2023.05.12.
Ezekre figyelj, ha hűtőben tárolod a zöldségeidet
Tavasszal és nyáron jóval több friss alapanyag áll rendelkezésünkre, így nem árt, ha alaposabban odafigyelünk ezek elraktározására. A hűtő sok esetben megfelelő hely a zöldségtárolásra, persze itt is megbújhatnak buktatók.
Megfonnyadt retkek, kásás paradicsomok és kókadt saláták: ezek bizony mind-mind a nem megfelelő zöldségtárolás eredményei. Itt egyesek felkiálthatnak, hogy „De miért nem tette az illető őket hűtőbe?!” – pedig, bármilyen furcsa, de a hideg hűtőszekrényben is történhetnek fiaskók. Főleg akkor, ha figyelmen kívül hagyunk bizonyos tényezőket. Vegyük most sorra, mi mindenre érdemes odafigyelni, ha a hűtős zöldségtárolás mellett döntünk.

Ezekre figyelj, ha hűtőben tárolod a zöldségeidet
Nem megfelelő hőmérséklet
Alapból problémát jelent, ha a hűtőnk túl magas fokozatra van állítva: az extrém hideg „roncsolhatja” egyes zöldségek szerkezetét – főleg azokban tesz kárt, amelyek víztartalma nagy (pl. uborka, saláták, retek, paradicsom).
Ezen túl még arra is figyeljünk, hogy a hűtőszekrény különböző pontjain más intenzitású a hideg.
A legtöbb zöldség számára a megfelelő környezetet az alsó fiókok illetve a fölöttük lévő polc jelenti. Az ajtóban a hely is kevés, és melegebb is van, ugyanez igaz a felsőbb polcokra. Arra is vigyázzunk, hogy a zöldségek ne érintkezzenek a szekrény hátuljával, mert az szintén egy hidegebb rész.
Csupaszon bedobott zöldségek
Persze nem elég, ha csak úgy mindent behányunk a hűtőbe: érdemes a zöldségeket zacskókba tenni, így sokkal tovább frissek és ressek maradnak. Az újrahasználható fagyasztózacskók kiváló megoldást jelentenek: ne zárjuk le őket légmentesen, mert akkor bepenészedhet a vásárfia.

9 tipp a rendezett hűtőhöz, akkor is, ha nagy a család
Szagok átvétele
A zacskó azért is előnyös, mert egyes zöldségek képesek átvenni a hűtőben jelen lévő más élelmiszerek erőteljes szagát/illatát. Míg ez nem a világ vége, mégiscsak finomabb lesz az a répa, karalábé vagy saláta, ha elkülönítjük a hűtő többi lakójától.
A nedvesség ellenünk dolgozik
Ha bezárjuk a zacskókat, azok belsejében pára, majd nedvesség alakul ki: ez pedig egy idő után a tárolt alapanyagok elrohadásához vezethet. Figyeljünk a kialakuló nedvességre, és amennyiben túl sok lenne, cseréljük ki a zacskót, vagy töröljük szárazra. Akár egy papírtörlőt is betehetünk a zöldségek mellé, azonban ez nem feltétlenül szükséges (ráadásul folyton cserélni kell, és szemetet termelünk vele).
Rend a lelke mindennek
Az egymásra halmozott zacskókban könnyen el lehet veszni: rendszerezzük a zöldségeket „fajta” szerint. Kerüljenek egy zacskóba a hasonló tulajdonságú zöldségek – saláták és retkek, gyökér- és leveszöldségek, paprikák, uborkák és paradicsomok (bár ez utóbbinak nem tesz jót a hűtő).
Így tudni fogjuk, hogy mi hol található, és mennyi van még belőle – ezáltal kevesebb zöldség megy majd kárba, kevesebbet kell vásárolnunk, kevesebbet fogunk pazarolni.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezeket a konyhai praktikákat is fogadd meg:
- Így éleszd újjá az elrontott olvasztott csokoládét
- 5 élelmiszer a kamrában, aminek a lejárata nem szentírás
- 3 zöldség, amit érdemes egyben sütni, és 3 zöldség, amit nem
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















