2020.11.30.
Zserbó muffinba töltve
Olcsó, gyors, könnyen elkészíthető? Igen, ez mind igaz arra a zserbó-muffinra, amit a napokban elkészítettem!
Az egy-két személyes háztartásomban ritkán sütök süteményeket, mert bár sokszor beesik hozzám valaki, mégis rám marad a sütik nagy része. Na meg nem is vagyok nagy édességpárti, sőt, - talán pont ezért – nem is igazán szeretek sütni. Nemrég azonban kaptam egy muffinkiszúrót kedves Franciska kollégámtól, aki egyébként a NoSalty webshopjáért felelős.
Izgatottan felhívtam Dacotát, akinek mindig szuper ötletei vannak, ha sütésről/főzésről van szó, hogy nincs-e valami tippje, milyen muffint készítsek, és persze egyből rávágta: „csinálj zserbót!”
Vékony lapos zserbó
Gerbeaud tortácska
Banni zserbója
Elsőre elgondolkodtam, hogy vajon működhet-e, de miért is ne: egy sima muffintészta-alap darált dióval kikeverve, finom házi baracklekvárral, na meg egy vastag csokiréteggel a tetején...?
20 perc alatt megsütöttem a muffinokat, kicsit hagytam hűlni, majd kivágtam a kiszúró segítségével a közepüket, amiket azon nyomban el is fogyasztottam. Elkevertem a diót a lekvárral, amibe én személy szerint nem tettem külön cukrot, mert elég édesnek találtam így is, de ha valaki úgy jobban szereti, bátran édesítse. Végül egy kevés vajat és csokoládét olvasztottam gőz fölött, amivel aztán megkentem a muffinok tetejét, megszórtam darált dióval, és végül mazsolával díszítettem. Ennyi az egész!
Bár végül 12 muffint sütöttem, nem töltöttem meg mindet. A maradékra pedig majd kitalálok valami szintén izgalmasat, hiszen tegnap óta a hűtőben várakoznak.

A Zserbó-muffin receptjéért kattints a fotóra!
Hogy miért jó ez a változat? Először is tényleg nagyon hamar megvan, mindössze fél óra az egész. Nem kell hozzá sok dió, csoki és lekvár, és ami a legjobb, hogy egyáltalán nem kell keleszteni, tésztát nyújtani, majd egyenként megsütni a rétegeket, szóval rengeteg időt spórolunk meg vele. Tudom, most valószínűleg sokan azt mondják: " dehát a zserbó az zserbó, soha nem lesz olyan ez a muffin, mint az eredeti". Persze igazuk is van, de egyszer mindenképp érdemes tenni vele egy próbát!
Olvastad már?
Zserbó egy meglepetés töltelékkel
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















