2024.06.23.
Milyen gyakran kellene lecserélnünk a zuhanyfüggönyt?
Az biztos, hogy nem érdemes megvárni, mire penészfoltos lesz az alja.
A fürdőszoba vitathatatlanul kritikus pont az otthonunkban takarítás-szempontból. Ebben a vizes helyiségben ugyanis nehéz fenntartani a tisztaságot, hiszen rendszeresen, gyakran használjuk, ráadásul a víz, valamint a pára miatt jobban kell tartanunk a baktériumok elszaporodásától is. A zuhanyfülkékben pedig a baktériumok, elhalt hámsejtek és társaik mellett a penész is könnyen megjelenik, hiszen szívesen tanyázik a sarkokban, valamint a nedves zuhanyfüggönyön.

Milyen gyakran kellene lecserélnünk a zuhanyfüggönyt?
A zuhanyfüggöny tisztaságának megőrzése tehát nem könnyű, mégis fontos feladat. De honnan tudhatjuk, hogy elég az alapos tisztítás vagy már megérett a függönyünk a cserére?
Milyen gyakran érdemes lecserélni a zuhanyfüggönyt?
Először is érdemes különbséget tenni a zuhanyfüggönyök, valamint a ritkábban használt betétek között. Míg az előbbiek általában dekorációs szerepet töltenek be, illetve arra használjuk őket, hogy privátabbá tegyék a zuhanyzás élményét, addig a gyakran átlátszó betéteket inkább csak praktikus szempontok miatt tesszük fel. Ezek ugyanis vízlepergetők, így betehetjük őket a kád vagy zuhanytálca belső részére, így megakadályozva, hogy a víz elárassza a fürdőnket.
Bármilyen megoldást is alkalmazunk, elsősorban arra az anyagra kell koncentrálnunk, ami közvetlenül beleér a kádunkba. És hogy mi az általános iránymutatás ezek cseréjére vonatkozóan? Nos, a legtöbb gyártó azt javasolja, hogy félévente szerezzünk be egy újat. Sőt, ha valamilyen autoimmun vagy krónikus betegségben szenvedünk, ez különösen fontos, és akár gyakrabban is cserélhetjük.
A megfelelő tisztítás kulcsfontosságú
Érthető, ha nem szeretnénk még gyakrabban cserélni a zuhanyfüggönyt, ehhez azonban ki kell alakítanunk egy tisztítási rutint a számára. Nézzük, milyen módszereket érdemes alkalmazni!

6 mutatós, páraimádó növény a fürdőszobánkba
Az egyik a rendszeres mosás. Kétségtelen: még ha szorgalmasan tisztítjuk is a zuhanyfüggönyt, akkor is időnként ki kell cserélnünk, ennek ellenére a rendszeres tisztítás meghosszabbíthatja a függöny élettartamát. Normál használat mellett legalább havonta egyszer tisztítsuk meg alaposan, ha mosógépbe tehető, akkor bátran mossuk ki, illetve emellett időnként permetezzük be penészirtó szerrel is. Mielőtt visszaakasztanánk, hagyjuk teljesen megszáradni, máskülönben elősegítjük a penészgombák elterjedését!
Ha a fürdőszobánk fokozottan párás – például azért, mert nincs rajta ablak és nem szellőzik megfelelően –, akkor érdemes még gyakrabban tisztítani a zuhanyfüggönyt, és fokozottan ügyelni arra, hogy amennyire csak lehet, szárítsuk ki a visszaakasztás előtt. Ha pedig annyira párás közegben van, hogy szinte mindig nedves a felülete, fél év helyett három hónap után cseréljük le.
Cselekedjünk azonnal!
Amennyiben pedig minden igyekezetünk ellenére azt tapasztaljuk, hogy penészessé válik a függöny, azonnal cseréljük le! Ne csak a sötétkék, illetve fekete foltokat vegyük számításba, a penész akár rózsaszín, narancssárga és piros is lehet.
Még több otthoni tippet és trükköt leshetsz el innen:
- Koszos marad a lakás, ha így használod a porszívót
- 4 tárgy az otthonodban, amit megtisztíthatsz kávézaccal
- 7 takarítási tipp profi séfektől, amit ideje elsajátítani
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














