2023.07.12.
Csokirajongók! Megérkezett a Wonka első előzetese
Hugh Grant egy Oompa Loompát, Timothée Chalamet pedig magát a fiatal csokimágnást alakítja a Wonka című filmben. Megérkezett az első előzetes!
Roald Dahl norvég származású angol író teremtette meg többek között Willy Wonka karakterét (de a Csodálatos Róka Úr és Matilda is az ő tollából született meg). A különc csokimágnás eddig két filmet ihletett, 1971-ben a klasszikus Gene Wilder feldolgozásban járhatták be a nézők Wonka misztikus csokigyárát, majd 2005-ben, Tim Burton átiratában Johnny Depp játszotta el a karaktert. Ezek a filmek azonban az eredeti történetet dolgozták fel, ahol Wonka már gazdag csokigyáros, és utódját keresi, akit a szegény kis Charlie személyében meg is talált. A 2023-as Wonka film azonban a gazdagsághoz vezető utat mutatja be. A Timothée Chalamet főszereplésével készült filmhez most pedig előzetest is kaptunk!

Az új Wonka, fotó: Gabe Ginsberg/Getty Images
Ha találtunk volna egy arany jegyet, és bejutottunk volna Wonka csokigyárába, valószínűleg mi is úgy jártunk volna, mint a kisfiú, aki csak az édességre tudott koncentrálni, és mindent megevett, ami elé került. Ennél a filmnél azonban nem lesz ilyen csábítás, hiszen a Wonka-birodalom születését láthatjuk. Az eredeti történetben Wonka úgy emlékszik vissza, hogy hét évet töltött a világ bejárásával, hogy elsajátítsa és tökélyre fejlessze tudományát, most pedig épp ezt az időszakot dolgozzák fel a filmesek.
Azt már hosszabb ideje tudjuk, hogy a fiatal Willy Wonka a Dűne és a Szólíts a neveden sztárja, Timothée Chalamet lesz, azonban nem olyan régen hozták nyilvánosságra, hogy Hugh Grant is fontos szerephez jut Oompa Loompaként. Képet eddig nem láttunk róla, most az előzetesben viszont felfedezhetjük a színész CGI karakterét apró, zöld hajú manóként. Sőt, az előzetesben egy pillanatra még Mr. Bean, azaz Rowan Atkinson is feltűnik.
A két és fél perces videó alapján arra számíthatunk, hogy Wonkának sok nehézséggel és konkurenciával kell megküzdenie, hogy megvalósítsa álmait.
„Olyasmin dolgozni, aminek nem cinikus, fiatal közönsége lesz, az hatalmas öröm volt" – mondta Chalamet májusban. „Ezért is vonzott ez a dolog. Az intenzív politikai retorika idején és légkörében, amikor állandóan annyi rossz hír érkezik, a film remélhetőleg egy darabka csokoládé lesz."

fotó: Finnbarr Webster/Getty Images
A Wonka rendezője, Paul King, aki a két Paddington-filmet is jegyzi, elismerő szavakkal illette Chalamet alakítását. „Szerintem az ő alakításában nemcsak az a figyelemre méltó, hogy vicces, huncut és meglehetősen titokzatos is – pont olyan, mint az a Willy Wonka, akit az emberek ismernek –, hanem az is, hogy beleviszi a szívét, ő egy briliáns színész" – mondta King a People-nek.
„Érzelmileg rendkívül intelligens, és nagyon sok érzelmi igazságot tudott belevinni a szerepbe".
A Wonka épp karácsony idején, decemberben fog a mozikba kerülni.
Címlapkép: Finnbarr Webster/Getty Images
Még több friss hír:
- Ennyibe kerül idén a görög- és a sárgadinnye
- Ennyit lehet keresni végzettség, tapasztalat nélkül a PENNY-ben
- Zuhanni kezdett a lecsó egyik fő alapanyagának ára
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Késő este eszel vagy nassolsz, és zsírmájad van? Ezt jobb,...
Egy friss, közel 200 ezer ember adatait vizsgáló kutatás szerint a késő esti étkezés összefügghet a zsírmáj és a májzsugorodás magasabb kockázatával. Mutatjuk a részleteket.
A japán módszer, mellyel 1 hónap alatt akár 5 kilót...
Naponta csupán 5 percet vesz igénybe a gyakorlat, és mindössze egy törölközőre lesz szükséged ahhoz, hogy tökéletesen kivitelezd.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














