2026.05.20.
7 kiváló étterem, bisztró, pékség és kávézó, ha Veszprém felé vennéd az irányt
Veszprémről sokáig az egyetlen benyomásom az volt, hogy ott nőttek fel az unokatesóim, akiket néha meglátogattunk, de egyebekben a városhoz nem volt túl sok közöm. Aztán úgy adódott, hogy vitt már arrafelé az utam munkaügyben, voltam ott szórakozni, és hát, azok a csodás Veszprémi Utcazene Fesztiválok… A város az idővel egyre szépül, egyre hangulatosabb, és az éhes, szomjas stb… egyszóval a megfáradt vándornak egyre több lehetősége van, hogy feltöltődjön. Nézzük is, hogy hova érdemes menni.
Makmoiselle pékség
Egy elképesztően hangulatos, és nem utolsó sorban hihetetlenül magas minőségben utazó pékség, Veszprém belvárosában. Sietve, elvitelre is lehet náluk kérni, de van egy kis teraszuk is, ahol az is elüldögélhet, akinek ráérősebb a reggele.
A búrkiflijük olyan, hogy kibuggyan a töltelék a két végén, ráadásul mákos és diós kiadásban egyaránt kapható, de sütnek kalácsot, roppan és vajtól puha a croissant, a nyári grillezésekhez beszerezhető itt a hamburgerbuci.
Ha pedig jön a karácsony, van bejgli, többféle kiadásban. A kávéjuk is isteni, egy szó, mint száz, aki itt indítja a napját, nagyot nem hibázhat.

Makmoiselle pékség
Veszprém, Megyeház tér 2.
Nyitvatartás: kedd-péntek 8.00-17.00, szombat 8.00-12.00
Smoke&More
Ha az utóbbi idők gasztronómiai trendjeire veszem számba, nyilván meg kell álljak a BBQ-őrületnél is. Volt egy időszak, amikor a különböző smokerekben, grillrácson, hosszabb, még hosszabb, extra hosszú ideig készülő ízletes húsokért őrült meg mindenki. Akik a kezdetekkor beletették az időt, az energiát, és minőségre törekedtek, szerencsére most is velünk vannak, így például a veszprémi Smoke&More is.
Nagyon fontos tudni, hogy szerepel az étlapon a BBQ-marhaszegy is, amit muszáj megkóstolni, ha már egyszer eljöttünk hozzájuk.
Sót, pulled pork, oldalas és buffalo csirkeszárny is választható, nem szólva az ötféle steakről, ha már parádés húsokról beszélgetünk. Többféle köretből lehet választani, ráadásul hétről hétre ebéd menüvel is jelentkeznek.

Smoke&More
Veszprém, Óváros tér 26.
Nyitvatartás: szerda-csütörtök és vasárnap 11.30-22.00, péntek-szombat 11.30-00.00
Papírkutya
Igazi törzshely alapanyag a Papírkutya, ezt még nem veszprémiként, sőt, mondhatni eseti látogatóként is sikerült megállapítanom, valahányszor náluk jártam. Jó a zene, jó a hangulat, kedves a kiszolgálás, ráadásul a finom kávé, és a hideg fröccs mellett enni is lehet náluk, nem is akármilyen ételeket.
Van heti menü, kétféle leves, négyféle főétel és egy desszert az ajánlat, az à la carte menü pedig délután háromtól érhető el.
Tapasok, ha a barátokkal csipegetnél, tom yum leves vagy pulled pork flat bread, ha megéheztél a délutáni lótás-futásban, de egy klasszikusabb, leülős vacsorára is van alternatíva. Áment Krisztiánnak és csapatának. Ráadásul időről időre otthont adnak koncerteknek, kulturális eseményeknek, ahol mindig szuper a hangulat. Olyan hely ez, ahova mindig érdemes visszatérni, és ahol, tapasztalataim szerint, mindig szívesen látják az embert.

Papírkutya
Veszprém, Szabadság tér 9.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 11.30-0.00, péntek-szombat 11.30-1.00
Fricska Veszprém
Sok évvel ezelőtt úgy adódott, hogy Veszprémben találtam magam egy (akkor még) Telekom Veszprém – Paris Saint-Germain kézilabda meccsen. Azok kedvéért, akik nem követik szorosan a kézilabdát, ez igazi rangadó volt, egyik és másik csapatnál is a sportág szupersztárjai léptek pályára, szóval nem kis dolog, hogy ott lehettem, ráadásul munkaügyben. Szóval, a meccs este kezdődött, én meg már jókor ott topogtam a városkapuban, és egy alapos helyismerettel rendelkező barátom útmutatása nyomán a Fricska felé vettem az irányt. Kiváló döntésnek bizonyult, kaptam enni, kaptam jó kávét, ráadásul a látvány is csodálatos volt ott a Séd patak partján.
A terasz és a belső tér is csodálatos, utóbbi igazi randihely, ha valaki ilyen szemmel és nézelődik, az erős, szezonális étlap kéthetente változik, ezért érdemes mindig érkezés előtt érdeklődni, hogy mi az aktuális ajánlat, illetve van egy nagyon karakteres BBQ-szekció is a menüsoron.
Kötelező eljönni ide, ha erre jártok!

Fricska Veszprém
Veszprém, Miklós utca 10.
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 11.30-22.00
Pizza Bros
Nápolyi pizza, olasz kávé, Perroni, tiramisu, mit kívánhat még az ember, ha hirtelen tör rá az éhség, és épp Veszprémben jár?
A Pizza Bros étlapján tizenhat féle pizza szerepel, ezek alapvetően a klasszikusok, de van például ndujás, amit azért nem szerepeltetnek mindenhol. Ez a fűszeres, kenhető, sertéshúsból készült kolbász igazi csemege, itt ráadásul chilis mézzel kerül a pizzára, ami külön izgalmassá teszi az ételt.
A Bros Juniorral a gyerekekre is gondolnak, ez tulajdonképpen egy alap, főttsonkás pizza kukoricával, a Bros Pizza pedig mozzarellával, grana padanoval, burrataval, pisztáciával, mortadellával és szarvasgombaolajjal a fedélzeten érkezik. Amit csinálnak, minőségi, a koncepció pedig egyszerű és világos: kiváló nápolyi pizzák ízletes feltéttel. És pont.

Pizza Bros
Veszprém, Ibolya utca 3.
Nyitvatartás: kedd-vasárnap 11.30-22.00
Kunszt
A Kunszt az a hely, ahol jó a kávé, finom a süti, életmentő a bagel, és hát nagyon jól néz ki a hely, ami nem utolsó szempont, ha valahol hosszabban kívánunk időzni. Az utóbbi idők kedvenc étkezését, a brunchot, például morning partyvá formálták, vagyis a kedvenc villásreggeli-fogások mellé dj szolgáltatja a zenét, és aki a jó kávék mellé még valami extrára vágyik, az a koktélok közül is válogathat.
A rajongóknak mondom, hogy van matcha latte, hogy csodálatos a belga goffri, de az igazán elszántaknak, akik ezt a szendvicset keresik égre-földre, elárulom, hogy a Kunsztban van pastrami is!

Kunszt
Veszprém, Óváros tér 1.
Nyitvatartás: hétfő-péntek 8.00-18.00, szombat-vasárnap 9.00-18.00
Bárka Pub
Rátz Gábor, Galó, birodalma a Bárka, amit elsősorban a nem szívbajos látogatóknak ajánlok. Igazi, veszprémi hely, az ember beteszi a lábát, és sosem tudhatja előre, mibe fog csöppenni, ehhez pedig kell némi kalandvágy, de ha ez megvan, akkor garantáltan megéri a látogatás. Tudtátok például, hogy a fesztiválok legendás itala, a fény, innen indult hódító útjára? Na, ugye!
Egyébként impozáns a whiskykínálat, mindig isteni a zene, és a hangulatot maga Rejtő Jenő is megirigyelné. Helybéli forrásaim szerint kötelező állomása egy veszprémi túrának.
Bárka Pub
Veszprém, Kereszt utca 9.
Nyitvatartás: csütörtök-péntek 17.00-04.00, szombat 18.00-04.00
Címlapfotó: Smoke&More
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Lekváros linzer
Imádott receptünk! Minden évben többször készítem el, gyerekkel is egyszerű, már ők állítják össze a tésztát, szaggatnak és színesítik lekvárral az alsó korongokat, versenyezve ...
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk
Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...
A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.
További cikkek
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Az étrend, amitől az LDL-koleszterinszint is csökkenhet, és a zsírmáj...
Az egészséges étrendekről legtöbbször a mediterrán étrend jut eszünkbe, pedig van egy északi változat is, amely hasonló alapelvekre épül. Az úgynevezett északi étrend a Dániában, Finnországban, Izlandon, Norvégiában és Svédországban hagyományosan fogyasztott élelmiszerekből merít, és a szezonális, helyi alapanyagokat helyezi előtérbe.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Lekváros linzer
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
Még több friss recept














