béremelés
Ekkora béremelést kapnak a Penny dolgozói áprilisban
A Penny több milliárd forintot fordít a dolgozók béremelésére.
Ismét bért emel az Auchan, 700 ezret is kereshet egy...
Jelentősen emeli a fizikai munkakört betöltő dolgozók fizetését az Auchan.
Újabb jelentős béremelést jelentett be az Aldi
Az Aldi Magyarország hatezer munkavállalója január 1-jétől több százalékos béremelésben részesül.
Béremelés az Aldinál – ennyivel nő a dolgozók fizetése
Egy újabb nagy mértékű béremelést hajtott végre az ALDI, sőt az alapfizetésen felül a cég munkavállalói további juttatásokra is számíthatnak.
Ennyivel keresnek többet idén áprilistól a Penny dolgozói
Kiderült, hogy mennyivel emelik idén a Penny áruházaiban dolgozó eladók bérét.
Ennyivel nő márciustól a Tesco dolgozóinak bére
Több milliárd forintot fordít idén a Tesco az üzletláncokban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérére, ami így a tavalyi bérmegállapodáshoz képest több mint 10 százalékkal emelkedik március 1-jétől.
Ennyivel emeli az Auchan alkalmazottai bérét
Az áruházlánc úgy döntött, béremelést ad dolgozóinak, így még a szakképzettséget nem igénylő áruházi munkakörökben is igen szép fizetést vihetnek haza.
Ennyivel keresnek többet idén januártól a Spar dolgozói
Kiderült, hogy mennyivel növelik a Spar áruházaiban dolgozó eladók és pénztárosok bérét illetve juttatásait.
Ennyit fizet az eladóknak a Spar és a Tesco az...
Emelkednek a fizetések a kiskereskedelmi láncoknál, az egyre növekvő munkaerőhiányra ugyanis gyors megoldást kell találniuk a boltoknak. Van, ahol akár bruttó négyszázezer forintot is megkereshetnek a munkavállalók, érdemes azonban a számok mögé nézni.
A Spar is béremelést hajtott végre, ami más üzletekre is...
Jelentősen emelte alkalmazottai bérét a Spar, ami valószínűleg más üzletláncokra is kihat majd.
Kiderült, mennyivel emelkedik idén a Tesco dolgozóinak bére
Sikerült megállapodnia az idei év bérfejlesztéseiről a Tesco-Global Zrt.-nek, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) és az Egyenlő.hu-nak.
Ebben a pozícióban egymilliós fizetés jár az Aldi dolgozóinak
Idén egységesen 8 százalékkal emeli az Aldi dolgozóinak bérét, van olyan pozíció is, ahol így már több mint egy millió forintos bruttó fizetéssel honorálják a munkavállalókat.
Óriási béremelés a Lidl-nél, ennyit keresnek idén az alkalmazottak
Jól járnak idén a Lidl hipermarketlánc dolgozói, kiderültek a 2021-es fizetések.
Kiderült, mennyit keresnek az Auchan dolgozói idén
Az Auchan idén is jelentős béremeléseket jelentett be, a legjobban a pékek és az online kiszállítói szakértők kereshetnek.
-
1
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


























