Eszcájg

2020.11.30.

Végre eljöhet az igazság napja és leáldozhat az indokolatlan "magyar" hekkőrületnek

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

Mándoki Réka építész egy ideális világból idecsöppent, világos, nyitott éttermet álmodott meg diplomamunkaként, ahol hekk helyett harcsát lehetne falatozni a Balaton partján.

Mándoki Réka diplomamunkája egy olyan fiktív étteremlánc koncepciója, ahol a Balaton partján üldögélve hazai halakat fogyaszthatunk igencsak esztétikus környezetben. A fiatal tervező egy olyan haléttermet tervezett Fonyódra, ami szándéka szerint kapcsolódik a déli part múltjához, különösképpen sokunk gyerekkorát idéző, jellegzetes, 1958 után épült büfék modern, bár már kissé megkopott, letisztult vonalaihoz - írja az Építészfórum. A nyitott, szellős és látványos faszerkezetet Réka kevés belső fallal tagolta, a hangsúly a balatoni panorámán van.



A Harcsázó belső tere

Réka azért gondolta úgy, hogy "Harcsázónak" nevezi el éttermét, mert a 2017-es Év Halának választott hal alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet a Balaton és hazánk valódi értékeire.



Klasszikus balatoni formák

A tervező fontosnak tartja, hogy ne csak a nagy balatoni turistaközpontokban álljanak meg az emberek, hanem érdemes legyen kisebb településeken is megpihenni, és mondjuk bedobni egy rántott harcsát.

Az építész éttermét egy magyar halakból készült ételeket forgalmazó franchise részeként képzeli el, amelynek vendéglői több, kisebb Balaton-parti településen is megjelennének. Azt, hogy minden helyszínre odaillő épület kerülhessen Mándoki Réka egy különleges megoldással, vagyis parametrikus szerkesztéssel kívánja megoldani.

Ez a tervezési módszer nem csupán egy épület arculatát alakítja ki, hanem a forma létrejöttének folyamatára koncentrál. Az építészek speciális számítógépes programok segítségével képesek olyan algoritmusokat létrehozni, amelyek rengeteg adattal dolgozva többféle tervalternatívát tudnak generálni. Ebben a dinamikus rendszerben egy paraméter megváltoztatása automatikusan az összes többi megváltoztatásával jár. Így az alapterület csökkenése például magasabbá teszi az épületet. Mándoki Réka harcsázója így könnyen adaptálható lenne különböző helyszínekre.



Látványtervek

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Menő rózsaszín éttermek, ahol nem csak a kislányok érzik jól magukat

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept