hűtőszekrény
Egy papírlap is elárulhatja, jól zár-e a hűtőd – Ezt...
A hűtőszekrény az egyik olyan háztartási készülékünk, amely szinte megállás nélkül működik, ezért egy apró hiba is befolyásolhatja a hatékony működést. Egy egyszerű papírlappal néhány másodperc alatt ellenőrizheted, mennyire jól illeszkedik az ajtó gumitömítése.
5 étel, amit ne tarts a hűtőajtóban: könnyebben megromolhatnak
A hűtőszekrény ajtaja az egyik legkényelmesebb hely a mindennap használt élelmiszerek számára, mégsem való ide minden. Az ajtóban tárolt élelmiszereket ugyanis minden nyitáskor melegebb levegő éri, ezért itt nagyobb és gyakoribb a hőmérséklet-ingadozás. Egyes élelmiszereknél ez gyorsabb romláshoz, szélsőséges esetben pedig élelmiszer-biztonsági kockázathoz is vezethet. Most mutatunk 5 ételt, amit ne rakj a hűtő ajtajába, ha jót akarsz magadnak!
Így állítsd be a hűtőt kánikulában: ezekkel a hibákkal többet...
A nyári hőhullámok nemcsak a szervezetünket, hanem a háztartási gépeinket is próbára teszik. A hűtőszekrény ilyenkor a klíma mellett az egyik legtöbbet dolgozó berendezés a lakásban: folyamatosan próbálja ellensúlyozni a magas szobahőmérsékletet, miközben biztonságos hőfokon kell tartania az élelmiszereket. De hány fokra érdemes állítani ilyenkor?
5 módszer, aminek hála, szerelő nélkül is csendesebb lesz a...
A halk hűtőszekrény nemcsak kényelmi szempont. Javíthatja az alvásminőséget, csökkentheti a stresszt, és alacsonyabb energiafogyasztással is járhat. Ráadásul a rendszeresen karbantartott készülék jellemzően hosszabb élettartamú.
Valójában ilyen gyakran kéne takarítani a hűtőt
Mivel nem éppen a legkedveltebb feladat, így gyakran megfeledkezünk a hűtőtakarításról, pedig jóval sűrűbben kéne megejtenünk, mint azt gondolnánk.
6 élelmiszer a hűtődben, amit sose tárolj csupaszon
Az élelmiszertárolás rákfenéje, hogy a legkisebb baki is képes akár már egy nap alatt elrontani egyes ételek ízét, színét vagy állagát. Még a hűtő sem biztosít teljes védelmet – az alábbi ételek például kifejezetten kényesen viselkednek.
Miért olyan fontos, hogy télen átállítsuk a hűtő hőmérsékletét?
Az élelmiszerek megfelelő hőmérsékleten való tárolása elengedhetetlen ahhoz, hogy azok frissek maradjanak – de ne fagyjanak meg. A kérdés már csak az, hogy hogyan csináljuk ezt.
Nagyot spórolhatsz az ünnepek alatt, ha így használod a hűtőd
Persze karácsonykor mindannyian szeretjük megadni a módját az ünneplésnek, de azért ilyenkor sem árt, ha odafigyelünk a költséghatékonyságra. És ez nemcsak a költekezés csökkentését jelentheti, hanem például... az okos hűtőhasználatot is?
3 ok, amiért ne pakolj a hűtő tetejére
A hűtőszekrény teteje kívánatos tárolóhelynek tűnhet, azonban a szóbeszéd úgy tartja, hogy jobb, ha nem oda pakolunk. Lássuk, miért jobb, ha szabadon hagyjuk a frigó tetejét, a saját érdekünkben! Otthon Tippünk:
Ezekre kell figyelni hűtő és fagyasztó vásárláskor
Ezúttal 187 kombinált hűtőt, 18 hűtő- és 16 fagyasztószekrényt, illetve 2 fagyasztóládát tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete.
6 élelmiszer, ami gyorsabban megromlik a hűtőben, mint hinnéd
Gyakran hajlamosak vagyunk úgy gondolni a hűtőszekrényünkre, mint egy mágikus dobozra, ami örökre megőrzi az ételeink szavatosságát. És míg a legtöbb élelmiszer tényleg jó sokáig bírja a hűvösben, van egy pár, amelyik jóval hamarabb feladja, mint ahogy gondolnánk (vagy szeretnénk). Ezeket mutatja be a mai Napi Tipp!
Tele van a hűtőd, mégsincs benne „semmi”? Ezt tedd ellene
Civilizációs problémának, betegségnek nevezhető az a jelenség, amikor az ember a nyitott hűtő előtt áll, és azon töpreng, hogy vajon mit egyen. Hiszen tele van a szekrény mindenfélével, mégsincs benne semmi. Legalábbis első ránézésre: nézzünk rá még egyszer, közelebbről, tanuljuk meg ügyesen felhasználni azt a nagy „semmit”.
6 élelmiszer a hűtődben, ami nagyon érzékeny a szagokra
A hűtőszekrény elsődleges feladata, hogy frissen tartsa az élelmiszereket – néha azonban hiba csúszik ebbe az egyenletbe. A kellemetlen szagok sokat ronthatnak az ízélményen, nézzük, mely ételekre kell különösen odafigyelni.
9 tipp a rendezett hűtőhöz, akkor is, ha nagy a...
Napi Tippünkben eláruljuk, mire figyelj oda és milyen szokásokat kövess, ha rendezett hűtőt szeretnél, még akkor is, ha kevés hely áll a rendelkezésedre!
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


























