2020.11.30.
A világ legidősebb hölgye megosztja titkát - ezt edd és tedd!
Ha kiváncsi vagy, mit evett egész életében a világ (egyik) legidősebb nője, aki 117 éves, figyelj!
Olaszországban, Verbániában él egy idős néni, Emma Moranonak hívják, 117 éves, és ő az (egyik) legidősebb nő a világon jelenleg. Bevallása szerint a hosszú élet titka az étrenden és az érzelmi függetlenségen múlik.
A hölgy 1899-ben született, és saját bevallása szerint összvissz két tojást eszik naponta, esetleg becsúszik egy kis keksz is alkalomadtán - nem is tud nagyon többet, meséli, mert nincs foga. :) Háziorvosa szerint azonban régen sem volt nagyétkű, sőt, zöldséget és gyümölcsöt is csak elvétve fogyasztott. Régen így épült fel a napi menüje: reggelire két tojás nyersen, ebédre omlett, este pedig egy kevés csirke.
Az étkezésen túl azonban még egy titkot felfedett: élete nagy részében szingli maradt! Miután volt egy balul elsült házassága, ami 1938-ban véget ért (bár hivatalosan csak 1970-ben mondták ki a válást), sose ment újra férjhez. "Nem akarom, hogy bárki uralkodjon felettem" - nyilatkozta 2015-ben.
Mielőtt bárki elkezdené követni tanácsait, kérje ki háziorvosa tanácsát a tojással kapcsolatban...a férfiakról/nőkről pedig döntsön belátása szerint. :)
Ezeket olvastad már?
6 kaja, amit a Szex és New York hozott divatba
A világ - főleg nőkből álló felének - egyik kedvenc női sorozata, és bár rengetegen gyűlölik, tény, hogy stílusteremtő volt. De hogy még kajafronton is divatot indított...
Gordon Ramsay szerint CSAK ez a 11 konyhai eszköz kell...
Ha gondban vagy, mi az, ami tényleg fontos egy jól felszerelt profi konyhában, de a pénztárca és a hely is szűkös, jó hírünk van - és Gordon Ramsaynek is.
Így tisztítsd a billentyűzeted 0,5 perc alatt!
Te is imádsz a gép előtt enni, mi? Lehet, hogy a géped nem imád téged annyira ilyenkor.
És akkor most egy időre felejtsd el az avokádós pirítóst!
Az avokádó évezredek óta terem, valamiért mégis csak pár éve jelent meg minden gasztroérzékeny, nyugati ember pirítósán. A kajatrendek éllovasa ezzel komoly galibát okoz.
via goodhousekeeping, kép people
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















