2021.06.22.
Ezért vártam a diétám alatt, hogy végre megkezdődjön a grillszezon
Nem kérdés, hogy a grillen készült ételek sokkal finomabbak, ízesebbek, mint a serpenyőben vagy sütőben sültek. Különösen a diétázók örülhetnek, mikor végre kimehetnek a kertbe, és változatos, új ízekkel dobhatják fel a menüjüket. (X)
A saláta + csirkemell kombinációra gyorsan rá lehet unni, még akkor is, ha igyekszünk változatos fűszerekkel elkészíteni a húst. Szerencsére azonban a nyárral beköszönt a grillszezon, ami megváltást hozhat a fogyókúrázók számára, többek között számomra is.
A grillezés az egyik legjobb dolog, ami a fogyókúrázók életében történhet, hiszen egy kerti sütögetésre bátran benevezhetünk a diétánk alatt is, mivel itt általában kisebb a csábítás, mint egy étteremben vagy egy sima baráti vacsorán: a rácsra kerülő húsok, grillsajtok vagy zöldségek ugyanis nagyon alacsony kalóriatartalmúak, mivel csakis annyi zsiradék kerül rájuk, amennyit a páccal felvesznek.

Ezért vártam a diétám alatt, hogy végre megkezdődjön a grillszezon
Kinti sütögetéskor nálunk mindig kétféle saláta és valamilyen pácolt hús készül. Egy-egy engedékenyebb napon illetve ünnepnapokon egy kis parázskrumpli is megengedhető.
Így lesz tökéletes a grill!
Be kell, hogy valljam, a kezdetekben nagyon sok hibát elkövettem a tűzön sütésnél. Először is, azt hittem, hogy ugyanúgy működik, mint amikor serpenyőt használok: azt gondoltam, elég pár csepp olaj a nyers húsra, és nagy lángon kell sütni mindent. Mondanom sem kell, hogy mindig kiszáradtak a csirkéim, és a legtöbb alkalommal nem is sültek át rendesen.
Fokhagymás harcsatekercs
Csontos sertéskaraj balzsamos-narancsos glazúrral
Mustáros-fűszeres pácolt tarja
Aztán rájöttem, hogy szinte mindent elrontottam, amit csak lehetséges: kezdésként a hús elkészítésén változtattam. A sütögetés előtt egy nappal felszeleteltem a csirkét, és bő olajba áztattam, hogy jól átvegye az ízeket, illetve azért, hogy ne száradjon ki. De bevetettem még egy trükköt: a sovány húsfélék mellé mindig tettem a tűzre egy-egy zsírosabb húsfélét is, így még szaftosabb lettek a hússzeletek. Ráadásul a különböző olajos pácokkal könnyedén lehetett játszani, így sokkal több variációt lehetett készíteni egy-egy partira.

Bátran dobjatok a grillre minden zöldséget!
Ezen kívül megtanultam, hogy sokkal finomabb lesz a hús, ha nem a tűzön, hanem a parázson sül, sőt, szaftosabb is marad. Persze ez sokkal több időt is jelent, de higgyétek el, megéri kivárni!
A grillezett zöldségek elkészítését is átvariáltam. Rájöttem, hogy a cukkininek, a paprikának, a padlizsánnak is jól áll egy kevéske olajos pác. Így sokkal ropogósabbak lesznek, illetve nem száradnak ki. Itt azonban nem szükséges annyi olajat használni, bőven elég, ha csak meglocsoljuk, majd fűszerezzük őket.
Csirkesaslik steakburgonyával
Grillezett csirkemell bazsalikomos kevert salátával
Mexikói grilltál
A program, amit nem kell kihagynod
Én azt javaslom, ha tehetitek, akkor grillezzetek a nyáron minél többet, különösen akkor, ha diétáztok, hiszen ez az a program, amire bátran elmehettek akkor is, ha keményebb étrend van előírva számotokra. Akkor se essetek kétségbe, ha nem kertes házban éltek, hiszen manapság már rengeteg olyan hely elérhető, ahol tudtuk grillt bérelni.
Dobd fel a grillszezont a Vénusz fűszerolajokkal!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Halloweeni sajtos pókháló
Kedvem támadt elkészíteni egy pókhálót, ami finom ropogós, és sajtos.....gyerekek is egykönnyen elkészítik.... :-)))Ha marad tészta, akár kettőt is készíthetünk.....
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty 7 nap, 7 étel: gazdagon rakott, töltött és rétegelt...
Nem sima rakott krumplival támadunk, bár azt is imádjuk, hanem többek közt spenótos rakott palacsintával, nyáridéző töltött paprikával és szaftos lacikrumplival. Tartsatok velünk újabb hét napon át!
Címlapról ajánljuk
Meghalt a közösségi média egyik legkedveltebb olasz nagymamája
85 éves korában elhunyt Silvana Bini, akit a világ Nonna Silviként ismert meg. A toszkán nagymama főzős videóival, humorával és szókimondó stílusával milliók szívébe lopta be magát a közösségi médiában.
Ezzel az egyszerű módszerrel menthetjük meg a szobanövényeinket télen a...
A hidegebb hónapokban a szobanövények gondozása is több odafigyelést igényel. A rövidebb nappalok és a kevesebb természetes fény miatt sok növény fejlődése lelassul, így a korábban megszokott öntözési rutin könnyen túl soknak bizonyulhat. Egy egyszerű módszer, a 3–5–7 szabály segíthet megelőzni a túlöntözést, a gyökérrothadást és a virágföld penészesedését.
Nosalty Mit főzzek ma? Húsleves, rakott főétel és különleges almatorta...
A vasárnapi ebédnek meg kell módját, leginkább azzal, hogy mi kell a tányérra.
További cikkek
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Meghalt a közösségi média egyik legkedveltebb olasz nagymamája
85 éves korában elhunyt Silvana Bini, akit a világ Nonna Silviként ismert meg. A toszkán nagymama főzős videóival, humorával és szókimondó stílusával milliók szívébe lopta be magát a közösségi médiában.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
A tökéletes nokedli
A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.
Még több top recept
Friss receptek
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
- Gyors pho leves csirkével
Még több friss recept




















