2020.11.30.
Videón látható, hogyan terjedhet el egy boltban egyetlen köhintéssel a koronavírus
Szimuláció mutatta be, milyen messzire juthat el zárt térben - például egy élelmiszerboltban - a koronavírust hordozó köhögés vagy tüsszentés után a levegőbe került felhő.
A vírusfelhő videón
A modell rendkívül látványosan mutatja be, miért lenne igazán fontos most, hogy elkerüljük a zsúfolt, zárt légterű helyeket. Amikor valaki tüsszent, köhög, sőt, elég az is, ha csak beszél, aprócska nyálcseppek kerülnek a levegőbe, amelyeken a vírus utazgathat a levegőben. A szimuláció azt mutatja be, ahogy a részecskékből álló felhő percek alatt elterjed a helyiségben akár egészen távolra is, miután valaki, aki hordozza magával a koronavírust, köhög egyet. Ezeket az icipici részecskéket aztán más belélegezheti, és így megfertőződhet.
Mozgó részecskék
A digitális modellt négy különböző finn egyetem és kutatócsoport független vizsgálatainak egybevágó eredményeként készítették három dimenziós megjelenítéssel, egy szuperszámítógép segítségével. A vizsgálat 15-20 mikrométer nagyságú részecskéknek a mozgását vizsgálta, amelyek egy zárt helyiségben, kis területen terjedhetnek akár a polcok között is például egy élelmiszerüzletben. Megfigyelték azt is, a felhő terjedésére milyen hatással vannak a szellőztető rendszerek vagy más légmozgás.

Maradj otthon
Bár a vizsgálatot nem pont a koronavírusra alakították ki, a levegőben terjedő élő részecskék mozgásának vizsgálata a jelen járvány terjedésével kapcsolatban is nagyon fontos információkat ad: megmutatja, milyen hatással vannak rájuk a környezeti tényezők.
A tanulságok ugyanazok, amelyeket már ismertünk: ahhoz, hogy lelassítsuk a vírus terjedését, a leghatásosabb, ha nem megyünk nyilvános zárt helyekre, otthon maradunk, különösen akkor, ha gyanítjuk, hogy elkaphattuk a betegséget.
Ezeket olvastad már?
Így készíts házilag maszkot 45 másodperc alatt – VIDEÓ
Semmilyen komolyabb kézügyességre nincs hozzá szükséged, és szinte bármiből elkészíthető az arcmaszk.
Nyitott ablakkal a vírusok ellen - a szellőztetés megkérdőjelezhetetlen előnyeiről
Szellőztetni mindig fontos, járványidőkben pedig különösen sokat nyomhat a latba egy-két nyitott ablak.
Hogyan függ össze a természet kizsákmányolása a világjárvánnyal?
Egyre több összefüggést fedeznek fel a kutatók, amely arra utal, hogy az ember környezetpusztító tevékenysége vezetett a COVID-19 elterjedéséhez.
Valóban véd a BCG-oltás a koronavírustól?
Kutatók érdekes összefüggést találtak a BCG-vakcinával oltott országok és a koronavírus terjedése között. Mi következik ebből?
Címlapkép: Getty Images
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















