erzsébet királynő
Utálta Erzsébet királynő, ha fotóra került ez a testrésze
II. Erzsébet brit királynő volt az egyik leggyakrabban fényképezett nő a világon, így feltehetően hozzá volt szokva a kamerákhoz. Egy testrészét azonban nem szerette fotókon látni.
Több mint 800 márka csomagolása változik a királynő halála miatt
A királynő halálával több mint 800 márka csomagolása változhat a következő két évben. Mostantól III. Károly király döntheti el, kik érdemlik ki a királyi pecsét címert, melyet jelenleg mintegy 875 márka mondhat a magénak.
Ezt az ételt utálja, sőt, ki is tiltotta az udvarból...
A király olyannyira ellenzi egy népszerű, sőt, luxusnak számító étel fogyasztását, hogy az évek óta tiltólistás a királyi udvarban.
Ezt teszi a Tesco, az Aldi és a Lidl a...
Hétfőn gyászba borul Anglia a királynő temetésének napján, a nagyobb áruházláncok is tisztelegnek emléke előtt.
II. Erzsébet igazán hagyományos menüt evett magyarországi látogatása során
Erzsébet királynő 1993-ban látogatott el hazánkba, amikor is a bugaci csárdában egy klasszikus menüt kóstoltattak meg vele.
II. Erzsébet kedvenc ételeivel emlékezünk a királynőre
Tegnap este, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő, mi pedig ennek apropóján összeszedtük kedvenc ételeit és italait.
96 évesen elhunyt II. Erzsébet királynő
A Buckingham-palota csütörtök este, nem sokkal nyolc óra előtt jelentette be a szomorú hírt: meghalt II. Erzsébet királynő, aki nem kevesebb, mint 70 éve uralkodott az Egyesült Királyságban.
Ezt az ételt eszi Erzsébet királynő 5 éves kora óta...
Egykori szakácsa árulta el a titkot, aki 15 éven át főzött és sütött II. Erzsébet királynőnek és családjának.
II. Erzsébet királynő kocsmárost keres, talán éppen téged
II. Erzsébet királynő a festői Sandringham birtokra keres szakképzett kocsmárost. Igazi álommeló, ami még talán jól is fizet!
Így néz ki ma egy szelet II. Erzsébet 75 éves...
A királynő tortáját aukcióra bocsátó cég, biztos, ami biztos, leszögezte, hogy az 1947-ben készült sütemény már nem ehető.
Erzsébet királynő elárulta, milyen étel lapul a táskájában
A királynő vendégül látta az egyik legkedveltebb angol mesehőst, Paddington mackót, beszélgetésük során pedig kiderült, milyen nasit tart az uralkodónő a táskájában.
Megvan a desszert, amit Erzsébet királynő platinajubileumán esznek
Június elején négynapos ünnep keretében ünnepli az Egyesült Királyság II. Erzsébet királynő trónra lépésének 70. évfordulóját. A platinajubileum alkalmából januárban süteményversenyt hirdetett a Buckhingam Palota, melynek keretein belül az ünnep hivatalos desszertjét keresték.
Királyi ketchup árusításába kezd II. Erzsébet királynő
A királynő saját márkás ketchupja és barnamártása királyi áron lesz kapható.
Keresik a süteményt, amit Erzsébet királynőről nevezhetnek el
Erzsébet királynő idén ünnepli koronázásának 70. évfordulóját, ennek alkalmából pedig keresik azt az új sütemény, amit elnevezhetnek róla.
-
1
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

























