halvásárlás
Kevés a hal – Ennyivel lesz drágább karácsonykor
Már korábban is olvashattuk, hogy az idei éve igen nehéz volt a mezőgazdaságban dolgozók számára. Ez alól a halgazdaságok sem képeznek kivételt, a hiány miatt a karácsonyi haldrágulás pedig szinte biztos.
Karácsonykor tetőzik majd a haldrágulás egy nem várt ok miatt
A karácsonyi haldrágulás ugyan egy minden decemberben visszatérő jelenség, ebben az évben azonban a megszokottnál is nagyobb áremelkedésre kell majd számítanunk, egy nem várt okból kifolyólag.
6 kérdés, amit tegyél fel a halárusodnak, mielőtt vásárolsz nála
A halárus a piacon vagy a halboltban is egyike azoknak a nagyon fontos embereknek az életünkben, akiktől érdemes rendszeresen tanácsot kérnünk. De mit kérdezzünk tőle?
Bejglit, halat és szaloncukrot is vizsgál a Nébih az ünnepek...
A téli szezon beköszöntével a Nébih szakemberi fokozott figyelemmel fogják ellenőrizni az élelmiszert árusító üzleteket és az előállító üzemeket is. Az ünnep alatt előszeretettel vásárolt termékek vizsgálata sem fog elmaradni.
Így válasszuk ki a tökéletes halat a profi séf szerint
A magyarok éves halfogyasztása messze elmarad az európai átlagtól, de az ünnepek alatt sokunk asztalára kerül halászlé, rántott hal, rácponty - de hogy válasszuk ki hozzá a megfelelő alapanyagot?
„Fényes, csuszamlós legyen ránézésre is”– íme a szakértő tippjei a...
Szabad nyáron nyers halat enni? Mit tegyek, ha kapok egy egész pontyot? Aki fél a szálkától, ne is egyen halat? Tischler Petra segít eligazodni az édesvízi és tengeri halak világában.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















