2020.11.30.
Visszatérhet a boltzár? - Változhat az áruházak vasárnapi nyitvatartása
Rövidülhet a boltok vasárnapi nyitvatartása. Ezúttal nem a kormány, hanem az áruházláncok miatt lehet változás.
Ismét napirendre került a boltok vasárnapi nyitvatartása. A vásárlókat és a bolti dolgozókat is megosztó hét végi munkavégzés kérdése ezúttal a napi fogyasztási cikkeket árusító áruházláncok miatt téma. A Magyar Nemzet azt írja, hogy szociális és gazdasági okokból a boltoknak még mindig problémát okoz az egész napos, jellemzően reggel 6 órától este 10 óráig tartó vasárnapi működés, iparági körökben köztudott, hogy több cégnek egyáltalán nem éri meg ezen a napon is nyitva tartani. A nagyobb cégek azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy zárva tartsanak, ha a konkurencia közben nyitva marad.

Bubenkó Csaba, aKereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezeténél (KDFSZ) elnöke elmondta, hogy nyilvánosan egyik piaci szereplő sem vállalja, hogy támogatná a rövidebb nyitvatartást vasárnaponként az áruházaiban, de az egyik piacvezető cég már jelezte feléjük, hogy érdemes lenne felmérni a vasárnapi munkavégzés körülményeit.
A boltzárat a vásárlók nem támogatják, így merült fel a rövidített nyitvatartási idő. A KDFSZ szerintközös önszabályozás alapján, vasárnaponként néhány órával kellene rövidíteni a boltok nyitvatartását, ami a cégeknek és a családos munkavállalóknak is jó lehet. A szakszervezet javasolni fogja azt is, javasolni fogjuk, hogy készüljön felmérés a lakosság körében is arról, hogyan fogadnák a vasárnapi nyitvatartás rövidülését az áruházakban, plázákban.
Ha sikerül kompromisszumra jutni, akkor akár 4-6 órával korábban is bezárhatnak a boltok vasárnap.
Ezeket olvastad már?
Hétfőnként zárva! - akkora a munkaerőhiány az egyik áruházláncnál, hogy...
Egyre nehezebb munkaerőt találni a magyar boltokba. Van, aki már drasztikus eszközökhöz kénytelen nyúlni.
Fontos változás a SPAR saját márkás termékeinél
Átfogó programot indított el a Spar, melynek részeként némileg megváltoznak a saját márkás húskészítményei.
5 bosszantó dolog a boltokban, amit a vásárlók egy része...
Mindannyian járunk bevásárolni, de nem szeretünk minden egyes dolgot a boltokban. Most az olvasók kommentjeiből szemezgettünk, mi az, ami őket bosszantja, ha vásárolni mennek.
Megdöbbentő számok! Ennyi rovarirtót tartalmaznak kedvenc zöldségeink és gyümölcseink
A zöldségek esetében a vizsgált minták 43,3%-a tartalmazott valamilyen növényvédőszer-maradékot.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















