2020.11.30.
Véget ért a 90 napos életmódváltás. Összefoglaló!
Az elmúlt 3 hónapban rengeteg tapasztalatot szerzett Gabi, a WMN szerkesztője. Biztos vagyok benne, hogy jó úton halad. Én sok siker kívánok neki!
Gabi, a WMN olvasószerkesztője elérkezett a 90 napos életmódváltó programjának végéhez. Eheti bejegyzését az elmúlt 3 hónap tapasztalatairól itt olvashatjátok:Az erő velem volt - Egy életmódváltás őszinte története: itt a vége!
Egyre könnyebb és könnyebb
A Gabi által leírtakkal összhangban - és saját tapasztalataim is azt igazolják - , hogy kb. 2-3 hónap kell ahhoz, hogy fejben átálljunk az új, a megfelelő étrenden és a rendszeres fizikai aktivitáson nyugvó életmódra. Ez persze nem jelenti azt, hogy innentől minden magától megy majd, fejben nagyon ott kell lenni ez után is, még egy jó darabig.
90 nap arra elég, hogy:
- lássuk az első eredményeket, ezzel erősítsük a motivációnkat,
- megtanuljuk az alapokat az étrend és a mozgás terén, és ha fegyelmezettek voltunk, akkor már sikerült ezeket a mindennapi életünkbe is beillesztenünk,
- megtanuljuk összeegyeztetni a hétköznapjainkat az új életünk elemeivel,
- felismerjük azokat a helyzeteket, amelyekben korábban a könnyebb utat választottuk - az egészségünk kárára -, és megtanuljuk ezeket elkerülni, nem bedőlni a csábításnak (pl. nincs időm reggelit készíteni, majd beugrom útközben a pékségbe),
- hozzászoktassuk a családunkat és környezetünket az új napi ritmusunkhoz, és elfogadtassuk velük, hogy attól még ugyanazok maradunk, akik korábban voltunk, de - ahogy Gabi írásában is olvashatjuk -, energikusabbak, vidámabbak.
Remélem minden olvasónknak sikerült inspirációt szerezni Gabi történetéből, és azt is, hogy étrendi tanácsaimmal én is segíthettem.
Kívánom Gabinak, hogy hosszú távon is fenn tudja tartani új életmódját, hogy ezentúl döntéseinek hátterében fontos tényezőként szerepeljen a saját egészsége. Egyúttal gratulálok neki az eddig elért eredményekhez és az eltökéltséghez. Tőlem búcsúzóul egy, a kedvenc receptjeimből összeválogatott - természetesen az új életmódjába beilleszthető - rövid kis receptlistát "kap".
Kedves Gabi, fogadd szeretettel!
-

Csípős-fűszeres édesburgonya-leves
1adag
Idő
30p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
186
Kalória
2.1g
Fehérje
24.3g
Szénhidrát
8.1g
Zsír
-

Csicseriborsós-sütőtökös-céklás saláta
1adag
Idő
20p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
415
Kalória
21.2g
Fehérje
60.9g
Szénhidrát
11.2g
Zsír
-

Lazacos kedgeree
1adag
Idő
40p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
409
Kalória
26.4g
Fehérje
39g
Szénhidrát
15.6g
Zsír
-

Vöröslencse-főzelék citromos húsgolyókkal
1adag
Idő
65p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
557
Kalória
43.3g
Fehérje
43.8g
Szénhidrát
23g
Zsír
-

Spenótos serpenyős csirke
1adag
Idő
30p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
551
Kalória
48.5g
Fehérje
20.5g
Szénhidrát
32g
Zsír
-

Meleg quinoasaláta
1adag
Idő
22p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
182
Kalória
6.3g
Fehérje
29.1g
Szénhidrát
2.6g
Zsír
-

Meggyes-joghurtos-diétás sütemény
1adag
Idő
40p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
120
Kalória
6.4g
Fehérje
15.5g
Szénhidrát
4g
Zsír
Ha szeretnéd jobban megismerni Gabi történetét, akkor az életmódváltásához kapcsolódó korábbi cikkeinket itt találod:
- 90 napos életmódváltó napló - élőben!
- Itt az életmódváltás első kihívása!
- Az életmódváltás klasszikus mumusai
- Már 3 hete tart Gabi életmódváltása!
- Önkiszolgáló étterem: lehet jól választani?
- Vedd fel a harcot a cukorfüggőséggel!
- Nem olvasod a termékcímkéket? Pedig kellene!
- Unod a salátákat? Inkább légy bátran kreatív! Megéri!
- Mennyit egyek, ha fogyni szeretnék?
- Állítsd a mélyhűtőd fogyókúrád szolgálatába!
- 19 tuti desszert szénhidrátdiétához
- Anya fogyókúrázik. Ez jó, de mit egyen a család?
- Életmódváltás 90 nap alatt - pipa. De hogyan tovább?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














