2020.11.30.
Végzetes ára lehet a nagyon divatos mandulatej fogyasztásának
„Mintha háborúba küldenénk a méheket” - fogalmazott egy méhész, akinek tavaly méheinek 30%-a elpusztult az ipari mandulaültetvények beporzása közben.
Szinte naponta halnak ki állatfajok emberi tevékenység következtében, és egyre hosszabb a veszélyeztetett fajok listája.
Azonban mindössze egyetlen olyan állat van, amelynek eltűnése egyet jelentene az emberiség végével: méhek nélkül mi sem élnénk túl hosszú ideig - írja a The Guardian.
Egyik elsőként háziasított rovarfajként már 6000 éve szolgálják az embert, de az aranyló méz előállítása mellett sokkal fontosabb feladatuk, hogy beporozzák a növényeket, virágokat és fákat. Ha ők nem lesznek, nem lesznek zöldségeink, gyümölcseink, nem lesz takarmánya az állatoknak, ami hamar élelmiszerválságot eredményezne az egész világon. Ezért annyira riasztó, hogy számuk az elmúlt években a klímaváltozás és a rovarirtó vegyszerek hatására rohamos ütemben csökken.

Dennis Arp amerikai méhész, akinek már négy évtizede biztosítják ezek az ízeltlábúak a megélhetését, az 1980-as évektől kezdődően azonban az olcsó importált mézek bevételének jó részét elorozták, így ehelyett áttért a sokkal jövedelmezőbb bérbeporzásra. Ez azt jelenti, hogy gazdaságról gazdaságra utaztatja kaptárait az Egyesült Államok egész területén, ahol a méhei elvégzik a növények beporzását. Az üzlet pedig jól jövedelmez, egyetlen farmon 1500 méhkaptárát állította fel tavaly a beporzás idejére, darabját 200 dollárért. A méhek elhullása azonban egyre nagyobb gondot jelent, tavaly októberig a méhész 150 kaptárját veszítette el az atkák miatt, ez a teljes kolónia 12%-át jelentette. Arp története azonban nem egyedi, az adatok szerint csak az Egyesült Államokban 50 milliárd méh pusztult el 2018-2019 folyamán, amely az ország teljes populációjának több mint egyharmada. A probléma pedig rendszerszintű. A méhészek és tudósok az ipari mezőgazdasági gyakorlatokat okolják a jelenségért, különösen a mandulatermesztéshez használt eljárások bolygatják meg a természet egyik legszebb, ugyanakkor legtörékenyebb folyamatát.

A mandula az amerikai mezőgazdaság egyik fontos terménye, a világ mandulakészletének 80%-át a kaliforniai Central Valley-ban termelik, az elmúlt évtizedekben pedig megsokszorozódott a mértéke. 2000-ben még 2023 négyzetkilométer nagyságú területen termesztettek mandulát, 2018-ra ez megduplázódott, így egy év alatt összesen 1 millió tonna mandula kerül ki Kaliforniából. A 11 milliárd dolláros piac pedig folyamatosan növekszik, csak Amerikában a mandulatejek eladása 250%-kal nőtt az elmúlt öt évben, és nem tudni, mikor áll meg ez az emelkedő tendencia.

Az egyik ok, amiért az intenzív mandulatermésztés veszélyezteti a méheket, az a biodiverzitás hiánya. A méheknek sokszínű környezetre van szüksége ahhoz, hogy egészségesek legyenek, ám a profit maximalizálása érdekében létrehozott ültetvények monokultúrás közegbe kényszerítik őket, és évről-évre változatlan színvonalú munkát várnak el a dolgozóktól ezen a nehezített terepen. Pedig méhek nélkül képtelenek lennének ezek a gazdaságok nemcsak hogy részben kielégíteni az egyre növekvő keresletet, de egyáltalán bármit is termelni. Ha nincsenek méhek, mandula sincsen.A februárt Arp és más méhészek állatai a kaliforniai Central Valley kemikáliákkal permetezett növényein fogják tölteni.
Az államban más növények termesztéséhez is használnak rovarirtó szereket, ám a mandulára az általános mennyiség többszöröse kerül.
Ráadásul a mandula beporzásához jelentősen több méhre is van szükség, például az almához tizedannyi méh is elegendő, mint a tárgyalt dióféle esetében, pedig Amerikában ez a második legnagyobb mennyiségű beporzást igénylő termény. Kézenfekvő megoldásként felmerül, hogy használjanak kevesebb rovarirtó szert, de a méhek akár öt kilométerre is el tudnak repülni, így a szomszédos gyapot- vagy szőlőföldeken ugyanúgy ki vannak téve a káros vegyi anyagoknak.
Az azonos időszakban kis területen összezárt különböző méhészektől érkező méhek pedig fajtársaikra is veszélyt jelentenek, hiszen könnyen elkapnak egymástól mindenféle fertőzést. „Mintha egy egyedülállóknak szóló bárba beengednéd a méheidet, és ott védekezés nélkül szexelnénk” - írta le plasztikusan a problémát Dennis Arp.

Átlagosan egy méhállomány 30%-át veszíti el évente Arp az országos adatokkal összhangban. Többféle megoldással is kísérleteznek, például olyan mandulavariánsokat fejlesztenek ki, amelyek beporzásához kevesebb méhre van szükség, illetve létrehoztak egy kezdeményezést, a 'Bee Where'-t, aminek lényege, hogy a méhészek beregisztrálják a méheik tartózkodási helyét a megyei mezőgazdasági biztosnál, a gazdáknak pedig előzetesen jelezniük kell, hogy mikor permeteznek.
Sokak szerint azonban ezek csak a valódi probléma kerülgetése. A méhek az év minden napján, pihenés nélkül, fizetséget nem várva szolgálják az embert, akik ezt rovarirtók használatával és az élőhelyük rombolásával köszönik meg, épp ezért ideje lenne helyreállítani az ember és a méhek, valamint az ember és a természet kapcsolatát. Mert a Földön minden mindennel összefügg, és ha valami nem jó a természetnek, az hosszú távon az emberiségnek sem az.
Ezeket olvastad már?
12 lépés a zöldebb 2020 felé – tippek kezdő életmódváltóknak
Megfogadtad, hogy az új évtizedben zöldebb életmódra váltasz? Segítünk, hogy miként vágj bele, hogy termelj kevesebb hulladékot a mindennapjaidban!
Ezt a 8 ételt a séfek sosem teszik a fagyasztóba!
A fagyasztó egy remek találmány, de vannak olyan ételek, alapanyagok, amiknek nem tesz annyira jót a fagyos hideg. Mutatjuk, mi az, amit egy séf sosem tárol a mélyhűtőben!
Így fognak pompázni a konyhák 2020-ban
A Pantone a klasszikus kéket választotta 2020 színének, de az elegáns árnyalat mellett számos más szín van, amit bátran választhatsz a konyhába, garantáltan trendi lesz!
Címlapkép: iStock
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















