egészség
A késői evés tényleg nem túl egészséges, de 6 óra...
Ha túl későn eszed meg a vacsorádat, éhesebb lehetsz, kevesebb kalóriát égethetsz el napközben, és még a zsírszöveted is megváltozik.
Két dolog a konyhádból, amivel leküzdheted a téli betegségeket
Só és víz minden háztartásban van, és bár a gargalizálásnak sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, több oka is van annak, miért érdemes naponta legalább egyszer öblögetni.
Szokások, melyekkel megszüntetheted a fejfájást
Ha ezúttal nem szeretnél a gyógyszerhez nyúlni, ha fáj a fejed, akkor próbálj ki egy természetes módszert a lentebb soroltak közül.
Egészséges és természetes édesítőszer válthatja le a cukrot
A tudomány egyre inkább afelé halad, hogy sem a cukor, sem a mesterséges édesítőszerek nem egészségesek – szerencsére vannak természetes alternatívák, most éppen a citromból sikerült egyet kinyerni.
Lehet, hogy az idősebb felnőtteknek mégis jót tesz a multivitamin
Hiába bizonyította már sok kutatás, hogy multivitamint enni gyakorlatilag felesleges, most egy friss tanulmány szerint az idősebb felnőttek esetében mégis lehet haszna.
Ezért lehet veszélyes, ha rosszul tárolod a krumplit
Bár megfelelő tárolás mellett nem kell félni a kockázatoktól, a másnapos krumplis ételek fogyasztása veszélyes is lehet.
3 szokás, mely sajnos növeli a hasi elhízás esélyét
A hasi zsírpárnákat nemcsak a rossz étrend és az inaktív életmód növeli, hanem néhány mindennapi szokás is.
Még egy ok, hogy ne egyél mesterséges édesítőszereket
Egy új kutatás szerint a mesterséges édesítőszereket fogyasztó emberek esetében 9 százalékkal nagyobb a szívbetegség kockázata.
Meglepő dolog derült ki az elhízásról egy új kutatásban
A tudósok az elhízás két különböző típusát azonosították, fiziológiai és molekuláris különbségekkel, amelyek egész életen át tartó következményekkel járhatnak az egészségre, a betegségekre és a gyógyszeres válaszreakciókra nézve.
Ezek a legjobb ételek szorulás ellen
Ha ritkábban látogatod a vécét, mint kellene, az alábbi ételek segíthetnek.
Ételcsoportok, melyeket kerülj el, ha pajzsmirigy-alulműködésed van
Azoknak, akik pajzsmirigy-alulműködéssel küzdenek, fokozottan fontos, hogy figyeljenek étrendjükre. Ezeket az ételeket érdemes lehet messzire elkerülniük.
Ekkor kéne meginnod az első kávét a dietetikus szerint
Nem mindegy, mikor fogyasztod el az első kávédat, hiszen ha rosszkor iszod, nem feltétlenül tesz jót a testednek a szakértő szerint.
A szívbarát hét – Ezt edd egy hétig az egészségedért
Nem lehet elég korán felkészülni a télre, a kiegyensúlyozott, növényi alapanyagokban gazdag étrend már az ősz első heteiben is fontos lehet annak érdekében, hogy a hideg idő beköszöntével minél egészségesebb és vitálisabb maradjon az ember. Na de mit egyen az ember, hogy jól is lakjon, és közben a szervezetének is segítsen a helyes működésben? Hoztunk pár olyan receptet, amit kipróbálva egészen biztosan rájössz, egészségesen jót főzni nem is olyan bonyolult dolog!
A jódhiány leggyakoribb jele és megelőzése
Mivel a jódot nem képes előállítani magától a szervezet, ezért mindenképpen kívülről kell bevinnünk.
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept
























