2020.11.30.
Veszélyes kihívás kering a gyerekek között – Ezt a fűszert eszik kanálszámra hallucinogénként
Veszélyes kihívás terjed a gyerekek között a TikTokon. A fiatalkorúak az egyik népszerű ételízesítőt eszik meg kanálszámra azért, hogy hallucinálni kezdjenek.
A TikTokon terjedő szerencsendiós kihívás valószínűleg az egyik legrosszabb és legveszélyesebb őrület, amely jelenleg a fiatalok között terjed. Az ötlet rendkívül egyszerű: a kihívást vállalók kettő-négy teáskanálnyi szerecsendió-őrleményt kevernek el egy pohár vízben, megisszák, majd várják az emésztés megkezdődésekor jelentkező mellékhatásokat, amelyek a legrosszabb esetben végzetesek is lehetnek.

A szerencsendió méltán népszerű és kedvelt ételízesítő a világ valamennyi országában, arról viszont sokáig nem tudtak az emberek, hogy a mag nagyobb mennyiségben fogyasztva erős hallucinogén szer. Akár már 5 gramm (egy teáskanálnyi adag) is hatással lehet a szervezetre, melytől a fogyasztó hallucinálni, émelyegni kezd, hosszabb idő eltelte után pedig nyugtalanságot, kiszáradást és rosszullétet (hányást, hasmenést) is tapasztalhat.
A mag mennyiségtől függően a fogyasztást követő 3-6 órában kezd el hatni a szervezetre, és arra akár 24 órán át hatással lehet a fogyasztóra, a kábulat végét pedig általában hosszú, mély, nyugtalan alvás követi. AzAmerikai Klinikai Kémiai Társaság (AACC) szerint a szerecsendiót ugyanúgy túl lehet adagolni, mint bármilyen más hallucinogént és drogot, egyes esetekben pedig a kóma vagy akár halál bekövetkezése is összefüggésben állhat a szerecsendió-túladagolással.
A mag a benne található miriszticin nevezetű olajtól válik hallucinogénné, ez a vegyület megtalálható például az ánizsban is.

A TikTok folyamatosan törli a feltöltött Nutmeg challenge videókat, ez viszont még nem tántorítja vissza az embereket attól, hogy szerecsendiót egyenek. Sokan éppen azért mennek bele a kihívásba, mert nem hiszik el a neten látott videókat, és saját magukon akarják megtapasztalni, valóban hallucinálni kezdenek-e a szerecsendiótól. Sajnos a TikTok a folyamatos szűrés ellenére sem tud letiltani minden videót, csak csütörtökön még mindig 47 millió videó volt fent az oldalon #nutmegchallenge név alatt.
A gyerekeket sokszor csak a kíváncsiság vezérli, érdemes azonban mindenkinek tudnia, milyen veszélyekkel járhat egy ilyen játéknak tűnő, valójában nagyon veszélyes kihívás. Magyarországon még nem lehetett hallani hasonló esetről, a gyerekek körében viszont nagyon elterjedt alkalmazás a TikTok, nem árt tehát tisztában lenni azzal, milyen őrültségek keringenek most az interneten.
Ezeket olvastad már?
Neked is rángatózik néha a szemed? Nézzük, mitől lehet!
Miért ráng olykor aprókat a szemhéjunk, és meg kell-e ijedni a jelenségtől?
A SZOTYI sokkal finomabb és egészségesebb annál, hogy csak meccsnézéshez...
A napraforgómag igazi vitaminbomba, és bár magas a zsírtartalma, a benne lévő olajok a jótékony kategóriába tartoznak.
Megváltozhat a 65 év felettiek vásárlási sávja, az egyik napot...
Hamarosan megváltozhat a 65 év felettieknek kijelölt vásárlási sáv hosszúsága. Az idősebb korosztály rövidebb ideig, egyes napokon pedig egyáltalán nem vásárolhat a boltokban.
17 dobozos margarint tesztelt a Nébih - itt vannak az...
Alapvetően biztonságosnak ítélték meg a Nébih Szupermenta tesztjén a vizsgált dobozos margarinokat, de 8 esetben jelölési hibákat állapítottak meg.
via insider
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















