2020.11.30.
Világversenyre készülhet a magyar mixer – ütős és gyönyörű koktélt alkotott, gratulálunk!
A koktélkeverés olimpiáján jártunk, ahol tehetséges mixerek versengtek egyetlen ütős célért: hogy alkotásuk bekerüljön a legnagyobb Bacardí-koktélok közé. (x)
Egy igazán ütős koktél készítése messze túlmutat azon, hogy az ember összeráz tetszőleges számú töményet és gyümölcslevet, majd egy díszes pohárban a publikum elé tárja. A nagy múltú Bacardí világversenye bizony a bártenderek Oscarja, így hatalmas presztízs bekerülni a 150 éves márka "arcképcsarnokába."

De hogy mi is a Bacardí Legacy?
A Bacardí nevéhez olyan híres és közkedvelt koktélok kapcsolódnak, mint a mojito vagy a daiquiri.
,,A verseny célja, hogy ezt az örökséget valamint a megújulást összekapcsolva olyan új Bacardí Legacy koktélok szülessenek, melyek idővel akár ugyanilyen ismertté és népszerűvé válhatnak majd" - mondta Csabai Tünde, a Bacardí hazai brandmanagere.
A Miamiban megrendezendő döntőn már a legjobb nyolcba (Top Ocho) kerülés is út a nemzetközi siker felé, a győztes pedig kiemelkedő szakmai elismertséget nyer, sőt, világhírnévre is szert tehet.

Idén negyedik alkalommal került sor a Bacardí Legacy Cocktail Competition megrendezésére Magyarországon. A szervezők ugyanis pezsgőnek találják a magyar légkört, imponálónak a gyönyörű bárokat, az izgalmas koktélokat és a tehetséges mixereket. Az idei azért is volt különleges alkalom, mert ebben az évben először nemcsak a legjobb magyar bárok mixerei mérkőztek meg egymással a továbbjutásért, hanem Lettország, Litvánia és Románia három-három legjobb bartendere közül is itt választotta ki a zsűri a győzteseket egy regionális verseny keretén belül.A verseny pedig Budapest legújabb dzsungelében, az impozáns Twentysixben került megrendezésre.

A verseny leginkább egy színpadi fellépésre hasonlított, a koktél készítőjének ugyanis - mint rendes fogadósnak - szimpatikussá kell tennie a portékát, és eladnia azt a közönségnek illetve a zsűrinek, mindezt 6 perc alatt. Persze közben beszélnie kell az italról, és el is kell készítenie azt. A koktélok lehetséges összetevőire, sőt azok számára és elnevezésére szigorú szabályok vonatkoznak, de még bőven teret engednek a kreativitás és az egyéni ízlés kibontakozásának.

Tüdős Máté – Société Bar
Hogyan lehet egy ilyen italt értékelni?
A zsűri számára az ital és készítője ugyanolyan fontossággal bír. Az italnak egyszerre kell egyedinek és megismételhetőnek lennie – megismételhetőnek, mert ha ez a koktél lesz a végső győztes, akkor onnantól világszerte bekerül a Bacardíval dolgozó bárok kínálatába.A Bacardí nemzetközi márkanagykövete, az új-zélandi, de Londonban élő Dickie Cullimore fogalmazott:
,,A rum a vezető színész ebben a koktélospohárnyi színházban, de ugyanilyen fontos a bartender személyisége is. Ha beülsz egy bárba egy italra, és megkóstolsz néhány koktélt, arról fogsz mesélni a barátaidnak, amelyik megérintett valamilyen módon. Az összetevők, az íz, a történet, amit a bartender elmesélt hozzá, a bár atmoszférája – ezek mind együtt hozzák létre a tökéletes Legacy koktélt.”
Nagyot taroltak a magyar srácok
Hatalmas szurkolótáborral és izgalmas koktélokkal érkezett a három magyar versenyző. A budapesti bárélet legkiválóbbjai közül Steier Máté (Boutiq’Bar), Varsányi Ferenc (Hotsy Totsy Budapest) és Tüdős Máté (Société Bar) indultak. Mindhárom srác őrült felkészült, laza, mégis komoly, játékos, de vérprofi volt.
Győztesnek a zsűri Steier Mátét és BONITA ('csinos') nevű koktélját választotta.

A győztes: Steier Máté – Boutiq’Bar
“Egy szép italt szerettem volna készíteni: az alapja Bacardí Legacy Carta Blanca, pici limelé, vaníliaszirup, baracklikőr, friss bazsalikom és abszintmosás a poháron. Fontos volt számomra, hogy csak önmagamat adjam ezen a versenyen, a Bonita 100%-osan én vagyok” – mutatta be a győztes koktélt Steier Máté.

A zsűri értékeli Steier Máté BONITA nevű koktélját
A verseny tétje óriási, hiszen a Miamiban rendezett világdöntőn legjobbnak választott koktél helyet kaphat a nagy Bacardí klasszikusok között. A világdöntőn 53 ország legjobb bártenderei versenyeznek majd egymással.Máté izgalommal tekint a döntőre, elmondása szerint a legjobb nyolcba is hatalmas megtiszteltetés lenne bekerülni, de szíve szerint megrengetné Miamit.
Innen is sok sikert kívánunk neki!
Ezeket láttad már?
Ezeket olvastad már?
Nagy bejelentést tett Gianni és felesége, Debreczeni Zita
A csodálatos hírt az Instagrammon jelentették be egy nagyon édes fotóval.
6 könnyed koktél a grillpartira, mert nem csak sört lehet...
A grillpartik elmaradhatatlan kellékei a finom ételek mellett az italok is. Nem muszáj mindig sört vagy bort kínálni a fogások mellé, szerepet kaphatnak a pezsgők is. (x)
Mi az intuitív étkezés? Hallgass a megérzéseidre és a zsigereidre!
Vajon képesek vagyunk a testünkre és a megérzéseinkre hallgatni, ha evésről van szó?
Meryl Streep így tartja magát formában 70 évesen
A háromszoros Oscar- és nyolcszoros Golden Globe-díjas színésznő 70 felett is csodálatosan néz ki. Meryl Streep nem hisz a plasztikai műtétekben, de az étrendjére odafigyel.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Krémes, savanyú krumplileves
Egy kiló krumpliból hat adag leves lesz, úgyhogy másnapra is jó eséllyel marad belőle. A fokhagyma már akkor illatozni kezd, amikor a vöröshagymához kevered, a babérlevél íze pedig ...
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Nosalty-kvíz: Mennyire ismered jól a Márton-napi szokásokat?
A közelgő Márton-nap alkalmából kvízzel készültünk nektek! Lássuk, mennyire ismeritek jól a Márton-napi népszokásokat!
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Nosalty Mit főzzek ma? Kiadós húsos főétel krémes körettel és...
Ma sem bízzuk a véletlenre a menüt: kiadós főétel után őszies desszert következik.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes, savanyú krumplileves
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
Még több friss recept
















