2020.11.30.
Végre Magyarország is beszáll a nemzetközi street food versenybe
Idén első alkalommal száll ringbe a győzelemért Magyarország a European Street Food Awardson.
A street food sokkal több annál, mint amit a közvélemény elsőre gondol róla: a sokszínű konyhát, különböző kultúrák és stílusok keveredését hirdeti az európai utcák forgatagában. Ennek a trendnek jövőbe mutató erejére hívja fel a figyelmet a European Street Food Awards is, melyet neves újságírók, séfek és rendezvényesek hívtak életre, s amely mintegy 15 ország képviseletében jelenleg az egyik legmenőbb és legnagyobb street food versennyé vált! Idén pedig először ehhez mi, magyarok is becsatlakozunk: 2018 augusztusában brit mintára épülő verseny veszi kezdetét, ami egy nagyszabású megmérettetésre hívja a hazai street food-osokat.

A hazai előválogatóra 2018. augusztus 31-ig lehet jelentkezni hét különböző kategóriában: vegán, desszert, húsimádó, hamburger/szendvics, magyaros, nemzetközi, pizza csoport is. A verseny nevezési határidejét követően egy héten keresztül zajlik majd a közönségszavazás, és ezzel párhuzamosan a szakmai zsűri is teszteli és véleményezi az indulókat. A vélemények összesítése alapján derül ki, hogy ki lesz az , aki az európai döntőben, a street food fővárosában, Berlinben képviseli Magyarországot.
A hazai válogatón tíz díj is kiosztásra kerül: nem csak az adott kategóriák győztesei részesülnek jutalomban, de díjazzák a legtöbb közönségszavazatot kapó egységet, a legszebb magyar food truckot, illetve a végső, összetett nyertes is kihirdetésre kerül.

A „Legjobb Magyar Street Food 2018” cím győztese 250 000 Ft pénznyereményben, valamint részvételi lehetőségben részesül a European Street Food Awards döntőjében, amit 2018. szeptember 28-29-én rendeznek meg a német fővárosban, Berlinben.
Nevezési határidő: 08.31.
Szavazás: 09.01-07.
Eredményhirdetés: 09.08.
Az előválogatóa Kazinczy utcai Karaván szervezésében valósul meg, a Socially ügynökség pedig kommunikációs partnerként segíti a verseny lebonyolítását.
Ha bővebb információhoz szeretnél jutni, csekkold le itt, itt vagy ITT!
És ezt olvastad már az ízHuszáron?
Indiaira váltanak a magyar street foodosok
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















