Zsebkertem

2023.07.22.

Mégsem olyan egészséges napi egy pohár vörösbor?

Szabó Anna profilképe Szabó Anna

Évek óta azt hallgatjuk, hogy naponta egy pohár vörösbort meginni nemhogy nem káros, de kifejezetten egészséges is. Nem árt viszont tudni, hogy ma már számos tanulmány ennek az ellenkezőjét állítja.

Tényleg számtalanszor találkozhattunk már azzal az állítással, hogy naponta egy pohár vörösbor elfogyasztása egészséges, mert jót tesz a szívnek. Sok esetben laikusok mondhatták nekünk, de akár orvosoktól is hallhattunk – ennek ellenére ez egy álhír. Minden, a témában végzett tudományos kutatás ugyanis ennek az ellenkezőjét állítja.

Nincs olyan alkoholszint a szervezetben – a mérsékelt sem –, ami ne jelentené a szívproblémák enyhe kockázatát.

Tény, hogy a mértékletes alkoholfogyasztás nem túlzottan veszélyes, mivel a szervezetünk képes ügyesen kiűzni a méreganyagokat – de már napi egy pohár vörösbor is képes negatívan befolyásolni az egészségünket. Egyszerűen fogalmazva: napi szinten egy pohár bor elkortyolgatása esetén a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának kockázata szinte nulla – de nem nulla.

Mégsem olyan egészséges napi egy pohár vörösbor?

Honnan ered mégis a félreértés?

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis honnan származik ez a széles körben ismert álhír. Nos, néhány korábbi tudományos kutatásból, amelyek egyes tényezőket nem vettek figyelembe, mégpedig a felmérésekben résztvevő alanyokra vonatkozóan. Például: egyes eredmények alapján azt látták, hogy azok, akik kevés alkoholt fogyasztottak, alapvetően egészségesebbek voltak a többet ivóknál. Azt viszont nem vették számításba, hogy a kevésbé alkoholizálók alapvetően is egészségesebb életmódot folytattak.

Egy másik felmérésben pedig egyenesen arra jutottak, hogy az alkoholt nem fogyasztó alanyok körében magasabb volt a kardiovaszkuláris betegségek aránya, mint az alkoholizáló alanyok körében. Azzal viszont nem számoltak, hogy az adott, nem-ivó résztvevők általánosan magasabb testtömegindex-szel és magasabb vérnyomással rendelkeztek, miközben kevésbé voltak fizikailag aktívak.

Itt azt is felhozhatjuk, hogy egyes kutatók megerősítették: a borban vannak olyan molekulák, amelyek jót tesznek a koszorúereknek.

Ez valóban így van, ám annyira kevés van belőlük, hogy a hatásukat a gyakorlatban nem érzékelhetjük. Azt láthatjuk tehát, hogy az alkoholfogyasztás minden esetben árt, ez alól nincs kivétel – és minél többet iszunk, a kockázatok annál inkább nőnek exponenciálisan.

Forrásunk volt.


Még több egészség:

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept