hatósági ár
A nagy kereslet miatt húsvétkor hiány lesz egyes termékekből
Folyamatosan növekszik a kereslet egyes árstopos termékek iránt, ám emiatt húsvétra teljesen kifogyhat a készlet.
Szomorú, de már januárban eltűnik kedvenc magyar zöldségünk
Csak import áll majd rendelkezésünkre kedvenc zöldségünkből, sőt, a sertéshúskészletek is komoly veszélyben vannak az árstop miatt.
Szigorúan korlátozza az árstopos termékek vásárlását az Aldi
Mostantól tojásból, csirkemellből, étolajból, lisztből, de a többi árstopos termékből sem vásárolhatunk akármennyit, ha Aldiba megyünk.
Így állnak a hazai csirke- és pulykaárak
Fordulatok a hazai baromfipiacon: az importált baromfi mennyisége igencsak megnőtt idén, az export pedig lecsökkent.
Ezekben a boltokban nincs cukor
Ti is tapasztaljátok, hogy egyre kevesebb a cukor a boltokban? Úgy tűnik, a „háborús helyzet" fokozottan érezteti hatását, a vevők pedig egyből elkapkodnak egyes ársapkás termékeket, így a kristálycukrot is.
Az egyik fő élelmiszerlánc máris korlátozza, mennyi tojást vehetünk
Elindultak a szigorítások: a megosztó fogadtatású új rendeletre reagálva, miszerint már a tojás és a krumpli is hatósági áras, az egyik élelmiszerlánc máris elkezdte a vásárlás maximalizálását.
Megvan a dátum, mikortól lesz olcsóbb a tojás és a...
Úgy tűnik, előbb érvénybe lép a rendelet, mint gondoltuk. Ekkortól lesz hatósági áras a tojás és a burgonya is.
Boltok zárhatnak be a meghosszabbított árstop miatt
Év végéig meghosszabbította a kormány az élelmiszerárstopot, pedig a kereskedelmi szakmai szervezetek célja az lett volna, hogy októbertől eltűnjenek a hatósági áras termékek. A szakértők szerint a mostani tendencia alapján sok-sok bolt zárhat be az egyre nagyobb veszteségek miatt.
Hiánycikk lett egy hatósági áras élelmiszer
Több boltban is hiánycikk lett a hatósági áras tej. A 2,8 százalékos tejnek nem csak az ára kell, hogy annyi legyen, mint tavaly októberben, de a boltok árukészletében sem szabadna, hogy kevesebb legyen a korábbinál.
Ezért kapott óriási büntetést a magyar Lidl is
Az Aldi Magyarország után a Lidl magyarországi vállalata is kénytelen büntetést fizetni, amiért nem megfelelően jártak el az élelmiszerárstopot érintően.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















