Pezsegj

2020.11.30.

Végleg leszámol a Lidl egy felesleges dologgal, amely a gyerekekre lehet nagy hatással

Nosalty profilképe Nosalty

A német áruházlánc angol szülők bevonásával döntött arról, végleg leveszik a gabonapelyhes dobozokról az állatfigurákat. 

Egy gyakorlott szülő tudja, a gyerekek szeme azonnal megakad az olyan tárgyakon és élelmiszereken, amelyekre valamilyen állatfigurát helyeznek. A gabonapelyhes dobozokon szinte kivétel nélkül találunk ilyen kabalafigurákat, a Lidl viszont most örökre leszámol a mosolygós állatokkal - írja az index.hu.

A jövőben ugyanis minden Angliában kapható saját márkás Lidl gabonapehelyről lekerülnek az állatfigurák remélve, hogy így enyhítik a fiatalkori elhízást, és segítik azokat a szülőket, akik összevesznek a gyerekkel, ha az nem kap minden étkezésnél csokis gabonapelyhet.

A Lidl több szülő bevonásával készített közvélemény-kutatást arról, milyen hatással vannak a gyerekekre az élelmiszereken található állatfigurák. A szülők háromnegyede szerint a gyerekek nyomást gyakorolnak rájuk azzal, hogy csak bizonyos termékeket hajlandóak elfogyasztani, a megkérdezettek fele szerint pedig ezekért a döntésekért részben a megrajzolt kabalaállatok a hibásak.

Bár a mosolygó figurák eltűnnek a dobozokról, a termékek elnevezései nem változnak, így marad például a Choco Rice (Csokis Rizs), a Cereal Cookie (Gabonasüti) és a Choco Shells (Csokis Kagylók). A Lidl az elmúlt évek során 20%-kal csökkentette a termékek cukortartalmát.

2014-ben a Lidl volt az első olyan szupermarket, amely angol boltjaiban leszedte az édességeket a pénztár előtti polcokról. Az üzletlánc szóvivője azt reméli, hogy az állatfigurák eltüntetésével tovább csökkenthetik a csaták számát, amik a szülők és gyermekeik között törnek ki.

Legújabb receptek

Lekváros linzer

linzer

Lekváros linzer

Imádott receptünk! Minden évben többször készítem el, gyerekkel is egyszerű, már ők állítják össze a tésztát, szaggatnak és színesítik lekvárral az alsó korongokat, versenyezve ...

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

dióbél tálban

Életmód

6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk

Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?

Brecz Judit

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Nosalty

őszi levelek kitakarítása az ereszcsatornából

Életmód

Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...

A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.

Nosalty

További cikkek

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept