fürdőszoba
Viszlát, zuhanykabin! Ez az olasz megoldás hódítja meg a fürdőszobákat
Új fürdőszobai trend indult hódító útjára, ami a klasszikus zuhanykabint hivatott leváltani. Lássuk, milyen megoldásról van szó pontosan, aminek több előnye is van.
5 holmi, amit dobj ki a fürdőből, mert veszélyes
Vannak olyan holmik, melyeknek semmi keresnivalójuk a fürdőszobában, így érdemes megválnunk tőlük, már csak azért is, mert veszélyesek lehetnek.
4 szobanövény, amitől újjászületik a sötét fürdőszobád
A szobanövényeknek a lakás minden szegletében helye van, ez alól nem kivétel a fürdőszoba sem. Több átgondolást igénylő feladat kiválasztani a legalkamasabbakat ebbe a térbe, hiszen sok fürdőben kevés a természetes fény, ráadásul a zuhanyzás miatt a páratartalom is jóval magasabb. Most mutatunk nektek 4 olyan szobanövényt, ami feldobja a sötét fürdőszobát!
A filléres növény, melytől illatos lesz a fürdőszobád
Szeretned, hogy mindig jó illat uralkodjon a fürdődben? Létezik egy növény, mely segítségedre lesz. Lehetséges egyébként, hogy még a kertedben is megtalálható...
7 dolog, amit ki kellene dobnod a fürdődből
Ha szeretnél egy tiszta és rendezett fürdőszobában készülődni, akkor mutatjuk, mitől szabadulj meg.
Nem fog visszatérni a penész, ha ezt veted be a...
Alaposan kitakarítottad a fürdőszobát, a makacs penészfoltok mégis visszatértek a falra vagy a sarokba egy hét után? Nos, sajnos előfordulhat ilyen, és jó, ha tudjuk, mihez kell fordulni hasonló helyzetben.
Ismét fehér lesz a fuga ezzel a 3 bombabiztos módszerrel
Idővel sajnos a szép, új fehér fuga kellemetlen szürkévé válik, ami nemcsak a kosz jelenlétét jelentheti, hanem akár fertőzéseknek is teret adhat. Az Otthon Tipp keretében vegyük sorra, milyen módszerekkel takaríthatjuk le a fugát!
10 tipp, hogy a fürdőszobád olyan legyen, mint egy spa
A hosszú, otthon töltött időszak után egy dolog világossá vált: érdemes egy pihentető helyet kialakítani a kikapcsolódáshoz, távol a család nyüzsgésétől és a munkahelyi hívásoktól, hiszen az otthon és a kényelem sajnos nem kapcsolódik automatikusan össze.
Nem hinnéd, de ez a fürdőszobád legkoszosabb része
Ha a fürdőszobában található koszos területekre gondolunk, először biztosan a vécé vagy a csap jut az eszünkbe, pedig egyáltalán nem ezek a legvészesebb részei a helyiségnek.
Így akadályozhatod meg, hogy baktériumtenyészet legyen a fürdőszobád
Nem is gondolnánk, hogy milyen úton kerül annyi kórokozó a helyiségbe, de sajnos bekerül, nincs mese.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















