejezetek a hagyományos fogások szerint épülnek fel. Nem túl újító szellemű, ellenben kifejezetten felhasználóbarát és megkönnyíti a keresgélést. Külön érdekesség, hogy minden egyes receptnél egy kis piktogram segíti a tájékozódásunkat, hogy éppen milyen recepttel állunk szemben, mert vega és vega között is van különbség. A könyv a teljes állati eredetű étrendet lefedi, azaz találunk benne húsmentes, tojásmentes, tejmentes, tojás és tejmentes, valamint vegán (minden állati eredetű hozzávaló kizárásával) megalkotott receptet is. Jól meglovagolja a mai trendeket, mert a már említett vegán ételek mellett, teljesen nyers recepteket is találunk. Főleg desszertekben erős a nyers vonal, ahol a brownie vagy a sajttorta efféle verzióját is megtaláljuk.
A Vegasztrománia „belülről"

Igen hasznos megoldás a vega-kamra, amely segít abban, mi az amivel szükségeltetik megtömni a kamrapolcot amennyiben egy könnyen összedobható vegetáriánus fogásra vágyunk. A lista elég hosszú, irigylem is Annát, mert jó nagy szekrénye lehet.
A kedvenceim a könyvből:
- Almás-tormás céklakrémleves
- Bab-zab burger
- Kakukkfüves gombapástétom diós vajjal
- Sütőtökös pots de céme
Sokszor hallottuk már, hogy a húsmentes ételek is lehetnek ugyanolyan jók, mint a húsos változatok. Bede Anna ebben a könyvben ezt be is bizonyítja, ráadásul mindezt úgy teszi, hogy közben nem próbál megtéríteni minket. A blog olvasóinak és rajongóinak kötelező beszerezni, hiszen csupa új recepttel ismerkedhetnek meg, tehát nem az online receptek puszta papírra vetéséről van szó. A könyv nem csak vegetáriánusoknak ajánlott. Jómagam előszeretettel fogyasztok mindenféle állati eredetű hozzávalót, de van, hogy én is valamilyen vega finomságra vágyom. Mától könnyű dolgom lesz: felütöm a Vegasztromániát. A nehézség csupán annyi, hogy a rengeteg nagyszerű recept közül ki kell választanunk majd egyet.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















