étrend

tojásreggeli zöldségekkel, tányéron, női kézben, alatta serpenyő tojással

Gasztro

Sokan erre a reggeli rutinra esküsznek – A dietetikusok szerint...

Egyre többen próbálják ki a 30-30-30 diéta néven futó reggeli rutint, amely előírja a felkelés után 30 percen belüli étkezést, ennek során 30 gramm fehérje bevitelét, majd 30 perc reggeli mozgást. A dietetikusok szerint, bár nem csodamódszer, több eleme is segíthet a fogyásban és az energiaszint javításában, de fontos látni, hogy tudományosan nem bizonyított fogyókúrás csodafegyver.

Nosalty

Salátát tálból evő nő

Család

Ezekkel az étkezési szokásokkal fékezd meg a biológiai öregedést

A kronológiai életkorodnak nem kell egyezést mutatni a biológiaival. A táplálkozás pedig az egyik alapköve a jólétnek és egészségnek, ezért is osztunk most meg veletek néhány, mindennapokba is beépíthető étrendbeli szokást, amivel lassíthatjátok az öregedést.

Nosalty

Egy férfi túlette magát

Gasztro

7 tipp, hogy egyszer és mindenkorra befejezd a túlevést

Sokszor nem az éhség, hanem a megszokás, a stressz vagy az unalom miatt eszünk többet a kelleténél. Szakértők szerint azonban néhány tudatos változtatással – például lassabb étkezéssel és okos tervezéssel – hatékonyan megszakítható a túlevés ördögi köre.

Nosalty

Ilyen diétát követnek az uralkodó családok nőtagjai

Életmód

Ilyen diétát követnek az uralkodó családok nőtagjai

Bizony, a diétatrendek a különféle uralkodó illetve királyi családokhoz is elérnek. Nézzük, ki mire esküszik, ha az étrendjéről van szó.

Nosalty

7 megosztó élelmiszer, amit diétázás közben is nyugodtan ehetsz

Család

7 megosztó élelmiszer, amit diétázás közben is nyugodtan ehetsz

Diétázás közben sokan hagynak el olyan ételeket, amelyek valójában közel sem annyira egészségtelen, mint hinnénk. Most megmutatjuk, hogy mit mond a tudomány a legmegosztóbb ételekről.

Kremmer Magdi

Ezeket az ételeket eheted, ha az orvosod "puha diétát" ír fel

Család

Ezeket az ételeket eheted, ha az orvosod "puha diétát" ír...

A diétázásról legtöbbször a fogyókúra jut eszünkbe, pedig az is gyakran előfordul, hogy az orvos javasol valamilyen új étrendet. A “puha diéta” bizonyos betegségek esetén vagy orvosi beavatkozások után szükséges, és nem is olyan nehéz betartani, mint elsőre hinnénk.

Kremmer Magdi

6 étel, aminek gyakori fogyasztása aknét okozhat

Életmód

6 étel, aminek gyakori fogyasztása aknét okozhat

A kamaszkor igen kellemetlen velejárói a makacs pattanások, mitesszerek és az akne megjelenése. Sokan még felnőttkorban is küzdenek az aknés bőrrel, és nem is tudják, hogy talán az étrendjük megváltoztatása jelentheti a megoldást.

Kremmer Magdi

5 étel, amit jobb elkerülnöd, ha babát tervezel

Gasztro

5 étel, amit jobb elkerülnöd, ha babát tervezel

A termékenységre sok minden hatással van. Az életkor, a mindennapi szokások, a genetika és persze az étrend is befolyásolhatja, hogy mennyire termékeny valaki, de van néhány olyan étel, amit érdemes elhagynia annak, aki úgy dönt, gyereket szeretne.

Kremmer Magdi

5 kreatív módszer, hogy növeld a rostbeviteled

Otthon

5 kreatív módszer, hogy növeld a rostbeviteled

Odafigyelünk arra, hogy elegendő fehérjét együnk, minél kevesebb cukrot fogyasszunk és lehetőleg változatosan táplálkozzunk. A rostbevitelre azonban nem fordítunk kellő figyelmet.

Kremmer Magdi

Ilyen egy 101 éves neurológus étrendje

Vásárlás

Ilyen egy 101 éves neurológus étrendje

Lehet, hogy érdemes néhány tanácsot megfogadni, amit a 101 éves neurológus az étrendjével kapcsolatosan megosztott – legalábbis akkor, ha szeretnénk sokáig élni.

Nosalty

7 trükk, amivel kellő mennyiségű fehérjét tudsz elfogyasztani

Gasztro

7 trükk, amivel kellő mennyiségű fehérjét tudsz elfogyasztani

A fehérje az egyik legfontosabb tápanyagunk, mégsem viszünk be belőle eleget. Most megmutatjuk, miként tudsz több proteint fogyasztani, anélkül, hogy drasztikusan változtatnod kelljen az étrendeden.

Kremmer Magdi

Ilyen most Arnold Schwarzenegger étrendje

Otthon

Ilyen most Arnold Schwarzenegger étrendje

Arnold Schwarzenegger az utóbbi években lemondott a sok húsról, azonban továbbra sem hagyott fel az izomépítő, fehérjében gazdag étrendről. De akkor mégis mit eszik?

Nosalty

Mit érdemes enni, és mit kerüljünk, ha ekcémánk van?

Otthon

Mit érdemes enni, és mit kerüljünk, ha ekcémánk van?

Nincs olyan étrend, ami egységesen mindenkinek beválik, aki ekcémával küzd, hiszen minden eset más és más. Vannak azonban olyan ételek, amelyek alapvetően jót – vagy éppen rosszat – tehetnek egy ilyen gyulladásos bőrbetegségnek.

Szabó Anna

Az utolsó 5 kilóm története – Az étrend a siker legfontosabb része

Életmód

Az utolsó 5 kilóm története – Az étrend a siker...

Talán az egyik legnehezebb kihívás az utolsó 5 kiló leadása. Szerkesztőnk, Lilla most arra vállalkozik, hogy egy 8 héten át tartó program keretein belül megszabadul tőle, hogy elérje álomalakját. Nézzük, milyen étrendet követ majd.

Liptai Lilla

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept