élelmiszervásárlás

Ezért nem éri meg mindig a nagyobb kiszerelést venni a boltban

Vásárlás

Ezért nem éri meg mindig a nagyobb kiszerelést venni a...

Manapság az ember élelmiszervásárlás közben mindenütt az akciókat, spórolási lehetőségeket keresi – több-kevesebb sikerrel. A nagyobb kiszerelések például gyakran kerülnek a kosárba azzal a felkiáltással, hogy „ekkorában jobban megéri”. De tényleg így lenne ez?

Lakos Benedek

Profi séfek árulták el, hogyan költhetünk jóval kevesebbet

Család

Profi séfek árulták el, hogyan költhetünk jóval kevesebbet

Globális probléma mind az élelmiszerek drasztikus drágulása, mindemellett a pazarlás és az át nem gondolt háztartásvezetés, legtöbbször időhiány miatt. Jó lenne, ha ügyesebben navigálhatnánk a konyhában, viszont ehhez sokszor már eszköztelenek vagyunk.

Pákozdi Nóra

Szigorítják a kávé és csoki eladását a magyar boltokban is

Életmód

Szigorítják a kávé és csoki eladását a magyar boltokban is

2024-től szigorúbb szabályok vonatkoznak majd az olyan EU-ba behozott termékekre, amelyek gyártása összeköthető a környezet károsításával. A kakaó, kávé és a pálmaolaj is érintettek.

Nosalty

Tedd próbára magad egy fordított bevásárlós héttel

Otthon

Tedd próbára magad egy fordított bevásárlós héttel

Egy bevásárlás akkor a legjobb, ha hatékony, gyors, ha van egy bejáratott menete. Miért kéne hát ezt felborítanunk? Milyen előnyei lehetnek annak, ha megfordítjuk a logikus sorrendet?

Lakos Benedek

6 boltban is kapható élelmiszer, amivel nem éri meg házilag vesződni

Gasztro

6 boltban is kapható élelmiszer, amivel nem éri meg házilag...

Ha nagyon otthonkészítés-pártiak vagyunk, könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy tényleg, de tényleg mindent házilag szeretnénk előállítani. Pedig nem minden éri meg ám a fáradtságot.

Lakos Benedek

Ez a 20 élelmiszer drágult a legdurvábban 2022-ben

Család

Ez a 20 élelmiszer drágult a legdurvábban 2022-ben

Nemrég megjelentek a 2022-es év utolsó hónapjának inflációs adatai, ezzel együtt pedig az éves drágulás mértéke is kiderült. Az élelmiszerdrágulás egyes esetekben sokkoló szintet ért el.

Nosalty

26 éves rekordot döntött meg a decemberi infláció

Gasztro

26 éves rekordot döntött meg a decemberi infláció

24,5 százalékos inflációt mértek tavaly decemberben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szakemberei, majdnem 27 éve nem volt példa ekkora mértékű áremelkedésre.

Nosalty

Megnéztük és lefotóztuk az osztrák Lidl árait, mondhatni meglepődtünk

Mentes

Megnéztük és lefotóztuk az osztrák Lidl árait, mondhatni meglepődtünk

Egyre többször olvashatjuk, hogy az amúgy is durván elszálló élelmiszerárak hazánkban sokkal jobban érezhetőek, mint máshol. Most megnéztük, hogy ez tényleg így van-e: Bécsben járó kollegánk fotózott nekünk az ottani Lidl-ben.

Nosalty

Megnéztük és lefotóztuk a szlovák Lidl árait, meglepő a különbség

Advent

Megnéztük és lefotóztuk a szlovák Lidl árait, meglepő a különbség

Egyre többször olvashatjuk, hogy az amúgy is durván elszálló élelmiszerárak hazánkban sokkal jobban érezhetőek, mint máshol. Most megnéztük, hogy ez tényleg így van-e, a szlovákiai Érsekújváron járó kollegánk fotói alapján.

Nosalty

Spórolós karácsony az üzletekben – Ezeket keresik a vásárlók

Otthon

Spórolós karácsony az üzletekben – Ezeket keresik a vásárlók

Viszonylag visszafogott ünnepi időszakra számítanak az üzletláncok idén: a karácsonyi bevásárlás nem lesz olyan költekező, mint az előző években, ez már a mostani tendenciák alapján is látható.

Nosalty

Kiderült, lesz-e elég tojás karácsonyra

Vásárlás

Kiderült, lesz-e elég tojás karácsonyra

Karácsonykor amúgy is magasabb fokozatra vált az élelmiszerbevásárlás, és a tojás is az egyik legkeresettebb tételek között van. Mióta a tojásra is ársapkát helyezett a kormány, a tojástermelők ugyanúgy teljes kapacitással próbálják biztosítani a kínálatot. Azonban a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) nyilatkozata szerint, ha a termelőknek nem lesz meg a megélhetéshez szükséges bevételük, akkor előállhat valamilyen szintű tojáshiány.

Nosalty

Kiszámoltuk, olcsóbbak-e a házi édes krémek (puding, tejberizs, krémtúró)

Otthon

Kiszámoltuk, olcsóbbak-e a házi édes krémek (puding, tejberizs, krémtúró)

Az egyre jobban elszálló árak mellett már nem könnyű fejben tartani, hogy akkor most mi számít olcsónak. Nagyon sok minden, ami régen filléres volt, ma már nem az, és szinte úgy kell vadászni a pénztárcabarát megoldásokat. Az otthoni alkotással sokat lehet spórolni, persze nem minden ötlet jó ötlet. Most (nagyjából) konkrét számokon keresztül válik láthatóvá, hogy mivel éri meg otthon vesződni, mert mi itt, a Nosaltynál bizony kiszámoltuk.

Lakos Benedek

Ezért olcsóbb sokszor a zöldség-gyümölcs „nyugaton”

Család

Ezért olcsóbb sokszor a zöldség-gyümölcs „nyugaton”

Miért fizetnek jóval kevesebbet az Egyesült Királyságban a brokkoliért vagy répáért, mint mi? Külföldön élő ismerősöket kérdeztünk az árakról, íme, a válaszaik.

Nosalty

Kiszámoltuk, vajon olcsóbb-e a házi pékáru (kenyér, zsemle, kifli)

Család

Kiszámoltuk, vajon olcsóbb-e a házi pékáru (kenyér, zsemle, kifli)

Az egyre jobban elszálló árak mellett már nem könnyű fejben tartani, hogy akkor most mi számít olcsónak. Nagyon sok minden, ami régen filléres volt, ma már nem az, és szinte úgy kell vadászni a pénztárcabarát megoldásokat. Az otthoni alkotással sokat lehet spórolni, persze nem minden ötlet jó ötlet. Most (nagyjából) konkrét számokon keresztül válik láthatóvá, hogy mivel éri meg otthon vesződni, mert mi itt a Nosaltynál bizony kiszámoltuk.

Lakos Benedek

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept