Otthon

2020.11.30.

Végre Ashton Kutcher és Mila Kunis otthonába is beleshetünk

Németh Orsi profilképe Németh Orsi

A közös Los Angeles-i „kuckó” éppen eladó, a sztárpárnak pedig nagyon jó az ízlése, már ami a ház felépítését és berendezését illeti. 

Mila Kunis és Ashton Kutcher egy hosszú évek óta tartó barátságot követően 2012-ben szerettek egymásba, két évvel később megvolt az eljegyzés, majd 2015-ben össze is házasodtak. Még 2014-ben vásárolták meg közös otthonukat a Los Angeles-i a Beverly Hills-ben. Az ingatlant akkor tízmillió dollárért, azaz hárommilliárd forintért vették meg.

A 683 négyzetméteres villa összesen öt hálószobával, valamint öt és fél fürdőszobával rendelkezik. A házban található például szauna, edzőterem, hatalmas kert medencével, és egy óriási bortároló is. Az otthont jelenleg 14 millió dollárért, átszámítva 4,3 milliárd forintért árulják.

Természetesen, mint mindig, minket az étkező és a konyha érdekelt a legjobban, ami nem is okozott csalódást. Az étkező például egyszerű, letisztult és elegáns is egyben, mégsem unalmas, egy laza baráti vacsorának és egy kicsit ünnepélyesebb találkozónak is tökéletes helyszín. Az óriási asztalt csodaszép fehér, fotelszerű székek veszi körbe. A hatalmas ablakoknak köszönhetően világos a helyiség, amit a fehér szín tovább tágít az óriási tükörrel együtt.

A konyhában szintén a fehér színek és anyagok dominálnak. A hatalmas teret fehér márvánnyal borított konyhasziget töri meg, amit három, bársonnyal bevont szék zár.

A konyhaszekrény zárt és vitrines részeket is tartalmaz, amitől még légiesebb lesz az amúgy is tágas tér.

A konyha és a nappali szinteltolással van összekapcsolva, a fentebb található képen pedig jól látható, milyen harmonikus a szinte teljesen egyterű földszint ebben az amúgy is szépen és barátságosan kialakított házban.

Laknátok itt? Mi nagyon!

Ezeket olvastad már?

Kíváncsi vagy John Lennon és Yoko Ono egykori otthonára? – Biztos, hogy nem erre számítottál

Család

Kíváncsi vagy John Lennon és Yoko Ono egykori otthonára? –...

Eladó John Lennon Palm Beach-i pazar otthona. Idén lesz 40 éve, hogy a legendás zenészt a New York-i Dakota-ház előtt megölték. 

Németh Orsi

Kelly Clarkson 10 millió dolláros palotájától hanyatt esel, annyira jól néz ki

Otthon

Kelly Clarkson 10 millió dolláros palotájától hanyatt esel, annyira jól...

A 38 éves énekesnő otthonára nehezen találunk szavakat, egyszerűen hibátlan. Nem csoda, hogy 10 millió dollár a kikiáltási ára!

Németh Orsi

John F. Kennedy egykori otthona ámulatba ejtően tökéletes

Otthon

John F. Kennedy egykori otthona ámulatba ejtően tökéletes

John F. Kennedy egykori amerikai elnök korábbi rezidenciája éppen eladó Washington DC-ben. Kukkants be a pazar otthonba!

Németh Orsi

via dirt

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept