Gasztro

2022.04.22.

Ez lett a világ 50 legjobb étterme idén

Nosalty profilképe Nosalty

Egy év kihagyás után idén ismét felfedték az éttermek Oscar-gálájának számító The World's 50 Best Restaurants eseményen a világ legjobb 50 éttermét. Az első helyezett sokak számára ismerős lehet, nemrégiben kapta meg ugyanis harmadik Michelin-csillagát.

A San Pellegrino nevével fémjelzett lista tavaly a koronavírus-járvány miatt nem jelent meg, így idén az éttermek talán még jobban várták, hogy kiderüljön, melyik az az 50, magas minőséget képviselő vendéglátóhely, amely elmondhatja magáról, hogy a világ élvonalában van.

Az első helyet idén egy sokak által ismert étterem, a Noma kapta. René Redzepi dán séf három Michelin-csillagos étterme először 2003-ban nyílt meg Koppenhága Christianshavn negyedében, és 2010-ben került először a világ 50 legjobb étterme lista első helyére.

A 2019-es díjátadón bevezetett új szabály miatt a csúcsgasztronómiai cím korábbi nyertesei nem kerülhettek fel a listára, de a Noma így is bekerült, mivel 2016-ban bezárt, majd két évvel később egy új koppenhágai helyszínen nyitott újra. Az étterem csapata így ünnepelte a jó hírt:

Ez az alapvető szabálymódosítás több éttermet érintett, így a nemrégiben teljesen vegán menüre átváltott New York-i Eleven Madison Park, a London melletti The Fat Duck, az olaszországi Modenában található Osteria Francescana és a 2019-es győztes, a franciaországi Mentonban található Mirazur sem volt esélyes idén elnyerni a legjobb étteremnek járó címet. Ezek az éttermek mostantól egy külön "Best of the Best" nevű programban vesznek részt, amelynek mostantól kezdve már a Noma is tagja.

A legjobb éttermeket kedden este Antwerpenben hirdették ki, a nyertes Noma séfje, René Redzepi a díjátadón azt nyilatkozta,

Ha a világjárvány megtanított minket valamire, akkor az az, hogy milyen törékenyek lehetnek az álmaink, milyen hihetetlenül fárasztó és nehéz lehet ez az iparág

- mondta.

A díjátadón a nyertes éttermek mellett a gasztronómia legjobbjait is kihirdették, többek között a világ legjobb női séfje idén a perui Central and Mil étterem konyhájának vezetője, Pía León lett, a vendéglátás művészetének díját pedig a bécsi Steirereck étterem kapta.

A TOP 50-es lista első tíz helyezettje között két dán, két spanyol és két perui étterem is található:

  1. Noma (Koppenhága, Dánia)
  2. Geranium (Koppenhága, Dánia)
  3. Asador Etxebarri (Axpe, Spanyolország)
  4. Central (Lima, Peru)
  5. Disfrutar (Barcelona, Spanyolország)
  6. Frantzén (Stockholm, Svédország)
  7. Maido (Lima, Peru)
  8. Odette (Szingapúr)
  9. Pujol (Mexikó Város, Mexikó)
  10. The Chairman (Hong Kong)

Ha pedig a teljes TOP 50-es listára is kíváncsi vagy, itt megnézheted a legjobb éttermeket:

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept