2022.08.11.
Olcsóbb lesz a zöldségvásárlás, ha így válogatsz a boltban
A zöldségvásárlás az utóbbi időben szomorú mód kezd luxussá válni, hiszen a legtöbb friss termék ára az egekbe szökik. Ha mégsem szeretnénk teljesen lemondani ezekről az egészséges alapanyagokról, fogadjuk meg az alábbi tanácsokat.
Amikor a mostani hetekben zöldségvásárlásra adjuk a fejünket, bizony kétszer is meggondoljuk, hogy mit teszünk a kosárba. Az elszálló árak néha még a legalapvetőbb kedvenceknek is betesznek, és sok mindenről kénytelenek vagyunk lemondani. Vagy mégsem? Néhány okos tippel olcsóbban megúszhatjuk a zöldségvásárlást, ráadásul a főztünk is sokat nyerhet ezekkel. Két legyet egy csapásra!

Olcsóbb lesz a zöldségvásárlás, ha így válogatsz a boltban
Bátran válasszuk a „nyomott” zöldségeket
Valószínű, hogy már alapból is követjük a boltok akcióit, próbáljuk ezekhez alakítani a heti főzési tervet. Ezzel már alapból nagyot lehet spórolni, hiszen, ha abból főzünk, ami éppen olcsóbb, akkor maguk az ételek is költséghatékonyabbak lesznek.
Vannak azonban további leárazások is, amelyek nem szerepelnek az újságokban, ezekre a boltokon belül kell vadászni.
Dupla leárazás
A legtöbbször azok a zöldségek és gyümölcsök kerülnek leárazásra, amelyekből sok maradt, vagy amelyek kicsit megnyomódtak, szépséghibásak vagy közeleg az akciójuk vége. Sokaknak azonban nem mindig elég hívogató a komolyan lenyomott ár, mert tartanak attól, hogy a termékek minősége nem üti majd meg a kellő szintet.
Pedig nagy általánosságban elmondható, hogy ezeknek a szépséghibás zöldségeknek, gyümölcsöknek nincsen semmi komolyabb bajuk, egy-két foltot vagy zúzódást leszámítva.

Így spórolhatsz pénzt, ha nem iszol kávét bevásárlás előtt
Keressük ezeket a görbe répákat, nyomott almákat, hiszen olcsóbban hozzájuthatunk majd az amúgy költséges alapanyagokhoz. A legtöbbször a heti akciók lejárta előtti napokon találkozhatunk ezekkel a durván leértékelt kincsekkel, vigyük őket haza, és főzzünk belőlük valami finomat.
Finomabb ételek
Akár még a főztünk is profitálhat az akcióból, nem csak a pénztárcánk. Főleg a gyümölcsök esetében fordulhat elő, hogy a „nemkívánatos”, nyomott, ütődött darabok a sokkal érettebbek. Mivel sok termék szinte éretlenül kerül a boltokba, ezért az idő csak javít az ízükön, állagukon.
Amikor már a leárazott áron vesszük őket, esélyes, hogy finomabbak, ízesebbek lesznek. Igaz lehet ez még a paradicsomra is és egyes zöldségekre. Az érettebb alapanyagokból pedig zamatosabb, ízgazdagabb fogások születnek.
Mit ne vegyünk meg?
Persze az idő nem minden termékkel szemben kedves, ezért előfordulhat, hogy egyes zöldségek és gyümölcsök már nem lesznek a legjobb állapotukban. Ugyan nagyon ritka, hogy rohadt vagy penészes termék kerülne a vásárlók elé, azért sosem árt odafigyelni.
Mindig alaposan vizsgáljuk meg a zöldségeket, gyümölcsöket, mielőtt megvennénk őket, mert ha olyan alapanyagot viszünk haza, ami már nem használható, akkor bizony nem spóroltunk, hanem elszórtuk a pénzünket.
De alapvetően ne vessük el a kicsit csúnyább zöldségek megvásárlását, hiszen láthatjuk, hogy többszörösen jól járhatunk vele.
Fütyülő sárgarépa-krémleves
Hagyományos nyári lecsó
Teriyaki padlizsán
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több okos, spórolós konyhai tipp és trükk:
- Így spórolj a fogyasztással a konyhában, ha beüt a rezsipara
- 5 régi spórolós konyhai tipp, amire lassan újra szükségünk lehet
- 10 tipp, és nem keveset spórolhatsz a heti bevásárláson
- spórolás
- bevásárlás
- vásárlás
- zöldség
- zöldségvásárlás
- spórolási tippek
- spórolós konyhai tippek
- spórolós trükk
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















