2024.04.30.
YURU Budapest – A sejtelmes izakaja, ahol bajnok a gyoza, és csúszik a szakés koktél
Szuper randihelyszínt találtunk: a YURU Budapest egyszerre szexi bár és a fővárosi fúziós ázsiai izakaják legújabb szereplője. Ráadásul nagyon értenek a húsok és halak nyelvén. Kipróbáltuk.
Tisztázzuk elsőként az izakaja jelenséget. Japánban nevezik így azokat a kiskocsmákat, bárokat (de mindenképp alkoholos italokat, söröket, szakékat, szodzsukat kínáló helyeket), ahol a koccintás mellett emlékezetes falatkákkal laknak jól a vendégek. Ha képzavarral élnénk, akkor a japánok tapasbárjait hívjuk így. Hangulatos, egyedi helyekről van szó, értő gasztronómiával. Budapesten is van néhány izakaja (pl.: Enso, Costes Izakaya, Wafu…), most pedig egy újabb csatlakozott a társasághoz. Ez a YURU, amit egy ismert lépcsősor után találunk.

Fantasztikus fogások / fotó: Kiss Dorka, Raconteur Agency
Kevés az a fővárosi fiatal, aki ne szédült volna be legalább egyszer az Ötkertbe hajnalig táncolni, az pedig mindennek a netovábbja volt, amikor 2015-ben csatlakozott a komplexumhoz az emeleti Secret Room. Elég sok volt a fülledt buli a korlátozott kapacitású, abszolút bennfentes érzést hozó partyszobában, aztán 2022-ben egy bulival lezárták az érát, és helyébe jött a DOJO, még mindig “butikklubként”, menő bárral és bulikkal. Egyszerre mulatója az Y-, és a Z-generációnak, most pedig a jól ismert lépcsőházban még egy sejtelmes helyszínt találunk.
Igen, egy izakaját, ami nem látszik az utcáról, nincsenek nagy reklámtáblái… csak az számol vele, aki tud róla, már járt itt, érdeklődik az ázsiai kulinária iránt.
Ugyanis a YURU leginkább japán alapokra építkezik, és a műfaj követelményeinek megfelelően a “kistányéros” small plate rendszert hozza.
Vagyis a konyhájuk legjava ízléses kis adagokban érkezik, melyekből egyszerre többet érdemes rendelni. Így több ízvilággal, textúrával, hőmérséklettel találkozhatunk.

YURU Budapest / fotó: Emil Chalhoub
Igaz, hogy itthon még mindig gyerekcipőben jár ez a fajta gasztronómia, de hála az egyre több ázsiai, mediterrán és közel-keleti étteremnek, egyre kevésbé vonakodik a magyar az efféle étkezéstől. Pláne egy-két próbakör után, amikor rájön, hogy nem szükségeltetik egy fél szárnyast bevágni ahhoz, hogy kellemesen elteljünk. Leginkább ízzel, nem roppant mennyiségekkel. És nem, ezeket a tányérokat “máshol nem mosogatják el”, ketten 5-6 tányérnyi ázsiai különlegességgel bőven jól lehet lakni.
A tányérok letisztultak, díszítés nélkül, a reflektorfény az ízekre kerül, és arra, hogy autentikus technikák során készüljenek el. A konyhafőnök szerepében Hegedűs Leventét találjuk, aki többéves 101Bistrós munka után igazolt a Duna túlpartjára.
Biztos kézzel bont egzotikusabb halat, jól ismeri a jakitorizás csínját-bínját, és nem ijed meg attól sem, ha az ázsiai/japán vonalat ötletesen kell elhagyni picit.

Katsu Sando / fotó: Kiss Dorka, Raconteur Agency
Mondjuk néhány padronpaprika vagy karfiolrózsa miatt. Csilivel, lime-mal, kis misóval, taréval úgyis egykettőre ázsiai lesz az ízvilág.
Próbavacsoránkról négy fogást emelnénk ki leginkább: a gyoza (töltött tésztabatyu) egyből tarolt, az elmúlt idők legjobbja volt a műfajból. A leheletvékony tésztába rejtett zöldségek vagy húsos töltelékek sokszor nem lesznek kerekek, semlegesek maradnak, de a YURU házi tésztája egyrészt fantasztikus volt, másrészt a vega és a húsos gyoza is karakteresnek bizonyult. A nyársra húzott jakitori marhaoldalas és csirkecombfilé is hibátlan volt, ahogy a marhahátszínnel halmozott mértani pontossággal megalkotott katsu szendvics is lehengerlő. Megfogod az aprónak tűnő, de kraftos falatot, és szószostul, japán tejkenyerestül mondasz hálát érte. Ha a japán halvonal miatt érkeztünk, akkor jó szívvel ajánljuk a hamachi, vagyis japán sárgafarkú hal sashimijét (fattyúmakrélának is hívják).

Gyoza / fotó: Kiss Dorka, Raconteur Agency
Sisolevéllel, szójával, roppanós, remek minőségű sushigyömbérrel lesz teljes a gyönyörűen szelt nyers halhús.
Még nem kóstoltuk a ház kimcsijét, ahogy az izakaja Caesar is várat magára a pankós tintahallal együtt.
Mivel az izakaja alkoholos frissítők nélkül nem lenne az, ami, ezért számíthatunk szakékra, szodzsukra, japán whiskey-kre és persze kevert italokra. Ezekben kortyról kortyra megjelenik Ázsia. Egy kis juzuval, gyömbérrel, matchával, akár szakéalapon, akár például japán ginnel készítve. Bátran kérdezzünk a koktél-étel kombinációk után, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy mely zsírosabb falatot oldana jól egy savasabb ital, vagy hogy az adott mártást melyik koktél kerekíti még fűszeresebbé.

Szaké koktél / fotó: Emil Chalhoub
A YURU tehát egy nagy szórakozókomplexum mini klubjába ékelődött még kisebb izakaja/bár, és ezzel olyan ez, mint a matrjoska baba: nyitogatod, és mindig lesz még valami benne. Éppen ezért is lehet annyira jó randihelyszín: elsők egyikéhez, vagy a sokadikra. Közösen válogatva az étlapról, és a végére kicsit becsípve.

Parádés desszert / fotó: Emil Chalhoub
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:
- Nekem Kunmadaras a nagyszülői házzal egyenlő” – interjú Mautner Zsófival
- „Szándékosan nem írtuk ki óriás betűkkel, hogy vegán paradicsom” – Budapest legújabb vegán gasztrokocsmájában, a Szabadban jártunk
- Kipróbáltuk Huszár Krisztián és Bereznay Tamás húsmennyországát a Lánchídnál
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















