2020.11.30.
Vége a szalonnafüstölésnek egy kínai városban
Befellegzett a hagyományosan füstölt húsos szalonnának a délnyugat-kínai, több mint 32 milliós Csungking város területén, a tiltást környezetvédelmi okokkal indokolták.
A városvezetés részben a pácolt és különleges fa felhasználásával füstölt több ezer éves hagyományt tette felelőssé a főbb kerületeket eluraló szmogért, s ezért e héttől kezdődően a helyi környezetvédelmi hivatal más hatóságokkal karöltve megtiltotta a csemegékhez használt ősi eljárás alkalmazását.

A beszámolók szerint a döntés minden, a szabadban történő füstöléses eljárásra, így a helyi specialitásként számon tartott tűzifán sült csirke elkészítésének módjára is vonatkozik. A tervek szerint a súlyosan szennyező anyagokat földgázzal, villannyal és folyékony gázzal váltják fel. A szabálysértők magas, 5000 jüanig (218 ezer forint) terjedő pénzbírságra számíthatnak.
A Hszinhua hírügynökség összeállításában a döntéshozók arra hivatkoznak, hogy a közelmúltban megnőtt a lakossági panaszok száma a sertéshúst füstölők miatt. Emlékeztetnek rá, a kínai holdújév előtt Csungkingban és a szomszédos Szecsuanban is szezonjuk van ezeknek az ételeknek. Az idén január 19-ére esik a Kecske évének kezdete.

Mint kiderült, a csungkingi intézkedést azt követően jelentették be, hogy a szomszédos Tacsou településen ugyancsak sokan panaszkodtak a füstölőkre, s ezért a közterület-felügyelők már akcióba is léptek. Az online véleménynyilvánításokból azonban kiderül, a helyiek egy része egyrészt kétségeit fejezte ki amiatt, hogy a füstöléssel nagymértékben és kiterjedt területen károsítanák a levegőt, másrészt cinikus megjegyzésekkel bírálták az illetékeseket, mondván: a főzést ugyanúgy betilthatnák, hiszen az is szennyezi a levegőt.
Csécsi szalonna
Sült kolbász és szalonna fehérboros káposztaágyon
Házi abált szalonna
(via MTI)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...
A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak
Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!
Top Receptek
Sajtos roló
A családunkban mindenki nagyon szereti. Ünnepi alkalomnak számít, ha csinálok. Ilyenkor más sütemény nem is kell, amíg ez el nem fogy, de nagyon hamar kiürül a tányér.
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Magyari-féle cigánypecsenye
Még több top recept
Friss receptek
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
Még több friss recept















