KonyhaPro

2024.12.04.

Szoboszlai Dominik kedvence – 6+1 étterem, ahol isteni a zúzapörkölt

Nosalty profilképe Nosalty

„Én nem fogok soha megváltozni a körülöttem lévő emberek felé csak azért, hogy mennyi pénzem van. Ugyanúgy meg fogok állni a kamionos barátommal a kifőzdében, hogy megegyünk egy zúzapörköltet nokedlivel, és olyan jól fogom érezni magam, mintha a pályán lennék” – mondta emlékezetes nyilatkozatában a magyar válogatott csapatkapitánya és a Liverpool középpályása. Nem sokan vagyunk gazdag focisták, de sokan vagyunk, akik szeretjük a zúzapörköltöt! 7 étterem következik, ahol remekül is készítik:

Zúzabrassói a Külvárosi Kávéházban

Újpest századelőt idéző, polgári miliőjű étterme a Külvárosi Kávéház. Máris egy újabb focis kötődést behoznánk, ugyanis így született meg a patinás vendéglátóhely: “annak idején Borbély László, az Újpesti Dózsa aranykezű kapusa megálmodta, majd a világhírű operatőrrel, Ragályi Elemérrel közösen megvalósította elképzelését.” A csíkos tapétás falak között vétek nem olyan klasszikusokat kérni, mint a velős pirítós vagy az Újházy-tyúkhúsleves, a ház egyik specialitása pedig két magyar kedvencet egyesít: ez a zúzabrassói. Ugye, milyen jól hangzik?

Külvárosi Kávéház / forrás

Külvárosi Kávéház és Étterem

Budapest IV. kerület, István út 26.

Zöldfűszeres paraszttarhonyás zúzapörkölt a Picitmásban

Balatonszőlősön, ha felfelé kanyargunk a hegyoldalban, elérjük a Picitmást, ahonnan jó ideig nem is akarunk távozni majd. A birtok középpontjában a legjobb ízléssel felújított régi parasztház áll, és már egyre kevésbé a benti kandalló mellett szeretnénk leülni. A terasz és a kert is pazar, saját játszótere van az étteremnek, a panoráma pedig Balatonszőlőshöz méltó, lustán a távolba nyúló. Az élvezetek kvintesszenciája, ha ebben a miliőben kikérjük az étlapról a nemrég felkerült zúzapörköltöt, ami zöldfűszeres paraszttarhonyával, tejfölhabbal és mangalicamorzsával érkezik. Egy pohár vörös kötelező mellé!

Picitmás / forrás

Picitmás

Balatonszőlős, 071/43 hrsz.

Bács-Kiskun büszkesége: Rézmozsár

Kiskunhalasra is megérkezett az első Michelin Guide-ajánlás, és aki ismeri a Rézmozsár Éttermet, nem kételkedik abban, hogy jó helyre ment a kalauz ítészeinek pirospontja. Bár Márfi Gábort már nem találjuk a séfposzton, a Rézmozsár továbbra is a város és a tágabb értelemben vett környék kedvence a Duna-Tisza közén. Az étlapon sok-sok hagyományos magyar étel szerepel, a zúzapörkölt pedig az étterem heti ebédmenü-ajánlatában szokott felbukkanni. Galuskával!

Rézmozsár / forrás

Rézmozsár Étterem
Kiskunhalas, Bethlen Gábor tér 7-a/b

Így autentikus! Kakasherével és kakastaréjjal a tiszafüredi Öreg Halászban

Jó néhány Öreg Halász nevű étteremben halászlevezhetünk és harcsapaprikásozhatunk az országban. De nem mindegyik Öreg Halászban zúzpörköltözhetünk is! A tiszafüredi étterem portáján a szabad ég alatt állítottak fel több bográcsot egymás mellett, ezekben fő a halászlé, birkapörkölt, szarvaspörkölt, marhapörkölt, pacalpörkölt – és az isteni zúza. Nem is akármilyen kísérettel: kakasherével és kakastaréjjal főzik jó sok pirospaprikával, a hétvégi ajánlat részeként. Igazi csárdahangulat az egyre több kulináris izgalmat kínáló Tisza-tó közelében.

Öreg Halász Étterem

Húszöles u 80/b, Tiszafüred, Hungary

Ajánló a mi magyaros receptjeinkből:

Klasszikus zúzapörkölt tarhonyával

zúzapörkölt

Klasszikus zúzapörkölt tarhonyával

A legtökéletesebb kakaspörkölt

kakaspörkölt

A legtökéletesebb kakaspörkölt

Csirkepaprikás

csirkepörkölt

Fenséges csirkepaprikás

Tüzes zúzazpörkölt a Körösben

Ne is menjünk messzire a Tiszától. A Körös Csongrádnál torkollik a Tiszába (Körös-torok), a folyóról elnevezett szálláshelyet és éttermet viszont még jóval arrébb, északkeletre találjuk, Gyomaendrődön. A hely régivágású, ne a mai trendi bisztrók stílusára számítsunk itt, a hotel és étterem viszont nem érdemtelenül viseli a 4,6-os Google-értékelést. Jó konyhát visznek, olyan igazi retró ételekkel, mint a velőrózsa rántva tartármártással vagy a sertésjava Erdészlány-módra, kis tiszai kikacsintásokkal, mint az Ártéri csattanós vagy a Kőrösi vegyes halászlé. Egy ilyen helyen mi biztosan nem reformfogást kérnénk, hanem egy jó tüzes zúzapörköltet!

Körös Panzió és Étterem

Gyomaendrőd, Szabadság tér 8.

Igazi retró a vízparton: Evezős Csárda

Már a vendéglő címét is imádjuk: Szolnok, Vízpart körút 1. Ez alapján el is képzelhetjük a a Holt-Tisza mellett a fából ácsolt kiülős teraszt és a kisebb időutazással felérő beltért. A helyiek egyik régi kedvence az Evezős, ahol a levesek ízesek és tartalmasak – a tárkonyos marharagu és a csülkös bableves is remek – , és süllőpofából főznek halászlevet. A retró étlap egyik gyöngyszeme a zúzapörkölt galuskával, amihez kötelező a savanyúság is!

Evezős Csárda
Szolnok, Vízpart krt. 1.

+1. A Szaletlyben nem csirkéből és nem pörköltként főzik

A Szaletlyt nem véletlenül ajánljuk többedszerre. A XXI. századra újraálmodott, hagyományos zuglói nagyvendéglőben Bernát Dániel séf keze alatt új életre kelnek a magyar konyha klasszikusai. Bár szerepelt már – és még fog is valószínűleg – zúzapörkölt a kínálatban, most kacsakását kérhetünk, ha zúzára vágyunk. Konfitált kacsacombbal, pirított szívvel, gerslirizottóval és gyökérzöldségekkel szerepel a kacsazúza az étlapon.

Szaletly / forrás

Szaletly

Budapest XIV. kerület, Stefánia út 93.

Szerző: Haranghy Orsi

Címlapkép: Szaletly / Facebook

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept