életmódváltás
Így készítsd el a zabkásádat, hogy a diétádba is beleférjen
Percek alatt elkészül, változatosan ízesíthető, tele van értékes tápanyagokkal, támogatja a fogyásodat, és még olcsó is. Valóban létezik ilyen étel? Bizony, ez a zabkása!
Ezeket az ételeket felejtsd el a dietetikus szerint, ha fogyókúrázol
Minden fogyókúrázó tudja, hogy néhány alapanyagról muszáj lemondani ebben az időszakban. Nézzük, melyek azok a fogások, amiket mindenképpen tiltólistára kell tennünk a dietetikus szerint!
57 kilót fogyott, miután egy ruhabolti eladó felnyitotta a szemét
A nő csak egy esküvői ruhát szeretett volna felpróbálni, amikor megjegyzésével felnyitotta a szemét az eladó – nem volt apelláta, le kellett fogynia.
10 egészségesnek hitt étel, ami elronthatja a diétádat
Sokan vágnak úgy bele a fogyókúrába, hogy feltöltik a hűtőt egészséges ételekkel, és aztán azokból korlátlanul fogyasztanak. A mérleg nyelve meg csak nem akar elmozdulni.
Bálnának és földrengésnek csúfolták a fiúk, 60 kilót fogyott
Jackie gyerekkora óta küzdött a túlsúllyal, húszas évei kezdetén azonban észbe kapott, és közel 60 kilótól szabadult meg.
Ezektől a reggelizési szokásoktól még hízhatsz is, szóval ideje elhagyni...
Gyakran hallani, és valójában tudományos alapja is van annak, hogy aki reggelizik, az nem eszi túl magát napközben, és egyébként is hajlamos egészségesebb döntéseket hozni kaja terén a nap további részében. De vannak olyan reggelizési szokások, amelyek pont az ellenkezőjét válthatják ki az emberből.
Így állítsd össze az étrendedet a böjt és húsvét után
Itt a húsvét, és ezzel együtt vége a negyven napos böjtnek is, már visszatérhet étrendünk a normál kerékvágásba. De mit is jelent a “normál” kerékvágás?
Ez történik, ha délután fél háromtól nem eszel szénhidrátot
Egy aprócska változtatással csodás eredményeket érhetünk el anélkül, hogy szigorú diétával sanyargatnánk magunkat. Következzen egy újságíró őszinte beszámolója arról, mi történik a testével, ha délutántól nem fogyaszt szénhidrátot.
5 könnyen betartható tipp, hogy egészségesebb legyen a húsvéti menü
A húsvétnak nem kell a végeláthatatlan csokievésről és a lustálkodásról szólnia – az alábbi tippekkel úgy lehet egészséges az ünneped, hogy nem vonsz meg magadtól semmi jót.
Mindössze egy alapanyagról mondott le, 30 kilót fogyott ez a...
Étkezésében mindössze egyetlen egy hozzávalótól kellett elbúcsúznia, hogy teljesen átalakuljon. Ez a lány a cukor kiiktatásának köszönheti, hogy lefogyott.
Közel 100 kilót fogyott, miután kilépett sikertelen házasságából
Hatalmas akaraterő és kemény munka – leginkább ez jellemzi a 31 éves nő történetét, aki 97 kilót fogyott, miután életmódváltásba kezdett.
Friss kutatási eredmények: ezek szerint a vegán étrend hatékony a...
Kutatásban vizsgálták, hogy vajon az alacsony zsírtartalmú vegán vagy a mediterrán étrend vezet-e nagyobb mértékű fogyáshoz. Mutatjuk az eredményeket!
25 kilót fogyott, hogy indulhasson a szépségkirálynő-választáson
Gyerekkora óta arról álmodott, hogy szépségkirálynőként képviselhesse hazáját, ezért pedig jó pár kilót kellett fogynia.
12 tipp, hogy mindenképp sikerüljön az életmódváltás, amit elterveztél
Érzed, hogy lustulsz az év eleji aktivitásodhoz képest, és kezd alábbhagyni a motivációd? Segítünk pár ponttal, amik alapján okosabban építheted fel az életmódváltásod!
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


























