heti menü
Heti menü: sütőtökös ételekkel menetelünk az őszbe
Most még az "újdonság" erejével hathat ránk a sütőtök íze, hiszen idén is rohamosan telik az idő, és megint eljött a sütőtök szezonja – még csak az első hetekben járunk, újítsunk az ebből a sárga zöldségből készült ételeink repertoárján, és csempésszük bele akár mindegyik fogásunkba, mert még a sütikben is jól tud működni. Főzzetek velünk újabb hét napig!
Heti menü: színes-szagos őszi receptek 7 napra
Gomba, körte, alma, szilva, káposzta, cékla, édesburgonya, sütőtök, van itt minden, mi ősznek velejárója, és mi csak ámulunk, mennyi mindent lehet belőlük kihozni! Főzzetek velünk a következő hét napban is!
7 nap, 7 étel – gyors és házias komfortfogások egész...
Úgy tűnik, a szürke, esős idő már egyre sűrűbben lesz a napjaink kísérője. Készüljünk a borongós hangulatra néhány komfortos, melengető és mindenek előtt gyorsan elkészíthető fogással. Ezeket kanalazva biztosan megfeledkezünk majd az összes gondunkról.
Heti menü: melengető és sűrű ragulevesek hete
A ragulevesekben az a jó, hogy készülhet csirkével, borjúval, sertéssel, de akár a zöldségeknél is maradhatsz. Kerüljön bele tárkony, petrezselyem vagy kapor, esetleg mustár, tejföl, és persze a levesbetéttel is variálhatsz! Minden raguleves mellé ajánlunk egy-egy pompás főfogást, és a desszert sem marad el.
Heti menü: 7 napig a KRUMPLI körül keringünk
A héten a még mindig olcsó(bb)nak számító krumpli lesz a fő alapanyagunk, és igyekszünk minél változatosabban felhasználni. 7 napig a burgonyát imádjuk, tartsatok velünk!
Heti menü: színesen szép fogások a nyárutóra
Főzzünk addig színes és friss alapanyagokból, amíg lehet, és amíg még emlékszünk a nyárra! Az idő egyelőre kegyes hozzánk, hozzuk vissza a nyaralások emlékét otthonra, a tányérokra!
Heti menü: tuti gyerekkedvenc fogások sulikezdésre
Elindult a suli, ki tudja, meddig tart, de amíg tart, addig is kényeztessük az iskolába indulókat vagy az onnan hazatérőket egyszerű, de számukra oly' kedves fogásokkal. Elő a lekváros buktákkal, sajtburgerekkel, paradicsomlevesekkel, milánói makarónikkal, rántott húsokkal!
HETI MENÜ: nyárzáró fogások (egészen) olcsón, még elérhető alapanyagokból
Paprikás krumpli, lecsó, főtt kukorica, cukkinipörkölt, töltött paprika, uborkaleves, barackos pite...használjuk ki a még meglevő nyári alapanyagokat alaposan, most nem is annyira drágák (mint szezon elején)! Szép hetet, főzzetek velünk ismét!
HETI MENÜ: nyárias fogások augusztus végére, elérhető áron
Ezen a héten, amellett, hogy az augusztust és hivatalosan a nyarat is elbúcsúztatjuk, a pénztárcánkat is igyekszünk minél többször csukva tartani. Viszonylag olcsó ételeket válogattunk a következő hét napra!
HETI MENÜ: 7 napig a friss, nyári PARADICSOM körül keringünk
Most olcsóbb, mint máskor, most van szezonja, és most a legfinomabb, mi az? Hát a nyárízű paradicsom! Tegyük bele mindenbe, amibe csak tudjuk!
HETI MENÜ: minden, ami LECSÓ – húsétel, leves, egytálétel a...
Paradicsom, hagyma, paprika – az édes hármas, amiből a legtökéletesebb nyári étek készül. Ki ne szeretné a lecsót? Készítsünk belőle kreatívabb ételeket, legyen belőle leves, menjen egytálételbe, húsételbe, galette-be! Főzzetek velünk hétfőtől újra hét napig!
HETI MENÜ: házias fogások, amelyektől egy balatoni nyaralóban érzed magad
Lecsó kolbásszal, rántott hekk, főtt kukorica, lángos sok tejföllel vagy ducira töltött töltött paprika? Csupa-csupa nyári fogást hoztunk, amelyek a nagyi nyaralójában levő rezsón is simán összedobhatók! Ha pedig nem utaztok idén, legalább ezekkel a receptekkel nosztalgiázzatok! Finom lesz, ígérjük...főzzetek velünk jövő héten is!
HETI MENÜ: ezen a héten kiadós baconös fogásokkal lakunk jól
A bacon egyik nagy kedvencünk, tudjuk, hogy picit se vega, nemhogy vegán, de most bűnözünk. Dobáljuk leves tetejére pirítva, vagy rakott krumpliba, húsokhoz, nem bánjuk meg!
HETI MENÜ: nyárias egytálételeket főzünk hét napon keresztül
Ezen a héten a kedvenc kategóriánkban dagonyázunk: egytálételek után kutatunk, amelyek nyáriasak, szezonhoz igazodnak és isteniek! Külön köret nem kell melléjük, szóval két legyet egy csapásra. Főzzetek velünk újabb hét napig!
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...
A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
További cikkek
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...
Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
Még több friss recept


























