Gasztro

2020.11.30.

Zsinórban harmadszor lett Magyarország sommelier-bajnoka

Szik Mátyás sorozatban harmadszor nyerte el a Magyarország sommelier-bajnoka címet a vasárnap Budapesten megtartott Magyar Sommelier Bajnokságon.

A Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett bajnokság célja ezúttal is a magas szintű, nemzetközi szabályoknak megfelelő versenyzési lehetőség megteremtése volt a magyarországi sommelier-szakmában dolgozóknak - tájékoztatta az MTI-t vasárnap a Masosz.

A bajnokságot ebben az esztendőben is a Kávébár Bazár keretein belül rendezték meg a Hotel Corinthia Rendezvényközpontban, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnökségével - közölték.

A verseny a zártkörű középdöntővel kezdődött: a résztvevők tesztlap kitöltésével szőlészeti és borászati tudásukról adtak számot, valamint a sommelier munkájára és az étteremben felszolgált egyéb italokra vonatkozó kérdésekre feleltek. Mindezek mellett párlatokat és borokat kellett írásban jellemezniük, majd egy bort dekantáltak és mutattak be szóban egy választott idegen nyelven.

Az elméleti és gyakorlati feladatok alapján a legjobb eredményt elért három versenyző jutott a délutáni döntőbe.

A döntő előtti szünetben adták át öt kategóriában a 2014-ben alapított Par Excellence a magyar borkultúráért díjat: idén Csiki Sándor szakíró, Csongrádi Csaba (Fricska Gastropub) vendéglátás, Beöthy János (Csobánci Bormanufaktura) termelő, Rohály Gábor oktató, Pátzay István (Veritas Borkereskedés) pedig kereskedő kategóriában vehették át a plakettet.

A nyilvános döntőbe jutott versenyzők éttermi körülmények között, a sajtó és a közönség előtt mérték össze tudásukat: a pezsgő felszolgálásától a hibás borlap javításán, italajánláson keresztül a dekantálásig adtak számot felkészültségükről, ezután borokat és különböző párlatokat jellemeztek. A versenyt közös meglepetés feladat zárta, melynek során magnum palackos pezsgőt kellett 14 pohárba egyenlő részben kitölteniük.

A szakmai zsűri munkájában részt vett Horkai András, az Országos Borbíráló Bizottság elnöke, Gianni Annoni (Pomo d'Oro) Hamvas Zoltán (Bocuse d'Or) Káli Ildikó szakíró, Kovács József (TG Italiano), Kovács László, a Vendéglátó Ipartestület elnöke), Kozma Kálmán (Gundel) és Virág Csaba (Kárpátia). A zsűri elnöke Fabók Mihály örökös magyar sommelier bajnok volt.

Magyarország Sommelier-bajnoka idén Szik Mátyás, a Kollázs Four Seasons munkatársa lett, aki a Debreceni Borudvar 100 ezer forintos különdíját is elnyerte. A második helyen Angerman László (Onyx), míg harmadikként Tüü Péter (Alabárdos) végzett - közölte a Masosz.

Ez is érdekelhet!

Piacokról megmaradt, kidobásra szánt élelmiszerekből is lehet kiadós az ebéd - ők pedig dalolva megfőzik!

(via MTI)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Nosalty

gyümölcsök előtt ülő kislány két szedret tart a szeme elé

Otthon

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...

A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.

Nosalty

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Nosalty

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Top Receptek

zserbo-ahogy-gerzsenyi-flora-kesziti

zserbó

Zserbó, ahogy Gerzsenyi Flóra készíti

A zserbó tradicionális karácsonyi sütemény, aminek biztosított helye van az ünnepi asztalon, szorosan a bejgli és a többi aprósüti mellett. Ami azt illeti, ez egy elég munka- és ...

zuzaporkolt-csirkezuza-magyaros-porkolt-klasszikus

zúzapörkölt

Klasszikus zúzapörkölt tarhonyával

A baromfi zúza (csirke/kacsa/pulykazúza) még mindig egy kifejezetten olcsó alapanyagnak számít, amelyből fenséges pörköltet készíthetünk. Aki idegenkedik a belsőségektől, azok ...

zoldborsos-tokany-ahogy-rekamer-kesziti

tokány

Zöldborsós tokány ahogy rekamer készíti

A pörkölt, az mindig finom pörkölt marad. Elronthatatlan. Bár néha unalmas. Föl akartam dobni, és emlékeztem, hogy egyik barátnőmnél láttam valami ilyesmi ételt, és saját kútfőből, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept