ketchup
Ketchup-karrier – A paradicsomszósz több mint 350 éves története
Szinte nincs olyan ember a Földön, aki ne evett volna már ketchupot, izgalmas történelmével azonban kevesen vagyunk tisztában. Itt az ideje egy kis történelemórának, mindenki kedvenc szószával!
Kiderült, hűtőben kell-e tárolni a ketchupot
Cardi B és Jennifer Lopez is téved azzal kapcsolatban, hol kell tárolni a ketchupot.
Csodás ketchup: tudtad, hogy régen gyógyszerként használták?
Ma már csak lazán odanyomjuk a sült krumpli mellé vagy a hot dogunkra, ám régen a ketchupot ennél sokoldalúbban használták – például gyógyászati célokra.
24 napon át leveskockán és ketchupon élt ez a férfi
A férfi nem önszántából fogyasztotta ezeket, hanem mert eltévedt a Karibi-tengeren.
Nem szentségtörés ketchuppal, majonézzel vagy mustárral főzni
Az ízfokozás terén rengeteg alapanyag áll rendelkezésünkre, azonban vannak olyan (stigmatizált) hozzávalók, amelyektől ódzkodunk. Pedig ezekben is rengeteg erő rejtőzik. Főztünk már valaha például ketchuppal?
Sokakat megbotránkoztat majd ez az új, piros jégrém
A nyár a jégkrémek időszaka, ezért ilyenkor minden cég előrukkol a saját hűsítő nyalánkságával. Még akkor is, ha az adott cég éppenséggel nem fagylaltot, hanem majonézt és egyéb szószokat gyárt.
Az egész világon hiány lehet az egyik legkedveltebb szószból
Nagy bajban vannak a hamburger és a sült krumpli szerelmesei, a főleg amerikai ételeket színesítő ketchupból ugyanis egyre nagyobb (lesz) a hiány – ráadásul az egész világon.
6 méltatlanul lenézett alapanyag a konyhában
Unalmasak, íztelenek, nem elég minőségi vagy épp elegáns hozzávalók – jó néhány alapanyag van, amit manapság nem divat használni, pedig bőven megvan a helyük a mai konyhában is. Mutatunk pár ételt és hozzávalót, amihez érdemes bátran nyúlni!
Királyi ketchup árusításába kezd II. Erzsébet királynő
A királynő saját márkás ketchupja és barnamártása királyi áron lesz kapható.
Létezik egy szerkezet, ami az utolsó csepp ketchupot is kipréseli
A ketchupos, majonézes és egyéb szószos tasakok ugyan praktikusak, de nagy vesződség belőlük kinyerni minden cseppet. A Heinz most meglépte azt, amit már rég meg kellett volna, és egy olyan szerkezetet fejlesztett, amivel könnyedén ki lehet préselni az utolsó csepp ketchupot is a tasakból.
Gyümölcsketchup: cseréld le a paradicsomot friss, nyári ízekre
Ha a paradicsom sokak szerint gyümölcs, akkor a ketchup tulajdonképpen lekvár. Szóval miért ne főzhetnénk ketchupot más gyümölcsökből is? Egy nagyon egyszerű alapreceptet olvashatunk a cikkben, amiben kedvünkre cserélgethetjük a gyümölcsöket.
Házi ketchup bármikor az évben - ezért egészségesebb a hőkezelt...
Tudtad, hogy a hőkezelt paradicsomban megsokszorozódik az egészségvédő likopin mennyisége?
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























