állatvédelem
Vegán filmet díjaztak Cannes-ban – Üzenete tényleg sokkoló
Rangos díjat nyert az amerikai állatjogi szervezet által készített rövidfilm a Cannes-ban tartott kreatív fesztiválon. Az alkotás igen fontos témára hívja fel a figyelmet, üzenetét akár sokkolónak is mondhatnánk.
A lepkék és a méhecskék is szomjasak...így itasd meg őket!
Az emberek, kutyák, a macskák, sőt, a madarak is több vizet vesznek magukhoz nyáron, amikor kánikula tombol. Na de mi a helyzet a (hasznos) rovarokkal? Rajtuk is tudunk segíteni, méghozzá úgy, hogy megitatjuk őket!
Rabszolgaként dolgoztatja a majmokat egy cég a kókusztejért
Az amerikai üzletláncok sorra bontják fel szerződéseiket azzal a céggel, amely a vádak alapján évek óta állatokat kínoz és alkalmaz rabszolgaként ahhoz, hogy beszedje a kókusztejhez szükséges termést.
Tömegek lesznek vegánok – ennyien vannak jelenleg
A vegánság manapság olyan gyakorta hallott kifejezés, hogy aki akarja, sem tudja elkerülni, és ez így van jól. Emberek, főként fiatalok tömege vált erre az állatvédelmet, tudatos táplálkozást, klímavédelmi és sokszor egészségügyi szempontokat is fókuszba állító életmódra. Na de pontosan hányan vannak ők, a vegánok?
Hivatalos! A tengerimalac is felkerült az étlapokra
Sokakat sokkol ugyan a tény, hogy a tengerimalac Peruban nem csak kedvtelésből tartott háziállat, hanem sültként fogyasztott főfogás is, a rágcsáló azonban már egyre kevésbé népszerű a helyiek körében, sokkal inkább számít kulináris kuriózumnak a turisták között.
Búcsút inthet az embertelen ketreces állattartásnak az Európai Unió
Nagy lépésre készül az Európai Unió: teljesen betiltanák a ketreces állattartást. Mind a Parlament, mind a Bizottság határozott az ügyben, a törvényi szabályozás a következő években várható majd.
Ez történne a Földdel, ha mától nem ennénk húst
Mi történne, ha ma úgy döntene az egész Föld lakossága, hogy holnaptól mellőz minden húsból készült ételt? Pár hét alatt elfoglalnák a csirkék és a sertések a bolygót? Jótékony hatással lenne a környezetre, vagy mindannyian éheznénk a húsmentes életmód miatt?
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















