étkezési szokások
4 étkezési szokás, amin változtass 50 év felett
50 éves kor felett egy jól összeállított étrenddel és megfelelő mennyiségű mozgással kifejezetten aktív életet lehet élni még évtizedekig – ehhez viszont az alábbi étkezési szokásokat érdemes mellőzni.
Magyar étkezési szokások, amelyektől szívéhez kap a világ
Kétségtelen, hogy mindenki úgy főz a saját konyhájában, ahogy az a saját ízlésének leginkább megfelel. És ez teljesen rendjén is van így, azonban jobb, ha tudjuk, hogy nekünk magyaroknak akad néhány szokásunk, amitől a gasztronómiai világ haja égnek áll.
Ez a magyarok kedvenc zöldsége, és ennyit eszünk belőle
Ugyan javul a magyarok zöldség- és gyümölcsfogyasztási kedve, a bevitt mennyiség még mindig nem elég magas: többek között ez is kiderült a DélKerTÉSZ reprezentatív kutatásából. Arra is fény derült, milyen gyakran és hol szeretünk zöldséget, gyümölcsöt vásárolni.
Élőben avatta be rajongóit Adele furcsa étkezési szokásaiba
Adele már 13 éve ríkat meg minket dalaival, cserébe egyébként nagyon szórakoztató személyiség, amit legutóbbi élő Instagram-bejelentkezése is alátámaszt. Ráadásul a kedvenc ételeiről is sok mindent elárult, ezeket gyűjtöttük össze.
Nem a koplalás volt a titka Marilyn Monroe csodaalakjának: ezt...
Minek köszönhette Marilyn Monroe híres homokóra alakját? Nem tisztító kúráknak, fogyasztó tablettáknak és fodroskel-turmixoknak, az biztos. Szakácskönyv-gyűjteménye és interjúi révén bepillantást nyerhetünk a színésznő és szexszimbólum táplálkozási szokásaiba.
Étel és politika: így befolyásolták a békét és a háborút...
A szívet és az elmét legegyszerűbben a gyomron keresztül lehet megnyerni – ezzel talán mindannyian egyetértünk. A finom falatok szinte mágikus hatással vannak ránk, és ha akarják, szerelembe esünk, ha pedig úgy tartja kedvük, bizony háborút robbantunk ki.
Ezért válogasd meg, hogy kivel eszel a munkahelyeden
Ha te is együtt szoktál ebédelni a kollégákkal békeidőben, van egy rossz hírünk: egy friss kutatás szerint nagyon befolyásolja az étkezési szokásainkat az, ahogyan a többiek esznek, így ha egészségesen akarsz élni, egy gyorskajafüggő társaság nagyon meg tudja nehezíteni az életedet.
Érdekes étkezési szokások a világból – van, ahol tiszteletlenség, ha...
Jobb vagy bal kézzel, késsel, villával, kézzel, pálcikával, maradékot hagyva vagy nem hagyva, böfögve vagy csöndben. Vajon mely nemzetek hogyan esznek szerte a világban, ha udvariasak akarnak lenni?
-
2
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















