2021.11.26.
Ez a svéd módszer a legkrémesebb zabkása titka
Ha szeretünk reggelizni, valószínűleg gyakori vendég az asztalunkon a zabkása. A gyors és olcsó fogás elkészítéséhez érdemes bevetni egy-két trükköt, hogy ne legyen minden napindítás unalmas. Ebben kapunk most némi segítséget, a lenti technika formájában.
Akit ráz a hideg a zabkása láttán, valószínűleg azért ódzkodik ettől a gabonás reggelitől, mert volt vele egy rossz élménye. Teljesen érthető, hogy valaki nem esik szerelembe egy olyan étellel, ami szottyos, kartonízű és -állagú darabkákból áll. Ezeknek a csalódott ismerőseinknek kell megmutatnunk ezt a cikket, ugyanis kiderül belőle a legkrémesebb, selymes zabkása elkészítésének titka.

Ez a svéd módszer a legkrémesebb zabkása titka
Mi a titkos hozzávaló?
Az interneten olvastuk egy amerikai gasztroújságíró történetét arról, hogyan talált rá Svédországban élete legkrémesebb zabkásájára. Persze nem arról volt szó, hogy a skandináv országban olyan zabpehely található, aminek csodatévő tulajdonságai vannak.
Nem, a magyarázat ennél sokkal egyszerűbb, és ami még nagyobb szerencse, hogy az istenien selymes zabkása alapját mi magunk is elkészíthetjük otthon, nem kell hozzá a fagyos északra utazni.
Különleges skandináv boltba sem kell ellátogatnunk: egész egyszerűn zabpehelyre lesz szükségünk.
Másnapos zabkása
Zabkása skyrrel és chia maggal
Banános-áfonyás sült zabkása
Az ördög az elkészítésben rejlik
Láthatjuk tehát, hogy ehhez a trükkös zabkásához nem kell semmilyen speciális gabona, sőt, különösebb konyhai felszerelést sem kell hozzá bevásárolnunk. Minden az elkészítésen múlik.
Amikor megfőzzük a zabpelyheket, azok felpuhulnak és keményítő szabadul fel belőlük, ettől lesz sűrű és ragacsos a kása. Ennek a sűrű, krémes állagnak az intenzitásán változtathatunk, ha a zabot nem csak egyféle formában tesszük a fazékba.

Így készítsd el a zabkásádat, hogy a diétádba is beleférjen
Vegyünk egy adag zabpelyhet és tegyük késes aprítóba, majd őröljük egészen finom porrá. Ez a lisztállagú zab lesz a krémes kása kulcsa. Ha ezzel együtt főzzük meg az egész pelyheket, a végeredmény fényévekkel krémesebb lesz, mint egy átlagos kásában.
Főzzünk elképesztően krémes zabkását!
Az előre elkészített zabpehelyport tároljuk valamilyen légmentesen záródó üvegben, dobozban vagy zacskóban, hogy minél tovább friss maradjon.
Ha el akarunk készíteni egy adag zabkását, keverjünk össze egy rész port három rész pehellyel, majd főzzük meg hasonló módon, ahogy általában szoktuk. Mindegy, hogy vízben vagy tejben készítjük, elképesztően krémes lesz.
Tálaljuk a nekünk kedves feltétekkel: gyümölccsel, lekvárral, magvakkal vagy kakaóporral. Ennél jobb állagú reggelink nem lesz soha.
Egyéjszakás zabkása szőlővel
Triplakókuszos-epres zabkása
Zabkása-variációk
Trükkök reggelire, ebédre és vacsorára:
- Így lehet tökéletes a fasírtod... szerintünk
- Gordon Ramsay lerántotta a leplet a tökéletes steak titkáról
- Soha nem lesz csomós a palacsintatészta, ha így készíted
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















