gazdaság
Bezárt Szeged egyik ikonikus vendéglátóhelye
Bezárja kapuit a koncertek, kulturális események, kiállítások, előadások helyszínéül szolgáló, Dugonics téren üzemelő Millenniumi Kávéház és Klub.
Ezekkel bővülhet az árstoppos élelmiszerek listája
A miniszterelnök péntek reggel előrebocsátotta, hogy a kormány újabb élelmiszerekre tervezi kiterjeszteni az árstopot.
Így takarékoskodj a sütőolajjal a konyhában
A sütőolaj és az olívaolaj is igencsak megdrágult az elmúlt időszakában. Szerencsére van egy két módja annak, hogy takarékoskodjunk vele, mutatjuk, hogyan!
Ennyit drágultak halottak napjára a vágott virágok
Sajnos nemcsak az élelmiszerek és a rezsi, de a virágok is egyre drágulnak, ez pedig halottak napjához közeledve nem elhanyagolható információ.
Ismét egekbe szökik a tojás ára
Úgy tűnik, hogy heteken belül igen komoly emelkedésre kell számítani a tojás árát illetően.
Így próbálja túlélni a PalKonyha az energiaárakat
A kialakult helyzet miatt egy igazán izgalmas megoldást talált ki a PalKonyha, hogy túlélje és elkerülje a bezárást.
Új kötelezettségtől lesz még nehezebb a vendéglátósoknak
Két hónapja maradt a vendéglátóhelyeknek, hogy beszerezzenek egy szoftvert, mely jelenleg pár százezer forinttól egészen két-három millió forintig kapható a piacon.
Sokkoló drágulás előtt állnak ezek a termékek
Az év végéig dupla áron tudjuk majd beszerezni a higiéniai papírtermékeket: a komoly drágulás elkerülhetetlen, azonban hiánytól nem kell tartani.
Nem várt okból újból drágul a baromfihús
Sajnos ismét rossz hírek érkeznek a baromfihúspiac háza tájáról. Ezúttal újabb oka lesz az áremelkedésnek.
1000 termék árát fagyasztotta be a Tesco
A megélhetési válság miatt rengeteg termék árát fagyasztotta be a Tesco, plusz másodszor is bért emelt a dolgozóinak.
Így menti meg az ukrán kukorica a magyart
Szomorú időszak köszöntött a hazai kukoricaföldekre és -termesztőkre. Évtizedek óta először nem terem elég az országban, úgy tűnik, Ukrajna lesz a megmentőnk.
Ennyit kereshetnek a Sparban dolgozók
A Spar a XI. kerületi Fehérvári úton nyit új boltot, melybe új munkatársakat keresnek. Az üzletnek többek között az Aldival, a Tescóval és a CBA-val kell megmérkőznie.
Így áldozza be nyereségét az Aldi a válsággal küzdő vevőkért
Saját nyereségével szemben a válság nehézségeivel küzdő vevőket tartja szem előtt a brit Aldi, döntése pedig, úgy tűnik, mindenkinek kedvez.
Tippek, hogy bent tartsd a meleget a lakásban fűtés nélkül
A mostani rezsiárak mellett teljesen érthető, ha minél később szeretnéd bekapcsolni a fűtést. Otthon tippünk segít, hogy hatékonyan benn tartsd a meleget.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

























