edények
Így vess véget a tepsik okozta rendetlenségnek
Függetlenül attól, hogy a konyhád nagy vagy kicsi, a tepsik és más edények tárolása sosem egyszerű feladat. Most segítünk abban, hogy egyszer s mindenkorra leszámolj a konyhai eszközök által okozott rendetlenséggel.
Ezért ne hagyd ki soha az új edények elmosását
Ugyan logikusnak tűnhet kimosni a frissen vett edényeket, hiszen ki tudja, merre jártak előtte. Ennél azonban sokkal komolyabb oka van a mosogatás fontosságának.
Ezeket a dolgokat azonnal dobd ki a konyhádból
Nem kell várnod a nagytakarítással, hogy kiszelektáld a konyhádból a felesleges dolgokat.
Ezért fontos, hogy az edények ALJÁT is alaposan elmosd
Az edények mosogatására érdemes nagy gondot fordítani, hiszen mégiscsak bennük készülnek az általunk fogyasztott ételek. De miért fontos az edénybelsők mellett a serpenyők és fazekak alját is kiemelten tisztán tartani?
Ez az olaj károsíthatja a legféltettebb edényed
A Le Creuset edényeknek igazi kultusza van. Amellett, hogy csodaszépek és jól használhatóak, az élettartamuk is hosszú – feltéve, hogy nem használod ezt az alapanyagot bennük!
Megdobogtatta a szívünket a Le Creuset Valentin-napi kollekciója
Közeleg a Valentin-nap, amikor minden szívecskékbe borul, így a Le Creuset ikonikus edényei és kiegészítői is, melyeknek egy hobbiszakács sem tud ellenállni.
Új színben pompáznak a Le Creuset edényei, csak úgy kapkodnak...
Szinte azonnal elfogytak az új színben pompázó Le Creuset edények. A világhírű Le Creuset márka új színben jelentette meg klasszikus kollekcióját, a narancssárgás-pirosas öntöttvas edények helyett idén úgy tűnik, mindenki azúrkék lábasokra vágyik.
Ezért ne hagyd ki a takarítási rutinodból az edényszárítót
Ha tiszta edényekről van szó, rögtön a mosogatásra gondolunk, pedig az is számít, hogy utána hova teszed száradni őket. Elmondjuk, hogyan tartsd tisztán az edényszárítót!
Nem te vagy a hibás: ezért ragad le az étel...
Könnyen elveszi az ember főzőkedvét, amikor rendszeresen leragad a készített étel a serpenyőben vagy a fazékban. Lehetséges, hogy az edénnyel van baj, azonban sokkal gyakoribb, hogy a módszeren kell változtatni valamit. Lássuk, pontosan mit!
EDÉNYLESŐ: bemutatkozik az elpusztíthatatlan, mégis kényes öntöttvas lábos
Egy jó öntöttvas lábas vagy serpenyő olyan, mint sok bor: idővel csak jobb lesz. Jóllehet, az évek során hullámzó volt a népszerűsége, létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, mivel gyakorlatilag mindent elkészíthetünk benne. Ódám az öntöttvashoz.
5 tipp, hogy kevesebb edényt használj főzés közben
Vizet és időt spórolhatsz, sőt, a türelmedet is megőrizheted, ha főzés közben odafigyelsz arra, hogy minél kevesebb edényt használj. Ha te sem szereted, hogy főzés után halomban áll a mosatlan a mosogató mellett, akkor az alábbi tippeket érdemes megfogadnod.
Így válassz edénykészletet, hogy simán elboldogulj a konyhában
Ha lelkesen falod a gasztrovideókat, biztosan gyakran ámulva figyeled, mennyi edényt és konyhai eszközt használnak bennük. Valójában azonban egy jól összeválogatott, minőségi anyagokból készült alapedénykészlettel már könnyedén megteheted az első lépéseket a konyhában. (x)
A 7 legfontosabb edény, amit megtalálsz egy jó szakács konyhájában
Ha a te konyhai szekrényedben is tobzódnak az egymásra halmozott lábasok és serpenyők, segítünk egy kicsit abban, melyek azok az edények, amelyekre feltétlenül szükséged van a főzéshez.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

























