2024.09.15.
3 hagyma, amit semmiképp se hagyj a földben ősszel – Így védd és teleltesd őket
Te tudod, mely virághagymákat kell mindenképpen kiszedned a földből az ősz beköszöntével? Van, akik kibírják megbújva tavaszig, ám vannak, akiken segítened kell, ha jövőre is ültetnéd őket, mutatjuk, miként teleltesd a hagymákat.
Nyakunkra rontott az ősz, sőt a 10 fok alatti éjjeli hőmérséklet már inkább a telet idézi, ezzel pedig kiskertünk, balkonunk is nagyon gyorsan veszélybe került, már ami a teleltetést illeti. Jó, ha tudjuk, vannak olyan hagymák, amiket már most, ősz elején ki kell szedned, ha azt szeretnéd, hogy jövő tavasszal csodás zöld növények, illatozó virágú szépségek színesítsék az otthonod környezetét.

3 hagyma, amit semmiképp se hagyj a földben ősszel – Így védd és teleltesd őket
Míg a tulipánok, nárciszok vagy éppen a hóvirágok a legdurvább fagyban is életképesek maradnak, (az ő ültetésükkor érdemes átolvasnod jövő márciusban korábbi cikkünket) addig ahogy az agroinform.hu írja,
a dália, a begónia és a kardvirág nem viselik jól a hideget.
Épp ezért esetükben a virághagymákat érdemes hobbikertész énünknek is biztonságba helyezni, ha nem szeretnénk új hagymákat vásárolni tavasszal, sőt, több évre biztonságba kerülhetnek ezek a tavasztól éledező gumók, ha odafigyelünk, és szakszerűen járunk el a teleltetésükkel.
A következőkre ügyeljünk a hagymák kivétele után
- a munkálatoknak csapadékmentes napon álljunk neki
- tisztítsuk és szárítsuk meg a felszedett hagymákat, gumókat
- a penészeseket válogassuk le és dobjuk ki a többi hagyma védelmében
- a kiszáradt virághagymákról távolítsuk el a lombot
- száraz, védett helyen tároljuk a hagymákat, lehetőleg pincében, úgy, hogy azok ne érintkezzenek egymással, egy ládában homok vagy tőzegrétegekkel elválasztva helyezzük el őket
Ha pedig ilyen ügyesek voltunk és tevékenyek, arra is figyeljünk, mely növényeket tilos megmetszenünk ősszel!
Még több növényes érdekességről olvashatsz itt:
5 hatékony tipp, hogy boldog legyen a nyűgös zebraleveled
A zebralevelet vagy calatheát köztudottan nehéz boldoggá tenni, ám akad egy-két tipp, amely segítségével még ez a nyűgös növény is felvidulhat. Ha pedig boldog, akkor pompás csíkos leveleivel fog elkápráztatni téged, így megéri az erőfeszítést!
5 káprázatos szépségű trópusi növény, amit gyerekjáték nevelni
A cikkben szereplő egzotikus, trópusi növények nemcsak azért tökéletes választások, mert színt és életet visznek otthonodba, hanem azért is, mert pofonegyszerű őket nevelni.
A szakértők szerint ez a világ legkönnyebben nevelhető növénye
A világ legkönnyebben nevelhető növényének azért sikerült elnyernie ezt a címet, mert egyáltalán nem tartozik a kényes, szeszélyes fajták közé. Mutatjuk, mit kell tudni a broméliáról!
Még több növényes cikk erre:
- Aranyat ér ez a növény – Talán ott van a te kertedben is
- 5 nagyméretű növény, ami beltéren is csodásan érzi magát
- Ezt a 4 lenyűgöző szobanövényt szerezd be, ha szereted a kihívásokat
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















