2020.11.30.
Vietnami tavaszi tekercs kétféle módon
A goi cuon, azaz vietnámi tavaszi tekercs ezerféle módon elkészíthető, gyors, egészséges, és annyira finom, hogy ízHUSZÁRral komoly párbajt vívtunk, hogy ki számoljon be róla!
Mielőtt tavaly nyáron San Franciscóba költöztem, és utolsó napjaimat töltöttem fizikai mivoltomban a NoSalty szerkesztőségében, ambivalens érzéseim voltak. Tudtam, hogy nem hagyom el az oldalt, de azt is, hogy más lesz a Föld másik oldaláról írogatni a történeteimet és receptjeimet. Megnyugtatott a tudat, hogy ízHUSZÁR már ott ült mellettem, és sanda pillantásokkal méregette, mikor adom már át a körpanorámás kilátással rendelkező íróasztalomat.

A vietnami tavaszi tekercs receptjét itt találod
Őszintén sajnáltam, hogy nem kerültünk össze hamarabb, tudtam, hogy a profizmusa inspirált volna, és csak úgy, magunk között szólva kicsit aggódtam, hogy tudom-e majd vele tartani a lépést receptek, fényképek és történetek szempontjából. Egy egész évig semmi probléma nem volt, anélkül, hogy előre lebeszéltük volna, mindketten haladtunk a saját vonalunkon - aztán egy hónapja beütött a krach. Történt ugyanis, hogy az "akkor a jövő héten ezeket az anyagokat küldöm" levelemben említett, órákig sodorgatott vietnami tavaszi tekercseimre csak annyi válasz jött, hogy ÍzHUSZÁR is készített egyet, úgyhogy ezt most hanyagoljam.

Vietnami húsos tavaszi tekercs
1adag
Idő
25p
Költség
megfizethető
Nehézség
közepes
321
Kalória
21.1g
Fehérje
40.4g
Szénhidrát
7.8g
Zsír
Én? A Dacota? Miért is én? Miért is nem ő? Hát hol van az előírva kérem szépen, hogy ha kipattan valami az ő fejéből, akkor az privilégiumot élvez? Mert ő férfi? Mert ő ott ül? Mikor benne van jó három órám, és még fázisképeket is csináltam? És hol az ő cikke? Ja, hogy nincs is, csak foglalja a témát? Hát mi folyik itt kérem szépen? Ilyen és ehhez hasonló puffogás következett napokig, ne tudjátok meg, milyen egy hisztis indián. Egy havi levelezgetés, "na mikor lesz cikk a tavaszi tekercsből, a tied olajban sült, az enyém meg a hidegkonyhás verzió, zavard már le, hogy aztán én is megírhassam", után szegény aztán feladta, és apró cselhez folyamodva - plusz egy cikk megírása fejében - nekem adta a vietnami tavaszitekercs-témát. Hogy balek vagyok vagy győztes, abba nem igazán akarok belemenni, de gondoltam, a sztorit azért megosztom veletek.

A vietnami tavaszi tekercs receptjét itt találod
És hogy mire is ez a nagy felhajtás? A goi cuon Vietnam nemzetközileg legismertebb étele. Eredetileg egyfajta hidegkonyhai készítmény volt, a benne lévő cérnavékony rizstésztán és az esetleges húscafatokon kívül csak nyers zöldségek voltak a fél percig áztatott rizspapírban, mára azonban még a vietnami éttermekben is megjelent az olajban sült változat, ami eredetileg a sanghai-i tekercset jellemezte. A töltelék alapja a vékony rizstészta, a zöld levelek és a reszelt sárgarépa, de ezen kívül ahány ház, annyi szokás. Van, aki mentalevelet tesz bele, van, aki thai bazsalikomot, létezik vegetáriánus változat, olyan, amiben friss vagy párolt garnéla van, és rendkívül népszerű a darált vagy sült sertéshúsos verzió is. A legautentikusabb helyeken holt biztosra vehetjük, hogy a kis tekercsekből kiáll egy szál garlic chieve, amit magyarul talán kínai snidlingnek fordíthatnánk.

A vietnami tavaszi tekercs receptjét itt találod
A szószok mentén is legalább ekkora liberalizmus uralkodik - édes-savanyú, kissé pikáns, sárgarépával dúsított vagy pörköltföldimogyoró-alapú, krémesebb verzió a leggyakoribb, de ha nektek csak sima szójaszószba van kedvetek mártogatni, senki nem tart vissza.
Szerencsére nem egy kőbe vésett recepttel rendelkező ételt szerveztünk egymásra, így aztán próbáljátok ki azt, amelyik szimpatikusabb. Az a sanda gyanúm ugyanis, hogy a bloggerharc győztesei a végén úgyis Ti vagytok, mindjárt két tavaszitekercs-recepttel.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














